Századok – 2012
TÖRTÉNETI IRODALOM - A kora újkor története (Ism.: Hahner Péter) VI/1497
1539 TÖRTÉNETI IRODALOM A KORA ÚJKOR TÖRTÉNETE Szerkesztette Poór János Osiris Kiadó, Budapest, 2008. 444 o. Az efféle összefoglaló művek szerkesztői és szerzői mindig azon dilemma elé kerülnek, hogy inkább kevesebb dologról írjanak-e minél többet, vagy minél többről kevesebbet. Mélyedjenek el alaposabban néhány kiválasztott problémakörben, s ezzel vállalják, hogy lemondanak az átfogó kép kialakításáról? Avagy ismertessék röviden az adott tudomány-terület valamennyi fontosabb kérdését, s ezzel óhatatlanul is leegyszerűsítsenek egyes bonyolultabb problémákat? E kötet szerkesztője, Poór János az előbbi megoldást választotta, elsősorban a leegyszerűsítések elkerülésére törekedett. Úgy döntött, hogy nem próbálja meg bemutatni a kora űjkori világtörténelem valamennyi folyamatát, inkább alaposabban ismertet néhány kiválasztott témakört. Ezért aztán a könyv címe kissé megtévesztő. Nem találhatunk benne összefoglaló fejezeteket a korszak demográfiai, gazdasági, társadalmi kérdéseiről, a hadügy fejlődéséről, a felvilágosodásról vagy az abszolút monarchia fogalmának problémáiról. Nem ismerkedhetünk meg sem II. Katalin reformjaival, sem XIV Lajos politikájával (pedig a címlapon éppen az ő hadserege kel át a Rajnán), sem a németalföldi, itáliai vagy skandináv államokkal. Az Európán kívüli világ (az amerikai brit gyarmatoktól eltekintve) csak az európai gyarmatosítás színtereként jelenik meg. Vagyis a kötet nem ismerteti a kora újkor teljes történetét, s ezért talán szerencsésebb lett volna efféle címet adni neki: Fejezetek a kora újkor történetéből. De bármilyen címet is adjunk e kötetnek - annyi bizonyos, hogy fejezetei kiválóak. A kötet fő erényét abban tudnám meghatározni, hogy munkatársai végleg szakítottak a kora újkor hagyományos, marxista jellegű értelmezésével. Nem hivatkoznak lépten-nyomon a feudalizmusra és a kapitalizmusra, nem próbálnak minden történelmi eseményt valamelyik társadalmi réteg gazdasági érdekeivel megmagyarázni, s megfelelő terjedelemben foglalkoznak azokkal a politikai, diplomáciai, hadügyi és vallási tényezőkkel, amelyeket a korábbi feldolgozások elhanyagoltak vagy leegyszerűsítettek. Az egyetemes újkortörténet-kutatás magyar szakemberei ezzel a kötettel is bebizonyították, hogy kiválóan ismerik a legmodernebb szakirodalmat. Ez olyan apróságokban is megfigyelhető, mint a földrajzi nevek pontos használata: végre a megfelelő helyesírás szerint nijmegeni és rijswijki békékről olvashatunk, s nem „nymwegeni"-ről és „ryswijki"-ről, ezt a hibát ugyanis Marczali Henrik óta szinte valamennyi magyar történész elkövette. (Talán a „Lotaringia" és „Lotharingiai" elnevezéseket lehetne átjavítani egy újabb kiadásban: bármennyire is logikátlan, a tartomány nevét „h" nélkül, a család nevét „h"-val kell leírni.) Az egyetemi oktatás igen hasznos tankönyvre tett szert ezzel a tanulmánygyűjteménnyel, melynek eredményes használatát három (!) mutató is megkönnyíti. A terjedelemhez és a feldolgozott ismeretanyaghoz képest elenyésző a hibák és a tévedések száma, s ha a továbbiakban mégis felsorolom ezeket, nem a kötözködés szándékával teszem, hanem egy újabb, javított kiadáshoz szeretnék segítséget nyújtani. Az első két fejezetben ifj. Barta János és Lázár Balázs ismerteti az európai nemzetközi konfliktusok egy-egy hosszabb szakaszát: az itáliai háborúk (1494-1559) és a harmincéves háború korát. A viszonylag szűk terjedelmi keretek között sikerült átfogó és korszerű képet nyújtaniuk az európai háborúkról és békekötésekről, sőt, Barta János még a haditechnikai újításokat és a hadviselés sajátosságait is bemutatta. Az 1516-os bolognai konkordátum kapcsán viszont nem szerencsés „a francia nemzeti (gallikán) egyház létrejöttét" emlegetni, hiszen e században Franciaország inkább dinasztikus államnak, mint nemzetnek nevezhető. (20. o.) Lázár Balázs helyesen ismerte fel, hogy az általa bemutatott korszakban csak fenntartásokkal használhatjuk a „Németország" elnevezést, s a francia Allemagne vagy az angol Germany névnek ezzel a korszakkal kapcsolatban a ritkán használt „Németföld" elnevezés felel meg a legjobban. (28. o.) Jó lenne, ha példáját más történészek is követnék, hiszen a középkori vagy újkori Német-római Császárságot ugyanúgy nem nevezhetjük „Németországnak", ahogy az újkori Itáliát sem „Olaszországnak". A harmincéves háború kapcsán csak két kisebb tévedésre hívnám fel a figyelmét: Veltlin nem volt
