Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - A kora újkor története (Ism.: Hahner Péter) VI/1497

1498 TÖRTÉNETI IRODALOM kanton, csak „szövetséges területtől függő vidék" (34. o.), a „d'Enghien Condé herceg" (40. o.) elnevezés pedig nem használható, mert II. Bourbon Lajos apja életében az Enghien hercege címet viselte, annak halála után pedig családfőként ő is felvette a Condé hercege címet. A francia főúri családokban ugyanis a legtekintélyesebb birtok hercegi vagy grófi címét az apa viselte, a jelentéktelenebbekét pedig fiai, majd az apa halála után minden fiú átvette a tekintélyesebb birtok címét. A 17. századi angol forradalom történetét Szántó György Tibor foglalta össze a kötet egyik leggördülékenyebb, legolvasmányosabb fejezetében. Kiválóan hangsúlyozza, mennyire elavult ma már az a hagyományos marxista megközelítés, amely „polgári forradalomnak" minősíti a három brit királyság háborúit, melyeknek „a polgárság a legjobb esetben is csak egyik mellékszereplője volt." (54. o.) Remekül jellemzi Cromwell kormányzatát, amelyet „csupán katonáinak szuronya" tartott fenn, s felhívja a figyelmet arra a tényre is, hogy a Lord Protector kormányzati módszerei ugyanúgy megriasztották az angol elitet az 1650-es években, mint I. Károly döntései a forradalom előtt. Csak egy helyen téved: I. Károly nem francia „apósa", hanem francia sógora, XIII. Lajos ellen küldött flottát. (48. o.) Kalmár János igen röviden, mindössze 10 oldalon volt kénytelen összefoglalni az egyik leghosszabb és legfordulatosabb európai konfliktus történetét, holott a spanyol örökösödési háború nagyobb terjedelmet is megérdemelt volna. Az ő fejezetével kapcsolatban csak annyit jegyeznék meg, hogy 1698-ban nem a „befolyásos madridi politikusok" tűzték napirendre a spanyol örökösödés kérdését, hanem a brit és francia diplomácia, s a híres kiáltás („Nincsenek többé Pireneusok!") sem XIV Lajos, hanem Castel dos Rios spanyol nagykövet nevéhez fűződik. (70—71. o.) A „tengeri hatalmak" pedig nem birtokolták korábban Amerikában a francia kézre került, Louisiana néven emlegetett területet. (71. o.) A Mississippi vízgyűjtő medencéjét nevezték ekkor így, amelyet 1682-ben a francia La Salle vett elsőként birtokba Franciaország nevében. A következő fejezetben Poór János már jóval nagyobb terjedelemben ismerteti az osztrák örökösödési háborút, s ennek köszönhetően megismerkedhetünk a Pragmatica Sanctio, valamint a drezdai és aacheni békeszerződés megszületésének pontos körülményeivel is. A dettingeni csatáról talán érdemes lett volna megjegyezni (ahogy oly sok angol szerző teszi), hogy ez volt az utolsó alkalom, amikor egy angol király személyesen részt vett egy ütközetben. Valószínűleg a tanulmány német forrásainak köszönhetően került be Belle-Isle marsall neve hibásan, „Belleisle" formában a szövegbe (85., 86., 87. o.). Barta János nem csak a hétéves háború európai hadműveleteit ismerteti, de megfelelő terjedelemben mutatja be az európai szövetségi rendszer átalakulását és a haditechnika fejlődését is. Meglepve olvastam egyik jelentéktelen megjegyzését, mely szerint Kaunitz gróf titkárként alkalmazta Rousseau-t. (103. o.) Erről kizárólag a Catholic Encyclopedia honlapján találtam említést, Rousseau életrajzírói nem tudnak e kapcsolatról, amelyet maga az író sem idézett fel önéletrajzában. Rousseau Dupin asszony titkára volt, amikor Kaunitz Párizsban tartózkodott, majd kottamásolásból élt meg. Talán nem ártott volna részletesebben ismertetni a hétéves háború nem európai eseményeit is, hiszen ezek legalább olyan jelentősek voltak, mint az európaiak. Annyi bizonyos, hogy Franciaország nem csak „kanadai és afrikai gyarmatait" veszítette el, ahogy ezt a 102. oldalon olvashatjuk, hanem a fentebb említett Louisianáról is le kellett mondania a háború végén. Soós István fejezetéből nem csak Lengyelország felosztásaival ismerkedhetünk meg, hanem Lengyelország 18. századi történetével is. A szerző jól tette, hogy a kiválóan szerkesztett és adatait tekintve is pontos fejezetében kellő terjedelemben idézte Mária Terézia véleményét a lengyel állam első felosztásáról. (131. o.) II. Frigyes cinikus gúnyolódása helyett talán jobb lett volna inkább Paul W. Schroeder véleményét felidéznie, aki szerint Mária Teréziának nem csak erkölcsi fenntartásai voltak, de azt is tisztán látta, hogy a felosztás kifejezetten árt birodalmának: megerősíti riválisait, s meggyengít egy értékes és ártalmatlan országot. Ennek az ellensúlyozására követelt nagyobb részt a felosztásból. (The Transformation of European Politics. Oxford, 1994, OUR 16—17. o.) Kár, hogy a terjedelmi korlátok miatt a második és harmadik felosztás, az 1791-es alkotmány és a Kosciuszko-féle felkelés bővebb ismertetésére nem kerülhetett sor. Kontler László kiválóan ismerteti az amerikai függetlenségi háborút és az Egyesült Államok megszületését. Különösen jól sikerült a republikánus ideológia, az amerikai társadalom „ideológiai cementje" történelmi szerepének bemutatása. Csak az alkotmány ismertetésébe csúszott be két kisebb hiba a 161. oldalon. Nem „huszonkét", hanem huszonhét alkotmánymódosítást fogadtak el napjainkig, az elnöki vétó érvénytelenítéséhez pedig nem elegendő a szenátus kétharmados szótöbbsége, ehhez szükség van a képviselőház hasonló arányú szótöbbségére is. A kötet szerzői különben igen pontosan használtak szinte valamennyi idegen nevet, s még a szövegben