Századok – 2012
FIGYELŐ - Diószegi István: Gondolatok Vermes Gábor könyvéről VI/1451
FIGYELŐ 1487 kintették példának, szívesen elfogadta volna a magyarok liberálisok leereszkedő viselkedését, s azt a meglehetősen lealázó szerepet, amelyet neki szántak. Számukra az ilyen közelítés nem liberális, hanem teljes mértékben konzervatív, a nemesi dominancián alapuló megközelítés volt. Amilyen volt egyes nem magyarok számára a magyar modell, ugyanúgy taszított másokat. A különbség az adott csoport identitástudatából fakadt, abból hogy erős volt vagy gyenge, esetleg olyan, amelynek nem volt etnikai tartalma. Természetesen ez volt az általános, de az identitás jelei nem voltak kőbe vésve, s gyakran az egyéni körülményektől függtek. A kormányzat támadása a liberálisokkal szemben Az 1833-ban az oroszokkal kötött münchengrätzi egyezmény az erő érzetével ruházta fel a monarchiát, hisz a legerősebb keleti hatalommal kötött szövetséget. 1835-ben Ferenc császár és király meghalt, s fia a jó természetű, de akaratgyenge Ferdinánd követte a trónon. Az igazi hatalom Metternich és a cseh arisztokrata, Franz Anton Kolowrat-Liebsteinsky között oszlott meg. Rivalizálásuk ellenére abban egyetértettek, hogy Magyarországon keményebb kézben kell tartani a gyeplőt. A kormányzat felgyorsította erőfeszítéseit az ellenzékieknek a maga vonzáskörébe csábítására. Ezen felül nyomást gyakoroltak a helyi konzervatívokon keresztül, hogy kikényszerítsék a követek ragaszkodását a maguk szigorúan konzervatív irányelveihez. Vermes Gábor álláspontja a münchengrätzi szerződés tartalmát illetően korrekciókra szorul. Az egyezmény a török integritás biztosítása céljából köttetett, amelyet Mohamed Ali egyiptomi alkirály veszélyeztetett, ennélfogva nem ruházta fel az erő érzetével a Monarchiát. Az osztrák-orosz egyetértés egyébként már az 1821-ben kirobbant görög felkelés következtében megbomlott, és a két hatalom ellentétes oldalra került. Ettől az időponttól kezdve a két hatalom viszonyát a XIX. század folyamán az enyhülés és a feszültség váltakozása jellemezte, hogy aztán 1914-ben egymás fegyveres ellenségei legyenek. Vermes gondolatmenetéhez visszatérve arra kell rámutatni, hogy az üldözés fő célpontja továbbra is Wesselényi volt, akit a kormányzatnak 1835-ben sikerült is perbe fognia „hűtlenség" nehezen megfogható vádjával. A per évekig tartott, ám végül Wesselényit három év börtönre ítélték. Ténylegesen csak másfél hónapot töltött börtönben, mert Deák közbelépésére megengedték neki, hogy bevonuljon egy csehországi szanatóriumba, kezeltetni egyre romló látását, ám később így is megvakult. A kormányzati elnyomás további jelei közé tartozott s kormány által kinevezett főispánok hatalmának megnövelése a megyékben, a cenzúra megszigorítása, valamint a fiatal jurátusok, a követek segítői vezetőinek beperelése és bebörtönzése, köztük Lovassy Lászlóé, akik később megőrült a börtönben. Az események ilyetén alakulása elkeserítette a liberálisokat. Kölcsey már 1834-ben elkeseredetten írta „nem csak hogy nem haladunk, de hátrafelé megyünk". Deák elemzése is pesszimista hangot ütött meg. Kölcsey lemondása is fölöttébb elszomorította. Az erőszak politika az igazságtalan perekkel csak fokozta az ellenzéki irányt a közvéleményben. Az osztrák abszolutizmus elnyomása valóban önma-
