Századok – 2012
FIGYELŐ - Diószegi István: Gondolatok Vermes Gábor könyvéről VI/1451
FIGYELŐ 1485 Wesselényi az általános közteherviselést, a miniszteri felelőséget, sajtószabadságot és a nemzeti függetlenég egy magasabb fokát szerette volna elérni. A Széchenyi és Wesselényi közötti nézeteltérések próbára tették barátságukat. Trócsányi Zsolt a Széchenyi és Wesselényi közötti konfliktus alapvető lényegét olyannak látja, mint amikor egy közgazdász és egy politikus vitatkozik. Ebben van igazság, de a probléma mélyebb gyökerű. Trócsányi úgy véli, hogy Széchenyi hajlama szerint nem volt liberális politikus Wesselényi viszont igen. Széchenyi szerepe alapvető volt, mert valóban felrázta a magyar valóságot szárnyaló retorikájával, de Wesselényi volt az, akinek több gyakorlati érzéke volt megvalósításukhoz. A fő probléma abban állt, hogy Széchenyi nem tudta úgy látni az osztrák-magyar viszonyt, mint egy fejlődő dinamikus folyamat részét. Amíg Bécs az egymást követő országgyűléseken egyre csak a régi sérelmi politikával szembesült, a kormányzat tudta, hogyan kezelje az elégedetlenkedő nemesi követeket. A liberális nemzedék fokozatos megjelenése eltolta a vitát az alkotmányos szabadságjogok és a nemzeti függetlenség kiterjesztése felé, ezektől Metternich pedig különösképpen irtózott. Nyilvánvalóan tisztában volt Széchenyi szerepével a reformmozgalom elindításában, és nagyon nem tetszett neki az iránya. Maga Széchenyi is elutasította a radikális kilengéseket, de a szakadék közte és Metternich között továbbra is széles maradt, mivel Széchenyi szemében megkérdőjelezhetetlen szükségszerűségként jelent meg országa fokozatos átalakítása, míg Metternichnek ez az első lépést jelentette volna az engedetlenség, végül az elszakadás felé. Az 1832-1836-os országgyűlés volt az első, amelyen a liberális nemzedék rajta hagyta a nyomát, még nem döntő mértékben, de elég erőteljesen ahhoz, hogy már észrevehető legen. Míg mindig Wesselényi volt a liberálisok elismert vezére, bár hatása csökkent bizonytalan helyzete miatt. Más, zömmel fiatal követek támogatták őt és a különböző liberális célokat, többek között Kölcsey Ferenc, Deák Ferenc, Beöthy Ödön, Bezerédj István, valamennyien a bene possessionati magas képzettségű tagjai. Létfontosságú volt a liberálisoknak a publicitás, egy olyan fórum, amely hatást tud gyakorolni tradicionalista elöljáróikra a megyékben, valamint hatást tud kifejteni a felsőház túlnyomórészt konzervatív tagjaira. Kossuth Lajos kész volt lépni és terjeszteni az ország minden szegletében Törvényhatósági Tudósítások című lapja példányait, megteremtve ezzel az ország történetének első, „valóban nemzeti médiumá"-t. Semmi sem vetett élesebb fényt a konzervatív többség és a liberálisok közötti különbségre, mint elérő prioritásaik. A konzervatívok tarifákról és kereskedelemről kívántak vitázni azzal a céllal, biztosítsák Magyarország önrendelkezését. A liberálisok viszont felvetették a jobbágy-földesúri viszony alapvető kérdését, amely ugyanannyira volt társadalmi és erkölcsi kérdés, mint gazdasági és megoldást kiáltott. Maga a kormány is sürgette a kérdés megtárgyalását, mégpedig taktikai okokból. Kölcsey tisztában volt az indítékok közötti különbséggel: a kormányzat saját érdekében akarta előmozdítani az ügyet, míg a liberálisok a nemzet létrehozása érdekében. A „szabadság másokkal megosztva — mondta Deák — nem fogy, sőt erősödik." Bár a jobbágyfelkeléstől való félelem az 1831-es forrongások után, valamint kormány taktikai lépéseivel való szembenállás elsőrangú fontosságúvá tette a jobbágy-földesúri viszony ügyét, végül leszavazták liberális javaslatot az
