Századok – 2012
FIGYELŐ - Diószegi István: Gondolatok Vermes Gábor könyvéről VI/1451
1470 FIGYELŐ néhány kivételtől eltekintve az előre néző kisebbség is követte őket. Mire 1796-ban összehívták az újabb országgyűlést, a reformokról már szó sem esett. 4. A hagyományhűség lassú eróziója Egy író sem dokumentálta talán ékesszólóbban a szellemi fejlődés lassú előrehaladásának visszájára fordulását, mint Kármán József, akinek A nemzet csinosodása című írása az Uránia 1795-ös utolsó számában volt hattyúdala az élénk szellemi élet rövid korszakának. Az események összetorlódása az 1790-es évek közepén, a francia forradalom radikalizálódása és a Martinovics összeesküvés leleplezése természetesen tovább fokozták a félelmeket, amelyek már a paranoia határait súrolták, mind a bécsi uralkodó körökben, mind a magyar nemesség zömének köreiben. A korán elhunyt II. Lipót utóda, I. Ferenc kényszerült viselni az események fent említett összetorlódásából fakadó terhek oroszlánrészét, bár ő viszonylag könnyen alkalmazkodott a körülményekhez, hisz nála adott volt a védekező alapállás. Rendszere jozefinista volt abban az értelemben, hogy a legnagyobb lehetséges mértékig növelni igyekezett az állam hatalmát, ugyanakkor bürokratikus és megcsontosodott is, hiányzott belőle a mintául szolgáló rezsim kreatív szelleme és a reformok iránti lelkesedése. Ennek a nehézkes bürokráciának a gépezete csapott le Magyarországon a Martinovics-féle összeesküvés leleplezése után. A cenzúra megszigorodott, az olvasóköröket betiltották, az erjedés idején kiadott művek ezreit vonta vissza a cenzori bizottság 1803-ban s a kormányzat ügynökei már a határon elkobozták a felforgató könyveket. A rendőrség hatalma jócskán kiszélesedett, és nemcsak a hivatalos minőségben szolgáltatott teljesítőké, hanem a névtelen besúgóké is. A gyanakvás lett tehát az uralkodó érzület, ami viszont lehetetlenné tette a dinasztia számára, hogy kihasználhassa tényleges népszerűségét. A nemesség zöme mindamellett úgy élte — és joggal — hogy nincs félnivalója a rendőrségtől, ezért csak félig-meddig érintette a gyanakvás légköre. Sőt az 1790-es évek közepén egyfajta érdekegyezés alakult ki: mind az udvart, mind a nemességet fenyegette a francia forradalom tovaterjedő hatása, és idővel maga Napóleon is. Ez a fenyegetés azonban semmiképp nem szüntette meg a nemesség sérelmekre összpontosító hatását és neheztelését Béccsel szemben, mégis némiképp háttérbe szorította. Olyan mértékben, hogy közel két évtizedre lehetségessé vált a minimális együttműködés az udvar és a rendek között. Bécs és a magyar rendek együttműködése valóság volt, bár inkább a közös ellenséggel való szembenálláson, semmint egymás kölcsönös tiszteletén alapult. Ausztriában még mindig civilizálatlan országnak tekintették Magyarországot, a magyarok pedig azért haragudtak, mert az uralkodó mindössze az alávetett népek egyikeként bánt velük. A magyarok a mélyen gyökerező szokásjogot állították szembe I. Ferenc rendszerének száraz, dinasztikus rendszerével. Ennek következtében Magyarország a Habsburgok legkormányozhatatlanabb tartománya lett. Mindamellett nem vonható kétségbe, hogy az állandó súrlódások ellenére mindkét fél hasznot húzott az együttélésből. A Habsburgok területet és adókat
