Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK - Fazekas Csaba: Katolikus egyháztörténet-írók plágiumvitája 1841-ben VI/1377
1394 FAZEKAS CSABA funkciókat kapó — nyilvánosság előtt torzsalkodtak. Az Iliász-ügyben nem volt kétséges, hogy nem egyszerű motívum- vagy ötlet-kisajátításról lehetett szó, hanem arról, hogy Vályi Nagy Ferenc sárospataki tanár a Kölcsey által magyarra fordított verssorokat beillesztette saját fordításai közé és úgy jelentette meg. (Utóbbiakhoz Kazinczy Ferenc közvetítésével jutott el.) Kölcsey egy korábbi, hasonló alkalommal megengedőbb volt a „vendégszövegek" etikai megítélése tekintetében,2 7 amikor azonban a plagizálás érintettje (áldozata) lett, úgy foglalt állást, hogy nyilvánosan tisztázni kell a szerzőséget, „mert ha kiraboltatni kínos, még kínosabb lenne egykor kirablónak trombitáltatni: ha sajátomért azt kívántatná valaki: Csóka, el a páváktól - vissza sergedhez!"2 8 Az időközben elhunyt Vályi Nagyot védelmébe vevő Kazinczy azzal érvelt, hogy ő egyrészt csak útmutatásként bocsátotta rendelkezésére a Kölcsey-fordítást (hogy „kövesse az ott mutatott példát"), továbbá előbbit az Iliász minél pontosabb átültetésének vágya vezérelte, és azért emelte át a Kölcsey magyarította sorokat, mert utóbbiaknál jobbat maga nem adhatott volna. Vagyis Kazinczy nemcsak elítélendőnek nem tartotta a plagizálást, hanem Vályi eljárását még erkölcsileg is igazolhatónak tekintette, az olvasóközönség magasabb érdekeire való hivatkozással, s még azt a gyakran elhangzó érvet is hozzáfűzte, hogy minden szerző támaszkodik az előzményekre, Vályi Nagy sem cselekedett másként.29 („Plagiárius egyikünk sem szeretne lenni; de valamint minden regula alatt van kifogás, úgy ebben is. Bizonyos tekintetben minden később író plagiáriusa az őtet korban megelőzteknek.") Kölcsey megrökönyödve utasította vissza Kazinczy „legalább egy kis mosolygást érdemlő" álláspontját, mondván: „Soha még életemben nem hallottam a plágiumot szép érzés következésének neveztetni."3 0 Kazinczy riposztjában újra azt hangsúlyozta, hogy Vályi Nagy nem plagizált, nem tett mást, mint elismerte, hogy Kölcsey fordítása jobb („általvevé, nem mint tolvaj, hanem mint az, aki nem szégyenei mástól is venni, csakhogy dolgozása nyerjen"), és bevont még egy szempontot érvelésébe: kíméletes elbánást kért az elhunyt Vályi Nagy emléke iránt.3 1 Kölcsey erre — a későbbi plágiumviták szempontjából is érdekes és használható — definíció igényével vágott vissza: „De fel lehet-e azt tenni, hogy Kazinczy nem tudná, mi a plágium? Követni lehet, szabad; ennek a plágiummal semmi köze. Másnak egész munkáját vagy csak némely helyeit a magam írásába szabad átaltennem, csakhogy az auktort hűven megnevezzem: ezt kölcsönzésnek hívják, nem plágiumnak; de ha másnak egész munkáját, vagy némely helyeit, vagy csak felfödezéseit és gondolatjait is úgy viszem által a magam írásába, mint sajátomat - ez, édes barátom, és egyedül ez a plc'gium."3 2 Kazinczy erre csak korábbi álláspontja vehemensebb hangoztatásá-27 Kis János — Kazinczy által 1815-ben kiadott — versei kapcsán állapította meg: „Mind a három kötetben számos idegenből vétetett darabok találkoznak, amelyeket talán hasznos lett volna megnevezni." KFÖM. I.; Idézi: Radó A.: Plágium, i. m. 3. 28 KFÖM. I. 456-457. (Érdekességként említjük, hogy a pávatollakkal ékeskedés hasonlatának használata a Cherrier-vitában is felbukkant.) 29 KFÖM. I. 457. 30 KFÖM. I. 458. 31 KFÖM. I. 458-459. 32 KFÖM. I. 460.
