Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK - Fazekas Csaba: Katolikus egyháztörténet-írók plágiumvitája 1841-ben VI/1377
1392 FAZEKAS CSABA esetleges másolásai sem adnak felmentést („gyáva tolvajok voltak azok is"), az erkölcsi értékeket és a tudományt tisztelőknek pedig mindenkor fel kell emelni szavukat az ilyen eljárás ellen. Udvardy elárulta továbbá, hogy azért is ragadott tollat, mert tudomása volt arról, hogy mások is készültek Cherrier plagizálásának leleplezésére, márpedig ez „nemcsak Cherrier uramat, hanem az egész magyar Kathol. Clerust kegyetlenül, irgalmatlanul megrovandó" lett volna. Udvardy, bár maga is egyházi személy volt, mélyen elítélte egyháza hallgatását, mely „illy nyilvános írói orzásra föl nem szólal, aminek vagy tudatlanság vagy restség az oka". A készülő kritikához képest az ő észrevételei „gyengéd karcolásoknak" voltak tekinthetők - vélekedett. A vita elcsitulása Elképzelhető még, hogy az ismertetett, nyomtatott röpiratokon kívül újabb hozzászólások is előkerülnek majd a Cherrier-féle plágiumvitához. Az azonban kétségtelen, hogy egyik fél sem akarta folytatni az egyház számára kétségtelenül kínos ügyet, amelyben ráadásul bőségesen kifejtették álláspontjaikat. Cherrier nem válaszolt az ellene irányuló röpiratokra, s hogy gyorsan feledésbe merült a történet, az vélhetően Vass László 1842. március 24-én bekövetkezett halálával volt összefüggésben.21 Tanulságok, következmények Az 1830-as évek vége - 1840-es évek eleje a szerzői jogi problémákkal együtt felszínre hozta a szerzői tulajdon definiálásának, sőt jogi szabályozásának igényét is. A szűkebb értelemben vett plagizálás (más szerző művének vagy annak egy részének sajátként való feltüntetése) mellett inkább a jogosulatlan újranyomtatás jelensége terjedt el, a közírókat elsősorban ennek etikai és jogi vonatkozásai foglalkoztatták. (A kiadókat értelemszerűen a pénzügyi hatások is.) A tudományos szövegek tartalmának eltulajdonítása és sajátként való feltüntetése ezekhez képest kevéssé számított központi jelentőségű problémának. (Bár érdekességképpen megjegyezzük, hogy a jogi szabályozás sürgetését a jelenség szélesebb körben való elterjedése is indokolta, Ipolyi Arnold az 1850-es évek végén már „a történelmi diszciplínákban annyira honos plágium" jelenségéről írt.2 2 ) Elsősorban Toldy Ferenc alapos eszmefuttatásai foglalkoztak a szerzői jog (pontosabban annak szűkebb értelmezése, az „írói tulajdon") kérdésével.2 3 21 L. erről pl.: OSzKKt. Analecta. 5090. (= Reseta János és Horvát István feljegyzése Vass László haláláról.); Analecta. 6491. (= Vass László halálával kapcsolatos iratok, 1844.) Nekrológja: Egyházi Tudósítások, 1842. I. 14. sz. (április 3.) 105-106. 22 Ipolyi Arnold: Magyar műemlékek. Bevezetés. Archeológiai Közlemények, 1859. 3-22., 20. 23 A vonatkozó cikkek közül 1. pl.: Kunoss [Endre]: írói ellenmondás. Figyelmező, 1837. 21. sz. 174.; Toldy Ferenc: Néhány szó az írói tulajdonról. Athenaeum, 1838. 705-717.; Uő: Az írói tulajdonról. Budapesti Szemle, 1840. 157-237. Ezeket idézi és elemzi (a szerzői jogvédelem történetének összefoglalásával): Mezei Péter: A szerzői jog története a törvényi szabályozásig. (1884: XVI. tc.) Jogelméleti Szemle, 2004. 3. sz. [Online: http://jesz.ajk.elte.hu - 2012. február.]; Nótári Tamás: A magyar szerzői jog fejlődése. Szeged, 2010. 35-38. A szellemi tulajdon pártolását szorgalmazó korabeli cikkekre 1. még pl.: írói tulajdon. Hírnök, 1841. 88. sz. (november 1.) 4.
