Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK - Hahner Péter: Talleyrand, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés képviselője (1789-1791) VI/1339
TALLEYRAND AZ ALKOTMÁNYOZÓ NEMZETGYŰLÉSBEN (1789-1791) 134 7 koriban terjesztett hasonló javaslatot a londoni alsóház elé, s azonnal levelet írt neki: „Méltó lenne a korunkhoz, hogy a két nemzet közösen határozzon meg egy állandó mértékegységet, és együtt konzultáljanak a természettel e fontos eredmény elérésének érdekében... Nagyon is régóta osztja már meg e két nemzetet a hiú előítélet vagy a bűnös érdek. Itt lenne az ideje, hogy a két szabad nép egyesítse erőfeszítéseit és munkálkodását az emberi nem számára hasznos kutatásra! "51 A gyűlés május 8-án elfogadta Talleyrand indítványát, s a Tudományos Akadémia bizottsága hozzálátott a probléma tanulmányozásához. Talleyrand jelentését még Thomas Jefferson amerikai külügyminiszternek is elküldték. Az elkövetkező évek során a francia vezető politikusok többsége kizárólag hazájuk ellenségének szerepében tudta elképzelni Nagy-Britanniát. Ne tagadjunk hát meg némi elismerést Talleyrand-tól, aki egész pályafutása során arra törekedett, hogy a két ország „egyesítse erőfeszítéseit és munkálkodását az emberi nem számára..." A méter mértékegységét csak 1793. augusztus l-jén fogadta el a Nemzeti Konvent, és csak 1795. április 7-én nyilvánította a decimális rendszert minden mérték alapjává. E mértékrendszer csak 1840-re vált kizárólagossá Franciaországban, világszerte pedig még lassabban terjedt el. Olyan lassan, hogy szinte mindenki megfeledkezett arról a tényről, hogy Talleyrand vezető szerepet vállalt az új rendszer kiépítéséhez vezető, első intézkedésekben. Ugyanígy megfeledkeztek arról a szerepről is, amelyet Talleyrand a legnagyobb francia nemzeti ünnep kijelölésében játszott. 1789 vidéki felkelései idején sok város és falu védelmi szövetséget kötött egymással, s ezt ünnepekkel pecsételték meg. A szövetségi ünnepek megrendezése hamarosan országos mozgalommá bővült. Amikor Bailly, Párizs polgármestere javaslatot tett a Nemzetgyűlésben egy országos szövetségi ünnep párizsi megrendezésére, Talleyrand június 7-én előterjesztett egy határozati javaslatot a július 14-én megrendezendő nemzeti ünnepről. Másnap pedig azt hangsúlyozta a vitában, hogy ezúttal a haza védelméről van szó, ezért az ünnepségen nem lehet kizárólag a választójoggal felruházott, módosabb, úgynevezett „aktív polgárokat" állítani az előtérbe: „A fegyveres Franciaország fog összegyűlni, nem a tanácskozó Franciaország. "S2 Vagyis a nemzeti ünnepen nem lehet különbséget tenni az állampolgárok között. Ezek után senki sem csodálkozott, amikor XVI. Lajos Talleyrand-t kérte fel arra, hogy e napon misét celebráljon a Mars-mezőn több százezer néző és a 14 000 nemzetőr előtt. 1790. július 14-én az Eiffel-torony mai helyén egy három átjárós, 25 méter magas diadalív emelkedett, a tér másik végén díszes tribün várta a királyi családot, a képviselőket és a főtisztviselőket, köztük pedig egy piramis-szerű emelvényen, négy füstölgő kandelábertől körülvéve, ott állt „a haza oltára". Talleyrand február 10-i beszédének a mondatai díszelegtek rajta, s ezt még azoknak a történészeknek a figyelmét is el szokta kerülni, akik felidézik a híres szavakat a nemzetről, a törvényről és a királyról.53 Itt várt Talleyrand több száz pappal és a nyolcvanhárom megye zászlajával körülvéve, étlen-szomjan, a reggel óta zuhogó 51 Poniatowski, M.: Talleyrand. Les années occultées i. m. 187. 52 Mona Ozouf: La fête révolutionnaire. 1789-1799. Paris, 1976. 76. 53 Simon Schama: Polgártársak. Bp. 2001. 632.
