Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK - Hahner Péter: Talleyrand, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés képviselője (1789-1791) VI/1339
1356 HAHNER PÉTER esőben átnedvesedő, súlyos díszruhájában a város másik végén gyülekező nemzetőrök megérkezésére. Több órás késéssel, fél négykor kezdhetett hozzá a szertartáshoz, amelynek csak este hatkor lett vége. Valószínűleg ezért tudnak oly sok gúnyos és cinikus kijelentést felidézni tőle a történészek. „Sohasem érkeznek már meg ezek a bugrisok?" - kérdezte segédjétől, Louis abbétól. Amikor pedig megjelent La Fayette márki, a párizsi nemzetőrök parancsnoka, hogy letegye az esküt a haza oltárán, Talleyrand odasúgta neki: „Az Isten szerelmére, ne nevettessen meg!" Valószínűleg La Fayette terjesztette el ezt az anekdotát, aki nem kedvelte Autun püspökét, persze ettől még lehetséges, hogy Talleyrand valóban ilyen „szentségtörő" szavakat mondott. Másnapi, Flahaut grófnőhöz írott levelében is „nevetséges ünnepet" emlegetett.54 Könnyű lenne Talleyrand-ra rásütni a cinizmus bélyegét. Csakhogy ebből a leveléből azt is megtudhatjuk, hogy nem csak ő érezte nevetségesnek a helyzetet: „Sieyés tizenhat személy jelenlétében megkérdezte tőlem, azzal a gúnyos mosollyal, melyet maga is ismer, hogyan tudtam megőrizni a komolyságomat, miközben oly ügyesen elvégeztem a mars-mezei bohóckodást..."5 5 Ne feledjük, hogy az 1790. július 14-i szövetségi ünnepet csak az utókor nyilvánította a nemzeti egység magasztos pillanatává, a kortársak számára nem volt más, mint egy kimerítő és az esőzés miatt igen kellemetlen rendezvény. Ferrières márki így ismertette a történteket feleségével: „Csak egy dolog biztos, az, hogy én nem megyek többé vissza a Mars-mezőre. Nagyon fárasztó dolog volt. Szél, eső, átnedvesedett lábak; kis híján éhen haltam... Ellopják az ember óráját, erszényét. A tolvajok is szövetségre léptek egymással..."56 Mint látjuk, nem csak Talleyrand gúnyolódott a későbbi korok történészei által olyannyira magasztalt szövetségi ünnepen. Képviselőtársai megjegyzéseiről azonban mindenki megfeledkezett, az övéit viszont történészek nemzedékei tartották számon. Az ünnep népi résztvevőinek szemében azonban Talleyrand a rendezvény körülrajongott főszereplői közé tartozott. Aki ott látta őt „a haza oltárán", miközben az 1200 fős kórus és a zenekar elzengte François Gossecnek külön erre az alkalomra komponált, hálaadó istentiszteletét, majd egymás után végighallgatta La Fayette, a képviselők, a párizsi helyhatóság, a vidéki nemzetőrök és a király esküjét, az minden jel szerint továbbra is a forradalom egyik vezető személységének tekintette Talleyrand-t. Palloy építőmester, aki a Bastille lebontását irányította, ekkor adott át neki egy akvarellt az egykori erődről, s a dedikációban „apapság első hazafiának" nevezte őt. Nyolc nap múlva pedig az ország nemzetőreinek küldöttsége La Fayette vezetésével köszönetet mondott neki júlivs 14-i szerepléséért. Talán éppen ezt az „imázst", a haza oltárán álló, áldást osztó, forradalmár főpap képét próbálta megsemmisíteni idős korában, amikor mindent megtett forradalmi múltjának elkendőzésére. 1818-ban Vitrolles báró szóba hozta előtte az 1790-es szövetségi ünnepet, mire Talleyrand kijelentette, hogy jól emlékszik 54 Talleyrand, Ch.-M.: Mémoires. I. i. m. 177. 55 Uo. 178. o. 56 Marquis de Ferrières: Correspondance inédite. 1789, 1790, 1791. Szerk. Henri Carré. Paris, 1932. 240.
