Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK - Hahner Péter: Talleyrand, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés képviselője (1789-1791) VI/1339
TALLEYRAND AZ ALKOTMÁNYOZÓ NEMZETGYŰLÉSBEN (1789-1791) 134 7 rend eszközének tekintette a vallást, s ezért szánta rá magát október 10-i indítványára. Azt viszont egyáltalán nem (vagy csak megkésve) értette meg, hogy egyes honfitársai nem úgy tekintenek a vallásra, mint ő, s ezért egészen másként értelmezhetik fellépését. Az Alkotmányozó Nemzetgyűlésben heves vita tombolt heteken át. E vita során kezdték befeketíteni, „diabolizálni" Talleyrand személyiségét, ekkor kezdték azt hirdetni róla, hogy rendjének árulója, hitehagyott, esküszegő pap. Maury abbé, a régi rend védelmezőinek leghatásosabb szónoka ekkor fogalmazta meg azt a vádat, hogy Talleyrand nyerészkedési céllal, a papság romlására „spekulálva" tette közzé indítványát. Autun kanonokjai is nyilatkozatban tiltakoztak az egyház „kifosztása" ellen. De akadtak támogatói is: a Moniteur november 10-i számában „a legifjabb, a legmerészebb, a legfelvilágosultabb" püspöknek nevezték őt. Saint-Aubin d'Ouroux plébánosa pedig ezt írta neki: „Méltóságod olyan mintakép, amelyet minden lelkipásztornak, minden kereszténynek követnie kell, aki nem csak viseli ezt a nevet... "33 A képviselők november 2-án szavazták meg Talleyrand indítványát. E napon ő is szót kért, de kollégái nem adták meg neki, arra hivatkozva, hogy már elég tájékozottak a döntéshez. Talleyrand kinyomtatta el nem hangzott felszólalását, amely e hatásos mondatokkal kezdődött volna: „ Uraim, rendemből csaknem én vagyok az egyetlen, aki olyan elveket támogat itt, amelyek ellentétesnek tűnnek érdekeivel. Nem úgy lépek e szószékre, hogy ne érezném át helyzetem valamennyi nehézségét. Egyházi személyként mélyen átérzett fájdalommal tisztelem az egyházat, de állampolgárként megvan a bátorságom ahhoz, hogy kimondjam az igazságot. "34 Újra kifejtette, hogy az egyháznak adományozott birtokoknak tulajdonképpen a nemzet a tulajdonosa, mert „amit a nemzetért adtak, azt a nemzetnek adták. " Az egyház nem azonos a papsággal; „ez csak az egyház oktató része. Az egyház a hívek gyülekezete, s egy katolikus országban a hívek gyülekezete mi más lehet, mint a nemzet?"35 A nemzet pedig minden bizonnyal megteheti mindazt, amit a régi rend idején a király és a főpapok megtettek, akik szükség esetén elzálogosítottak vagy elidegenítettek egyházi birtokokat. Az államcsőd minden tulajdonost fenyeget: „Az általános katasztrófa közepette kinek van több oka félelemre, mint az egyháznak ? Régóta szembeállítják már a nagy szegénységet azzal a bőséggel, amit egyesek élveznek közöttünk! Vessünk hát véget egy pillanat alatt az efféle bosszantó mormogásnak, amely természetesen felháborítja hazafiasságunkat! Fenntartás nélkül adjuk át a nemzetnek mind személyünket, mind vagyonunkat: sohasem fogja elfelejteni!"3 6 Az egyház tekintélye pedig nem fog csökkenni, ha a papság költségeit a nemzet fedezi majd, hiszen a törvényszékek, a miniszterek és a királyok is hasonló helyzetben vannak. 33 Michel Poniatowski: Talleyrand aux États-Unis. 1794-1796. Paris, 1976. 33.; Olivier de Brabois: Talleyrand à Autun. H. n. 2004. 130. 34 Orateurs i. m. 1060. 35 Orateurs i. m. 1062. 36 Orateurs i. m. 1063-1064.
