Századok – 2012

TANULMÁNY - Szalai Miklós: Főrendiházi reform Magyarországon 1885-ben VI/1293

FŐRENDIHÁZI REFORM MAGYARORSZÁGON 1885-BEN 1335 ge érdekében — mindenképpen redukálni kellett, a cenzus gondolata pedig már korábban is többször felmerült. Pongrácz Károly gróf (róla mintázta Mikszáth Kálmán a „Besztercze ostroma" főhősét...) patetikus beszédben tett hitet az „ősi jogok", a harctereken szerzett történelmi érdemek, a feudális nemesség-eszmény mellett. Több, a kormány javaslatát pártoló szónok hangoztatta: bár a főrendek most nagy áldozatot hoznak, a reformot azért kell elfogadnia a főrendiháznak, mert előbb-utóbb mindenképpen elkerülhetetlen lesz, és később a konzervatív érdekekre nézve még sokkal veszélyesebb formában valósulhat majd meg. Dessewffy és Prónay egynek tekintett (bár eredetileg különböző) határozati javaslaát, amely szerint a főrendiháznak a törvényjavaslatot vissza kellett volna küldenie a képviselőháznak, hogy az a történeti jognak inkább megfelelő módon dolgozza azt át, és adjon helyet benne a törvényhatóságok képviseletének is, a főrendiház nagy többséggel (232:80) elvetette, a 63-as bizottságét pedig majdnem egyhangúan elfogadta. A javaslat részletes tárgyalása során az ellenzék még egyszer megpróbálta érvényesíteni álláspontját. Dessewffy Aurél az l§-nál azt indítványozta, hogy legalább a jelenlegi tagság által választandó 50 tag ne csak egyszer, életfogytiglan választassák meg, hanem váljon ez állandó összetevőjévé a főrendiháznak, vagyis valahányszor valamelyikük meghal, a „kimaradt" főrendek választhassanak újat helyébe. Apponyi György gróf a 2.§-nál még egyszer hangot adott a cenzus méltánytalansága miatti felháborodásának, kifejtve, hogy a vagyoni cenzus magával az arisztokrácia eszméjével, melynek erkölcsi és szellemi alapokon kell nyugodnia, összeegyeztethetetlen, és azt indítványozta: a jelenlegi főrendek válasszanak körükből 250 családot, akik a főrendiház tagjai maradnának. Tisza Dessewffynek és Apponyinak azt válaszolta, hogy mivel a cenzushoz szükséges vagyont elvileg bármelyik „kiesett" arisztokrata bármikor megszerezheti, ezért a javaslat meghagyja a személyes törvényhozói jogot, csak gyakorlását szünetelteti, míg hogyha a főrendek választanának soraikból bizonyos számú képviselőt, akkor ez éppen hogy megszüntetné ezt a jogot, mint személyes jogot. A főrendiház ezeket a módosítványokat is elvetette, éppúgy, mint a protestáns Vay Miklós báró indítványát a protestáns egyházak nagyobb számban való képviseletére. Danielik püspök és Haynald érsek — egyébként a kormány iránti lojalitásukat hangoztatva — a címzetes püspökök, Szécsen és br. Weiterskirchen Ernő az indigénák törvényhozói jogai mellett szólaltak fel, ámde eredménytelenül. A kompromisszum megvalósult: a megjelentek viszonylag csekély száma (a jogosultak kevesebb, mint fele) azt mutatta, hogy a mágnások többsége vagy nem érdeklődik törvényhozói joga iránt, vagy pedig belátta: nem szabad az arisztokrácia túlsúlyát végül is biztosító Tisza.féle kompromisszumot elutasítani, és ezzel a képviselőházat és a közvéleményt provokálva megnyitni az utat egy esetleg radikálisabb reform számára. A megvalósult reform Újra beterjesztve a törvényjavaslatot a képviselőháznak — immár a főrendek által módosított formában — Tiszának szembe kellett néznie nemcsak az ellenzék, hanem a kormánypárt ellenséges hangulatával is, hiszen a kompro-