Századok – 2012
TANULMÁNY - Szalai Miklós: Főrendiházi reform Magyarországon 1885-ben VI/1293
1336 S ZALAI MIKLÓS misszum nem csak a demokratikus felsőház, hanem lényegében a kormánytól függő felsőház eszméjét is zátonyra futtatta. A második képviselőházi tárgyalást előkészítő parlamenti bizottság ülésén azonban Tisza lemondását helyezte kilátásba arra az esetre, ha a kormánypárt a módosításokat esetleg elvetné. A második képviselőházi tárgyalás8 6 során az ellenzék rendkívül elkeseredetten bírálta a módosításokat, egyedül az antiszemiták örvendeztek a zsidó egyházi képviselet elejtésének, egyébként azonban ők is ostorozták a javaslatot, mert az a „plutokráciát" tette meg (a vagyoni cenzus révén) uralkodó faktorrá a főrendiházban. A függetlenségi szónokok közül Mocsáry Lajos méltányolta azt, hogy a kinevezettek számát csökkentették, mert ez teljesen a kormány eszközévé tette volna a felsőházat, kifogásolta viszont, hogy az egyházi elem aránya a régebbi főrendiházhoz képest megnövekedett. A többi ellenzéki beszédek azonban — úgy a függetlenségiek, mint a Mérsékelt Ellenzék oldaláról — azt hangoztatták, hogy a kinevezettek számának a „leengedésével" a kormány a reform eredeti célját, tudniillik a főrendiház új elemekkel való feltöltését, a nemzet az arisztokrácián kívüli rétegeivel való összekapcsolását adta fel. Az ellenzéki szónokok szerint létrejött formájában a törvény nem felel meg sem a történeti jognak (hiszen megszüntette az arisztokraták többségének született törvényhozói jogát) sem pedig a demokratikus irányú haladás szellemének. Amellett Tisza azzal, hogy meghátrált a főrendek előtt, feladta a parlamentarizmus alapelveit. A kormánypárt védekezése ezekkel a vádakkal szemben kimerült abban, hogy bár a törvény nem tökéletes, de a főrendek az elfogadásával így is nagy áldozatot hoztak, és nem lett volna szabad az eredeti javaslatot mindenáron keresztülerőltetni, mert ez a reform meghiúsulásának veszélyét idézte volna föl. A zsidó egyházi vezető kimaradását a kormánypárt is nagyon sajnálatosnak tartotta, lévén, hogy ez a felekezeti egyenjogúság már 1848-ban kimondott alapelvét sértette, azonban úgy vélték: ez pusztán formális engedmény, hiszen kinevezett tagként a zsidó egyházi vezető bekerülhet a főrendiházba. Az 1885. április 14-től 1885. április 23-ig tartó második vita után a képviselőház a javaslatot a módosításokkal együtt elfogadta, és azt Ferenc József már április 25-én szentesítette. (1885:VII. tc.) Értékelve a reformot meg kell állapítanunk, hogy sok igazság volt a képviselőházban és a főrendiházban elhangzott ama vádban, hogy a javaslat sem a történeti jognak, sem az arisztokrácia eszméjének, sem pedig a demokratikus elveknek nem felelt meg. A történeti jog azt követelte volna, hogy a cenzus miatl kimaradt arisztokraták valamilyen maradandó, nem pedig csak egyszeri képviseletet nyerjenek a főrendiházban. A demokrácia eszménye viszont azt, hogy a felsőházat — legalábbis túlnyomórészt — a közvetetten választott képviselők alkossák. Annál inkább megfelelt viszont a javaslat a reális hatalmi viszonyoknak, s a társadalom a dualizmus korában bekövetkezett átalakulásának. A reform egyfelől kifejezte azt, hogy a magyar arisztokrácia továbbra is vezető szerepet játszott a magyar társadalomban, az ország sorsának irányításá-86 1884-1887-es Országgyűlés Képviselőházi Naplója, V köt. 308-386.
