Századok – 2012

KÖZLEMÉNYEK II. RÁKÓCZI GYÖRGYRŐL - Balogh Judit: Politikaformáló székely főemberek II. Rákóczi György Erdélyében V/1189

1198 BALOGH JUDIT ték ennek azt, hogy a család több tagját is kivégezték. Bár a Basák előneve II. Rákóczi György idején már „zabolai" volt, a család valójában Gelenczéről szár­mazott, de már a 16. századtól rivalizált a zabolai Mikesekkel. Basa Péter 1566-ban János Zsigmond hadseregében harcolt,5 1 és minden bizonnyal hősie­sen küzdött, hűségéért ugyanis éppen az áhított Zabolán szerzett 16 ház jobbá­gyot.5 2 Giorgio Basta 1602. évi lustrája alkalmával hiányoztak az összeírásból, nem esküdtek fel a császár hűségére,53 a 17. század folyamán azonban folyama­tosan jelen voltak a szék életében. Basa Péter Tamás nevű fia a szintén ősiként számon tartott Kálnoky csa­ládból választott magának feleséget, Kálnoky Bálint Druzsina nevű leányát. A házasságból született négy fiú közül István 1610-ben belekeveredett a Báthory Gábor ellen szervezett összeesküvésbe, amiért még ugyanazon év március 25-én, a besztercei országgyűlésen fej- és jószágvesztésre ítélték.5 4 A lázadozó ked­vű székely nemest végül Bethlen Gábor akasztatta fel.5 5 Péter nevű testvére az 1614. évi lustrajegyzék tanúsága szerint nemcsak lázadozó és izgága volt, de ambiciózus birtokgyűjtő és hatalmaskodó jobbágyszerző is. Már Zabolán írták össze az egész Háromszék legjelentősebb jobbágytartójaként, aki nyolc telepü­lésen összesen 132 jobbágyot birtokolt, amivel sikerült maga mögé utasítania a 94 jobbágyot birtokló Mikes Benedeket.5 6 A rendkívül indulatos Basa Péter 1635-ben is összeíratott a lustra alkalmával zabolai nemesként. A családból mégsem ő emelkedett a legmagasabbra, hanem a még testvéreinél is erősebb egyéniségként, a vidéken élet és halál uraként ismert Basa II. Tamás. II. Tamás alakja mesékbe és mondákba is bekerült, egészen a valóságtól elrugaszkodott történetek is megőrizték az emlékét.5 7 Ezek egy igazi helyi „kis­királyként" festették le Basát, aki nem nagyon tűrt meg maga felett senkit. Karrierje annak ellenére is magasra ívelt, hogy több ízben volt panasz a viselke­désére. Pályája a harmincas években kezdődött, amikor 1636-ban I. Rákóczi György Lupul vajdához küldte követségbe.5 8 Még ugyanebben az évben újabb megbízatást kapott, a fejedelem békebiztosa volt a Zaránd megyei Jenőnél, ahol Rákóczi egyezséget kötött a budai pasával. Az egy éven belüli két megbízatás azt sejteti, hogy Basa Tamásnak ezekben az években sikerült utat találnia az udvarhoz. Feltételezhető, hogy ez a közeledés összefüggésben állt a Mikes fiúk elítéltetésével. A két család közötti rivalizálást néhány évre eldöntötte az, hogy a Mikesek nótáztatott birtokai közül Basának is sikerült megszerezni néhá-51 SZOKL II. 195. 52 SZOKL II. 214. 53 SZOKL Új sorozat, IV 73. 54 EOE VI. 201. 55 Horn /.: Tündérország útvesztői i. m. 252-253.; Orbán Balázs: Székelyföld leírása. III. Pest 1869. 138-146.; Pálmay József: Székely nemesi családok. Háromszék vármegye nemes családjai. Sep­siszentgyörgy 2000. 54-55.; Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealó­giája. II. Bp. 1993. 321-326. 56 Balogh J. : A székely nemesség i. m. 180-181. 57 Orbán B.: Székelyföld i. m. 140. 58 Uo. 138-146.; Pálmay J.: Székely nemesi családok i. m. 54-55.; Gudenus J. J.: A magyaror­szági főnemesség i. m. 321-326.

Next

/
Thumbnails
Contents