Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK II. RÁKÓCZI GYÖRGYRŐL - Szabó András Péter: „De profundis". Nemzeteszmék az 1657 utáni évek erdélyi válságában V/1085
1144 SZABÓ ANDRÁS PÉTER délyi törökösök védjegye volt, de olykor alkalmazta a másik fél is. Ha azonban a politikai diskurzus élénk, az erős eszmék is hajlamosok egymással kölcsönhatásba lépni. A két megismert nemzeti ideológia esetében ez pontosan így történt. Az első jelek még inkább ennek ellenkezőjét látszanak igazolni. A profetikus beszédmódot használó Szalárdi János Lúgos és Karánsebes feladása (1658) kapcsán a következőket írta: „És ilyen gyümölcsei lőnek legelőször, ó boldog Isten, a török császárral való ujjvonásnak, kardoskodásnak, magyaros magyarkodásnak."31 7 Ugyanezt az elutasítást tükrözi Barcsaynak egy, a váradi ostrom alatt, 1660 augusztusában kelt levele is: „Váradot Rácz János, Stepán, más jó hősök egynéhányan elveszték, ugyanis így jár, s úgy bünteti Isten az olyan embereket, akik nem Isten rendeléséhez, hanem a magok tetszéséhez tartják magokat, s azokat is készíti."318 A vitézségnek, mint a nemesi nacionalizmus központi elemének kritikája a puritán prédikátoroknál is megjelenik, a megmérettetést kereső virtus az ő értelmezésükben bűn: amelyet Medgyesi Pál a „testi bátorságban merülés/testi bátorságban felettébb való bémerülés", Báthori Mihály pedig a „hadakozásnak kívánása és óhajtása" címkével illet.31 9 Az ő szemükben a nemzet oszlopai nem a nagy hadvezérek, hanem az istenfélő kegyes emberek, az igazi harc a lelki harc, a kardnál pedig fontosabb a penna. Állásfoglalásuk az egész törökös pártra jellemző, „írással, nyelvvel csatázunk, nem fegyverrel" - mondogatta gyakran Bethlen János kancellár.32 0 317 Szalárdi J.: Siralmas magyar i. m. 455. Az 1660. évi török ostrom kezdetével kapcsolatban pedig a következőket írja: „ímhol volna már a sok vitézkedésnek, török nemzettel való kardoskodásnak gyümölcse! Kóstolhatnák már, ha jelen volnának, azok vitézkedéseknek ízit, akik csak mind a törökkel való kardoskodást, csatázást, szabados kóborlást, kótyavetye-hányást, török, rác, oláh főhordást, azoknak a véghelyeknek romlását siettető ingerkedő nagy okul itt a vár előtt való piacon ösztörűfákba való felrakattatását annyira óhajtják. Világi dicsőségnek, magyaros magyarságnak, nagy jó hírnek-névnek, örök emlékezetben maradandó dicsőséges dolognak tárták és állítók." Uo. 577. 318 1659. aug. 6. Váradi török tábor. Barcsay Ákos egy ismeretlen testületnek (generosi). TMAO III. 482-483.; A „magyaros magyarkodás" elleni megszólalások egy másik csoportja nem teológiai érveket használ, hanem egyszerűen ironikus/a jelenkori vitézség tényét tagadó hangnemben szólal meg: 1659. máj. 30. Szászsebes. Az erdélyi rendek II. Rákóczi Györgynek. „A régi magyaroknak vitéz hírét amint nagyságod emlegeti, ugyanis a jó híreknek emlékezetének söprejénél több reánk nem maradott..." EOE XII. 255.; 1660. jan. 7. Szepesvár. Csáky István Rottal Jánosnak, „holott immár az két Oláhország is egészlen való ellensége Erdélynek Rákóczi György uram miatt, kit az pogány semmi úttal nem fog szenvedni Erdélyben, és így mind oláh, tatár, török szabadon nyargalhatja, vesztegetheti szegény hazánkat, az emberek pedig, kik az világhoz ragaszkodtak, úgy viselik magokat, mintha Attila ereje volna nálok, contemnálván az békességre néző keresztyén médiumokat, de félő, hogy nem sokára az ördögök segétségét is elvennék, ha lehetséges volna..." MOL P 507, 12. cs. Nr. 453. fol. 169-171. (itt fol. 171.) 319 „Melyhez képest félő is igen, hogy e föld [ti. Pannónia] amiképpen elkezdette s elő is ment igen benne a nagy testi bátorságban merülésért, végképpen is a több kivetett sok lakosi után ne okádjon bennünket." Medgyesi P.: Sok jajjokban i. m. előljáróbeszéd, ill. 1. még. uo. 27., 33-34. - A nép bűnei között említve: „A hadakozásnak kívánása és óhajtása. Sokan mondják közületek: de ha török lenne az ellenség, csak adna az Isten egy kis csendes háborúságot. Alstedius: Politia nimis bellicosa se ipsam sólet exedere. Ezek a vétkek, melyért az Isten tüzet gerjeszt Erdély és Magyarország kapuiban. Ezekkel a vétkekkel meghaladja a magyar nemzet még a' pogányokat is." Báthori M.\ Hangos trombita i. m. 20. 320 1 659. okt. 19. Medgyes. II. Rákóczi György Barcsay Ákosnak írott levelében említi Bethlen János e kedves mondását. MOL E 190, 31. dob. Nr. 7757.
