Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK II. RÁKÓCZI GYÖRGYRŐL - Szabó András Péter: „De profundis". Nemzeteszmék az 1657 utáni évek erdélyi válságában V/1085
NEMZETESZMÉK AZ 1657 UTÁNI ÉVEK ERDÉLYI VÁLSÁGÁBAN 1113 megfelelően a fentiekben bemutatott mindkét párt széthúzással vádolja a másikat. Az egyenetlenség ostorozásának fordítottja a csodálatos/teljes egyetértés propagandája, amelyet a leghatásosabban Kemény János alkalmaz 1661 elején, minden addiginál erőszakosabb hatalomátvétele után, Barcsay Ákos lemondását önkéntesnek, saját megválasztását pedig egyöntetűnek állítva be.13 9 Az urak a kor közvéleménye szerint a privatum commodum („előmenetel") követésével járulnak hozzá a romláshoz, ahelyett hogy a bonum publicum („közönséges jó") érdekében törekedtek volna. A cicerói fogalompár általában latinul és rövidített formában szerepel, ahogy ezt Barcsay Ákos is alkalmazza 1659 októberében temesvári száműzetéséből II. Rákóczi Györgynek írott levelében: „Ne az maga privatumát, az publicumot kövesse, mert Isten megveri nagyságodat! Jobb nagyságodnak szenvedni, és annak az országnak pihenést ennyi romlás után engedni."140 A belső problémák miatt romlott nemzet gyakran szerepel a „maroknyi" jelzővel is, ami egészen világosan a kisnép-tudat jelenlétére utal.14 1 A maroknyi nemzet ellentéte a hatalmas, azaz a nagyhatalom. Az „Oktatás jó elmélkedésre" ad is egy rövid felsorolást a hatalmas nemzetekről: „Felette szükséges az, 139 1661. jan. 11. Szászrégen. Kemény János Wesselényi Ferenc nádornak. „ím azért szintén végződésben lévén gyűlése ez hazának, szükségesnek ítélém, hogy csak rövideden annak folyása és kimenetele felől kegyelmedet és kegyelmed által őfelségét is tudósítanám, [...] Folyása azért Isten kegyelme és vezérlése által majd emberi reménség kívül hatalmas szép csendességgel, minden rendeknek nagy szíves megegyezésével és mind három natióknak egybenkötelezésével, úgy hogy Bethlen Gábor halálátúl fogva ilyen egyezség ez hazában nem említtetik. Isten az nyavalyák által is kénszerítette őket az egymás közt való szeretetre. Előbbi méltóságos fejedelemnek, Barcsai Ákos uramnak is szívét úgy vezérlé, hogy felszabadítván minden rendeknek kötelességeket, fejedelemségének renunciála." MOL E 199, Magyar Kincstári Levéltárak, Magyar Kamara Archívuma, Archívum familiae Wesselényi (a továbbiakban E 199) 4. dob. 11/59. t. Nr. 2. fol. 3-4.; 1661. jan. 12. Szászrégen. Kemény János Wenzel Eusebius von Lobkowitz hercegnek. „Postquam (Deo ita ordinante) illustrissimoque alias principe Barcsaio sicut alias saepissime principatui valedicere solebat sponte cedente, in generalibus regni comitiis communibus dominorum statuum suffragiis principatum regni Tranyslvaniae adeptus fuissem." A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kéziratára, Budapest (a továbbiakban MTAKK); Másolatok a Lobkowitz hercegi levéltárból (Raudnitz) 1. d. (Ms. 4928.); 1. még EOE XII. 472. 140 1659. okt. 5. Temesvár mellett. Barcsay Ákos II. Rákóczi Györgynek. MOL E 190, 44. dob. fol. 91. Az ellentétpárhoz 1. még: 1658. ápr. 27. Szamosújvár. II. Rákóczi György Lorántffy Zsuzsannának: „az árulók hazájok romlására az pogánt innét belől bíztatják, és nem az közönséges jót, hanem csak magok előmenetelit nézik." MHHD XXIV 539., ill. EOE XI. 338., 374. és EOE XII. 123., 138., ill. Szabó Péter: II. Rákóczi György „discursusa az magyarországi dolgok felőle" (1653. december 30.). In: Uő: Jelkép, rítus, udvari kultúra. Reprezentáció és politikai tekintély a kora újkori Magyarországon. Bp. 2008. (TDI Könyvek 7.) 249-280. (itt 272.) 141 1657. júl. 10. Bécs. Szelepcsényi György kancellár Mednyánszky Jónásnak „ennek az kevés maroknyi szép magyarságnak romlására". Szelepcsényi György leveles tárcájából. Kiad. Szilágyi Sándor. TT 15. (1892) 193-208. (itt 200.); 1658. jan. 15. Szászmedgyes. A rendek a végváraknak, „szemei előtt viselvén ez maroknyi kis magyarságnak s megcondorlott szegény hazánknak igyefogyott állapotját...". EOE XI. 341.; „maroknyi nemzetünknek fogyatása" Az erdélyi rendek i. m. TT 22. (1899) 719-720.; A maroknyi jelző gyakoriságára és jelentésére a prédikációirodalom alapján már többen is rámutattak: Imre M.: Nemzeti önszemléletünk i. m. 7-8.; Győri L. János: Izrael és a magyar nép történetének párhuzama a 16-17. századi prédikátori irodalomban. In: Fejezetek a reformátusság és a művelődés XVI-XIX. századi történetéből. Szerk. G. Szabó Botond. Debrecen 2000. 29-52. (itt 44^6.); huffy Kr. Mint valami Aczél i. m. 51-52.; Fazakas G. T.: El-távozott i. m. 94.; Fazakas G. T.: Nemzet és/ vagy i. m. 206-208.
