Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK II. RÁKÓCZI GYÖRGYRŐL - Kármán Gábor: II. Rákóczi György 1657. évi lengyelországi hadjáratának diplomáciai háttere V/1049
1078 KÁRMÁN GÁBOR gáló teljes diplomáciai személyzetet, ezzel világossá téve, hogy az erdélyi fejedelem kegyvesztetté vált.10 3 Ezt megerősítette IV Mehmed szultánnak (1648-1687) az erdélyi rendekhez küldött levele is, amelyben Rákóczi letételére és új fejedelem választására szólította fel őket.10 4 Ez a levél arra a szamosújvári országgyűlésre érkezett meg, amelyet II. Rákóczi György hazatérte után hívott össze. A fejedelem nem tett bizonyságot nagy lélekjelenlétről: a megrázkódtatás által okozott idegkimerültségét alighanem az alattvalói lázadásától való rettegés is tetézhette. Ezért is döntött úgy, hogy az eredetileg kijelölt Dés helyett a jól védhető várral rendelkező Szamosújvárra hívja meg a rendeket. Diplomáciai tevékenysége augusztus során kimerült két meglehetősen erőtlen kísérletben, hogy Wesselényi nádornak, illetve a Portának sikerként állítsa be hatalmas lengyelországi fiaskóját, arra hivatkozva, hogy elérte egy örökbéke, sőt egyenesen a szövetség megkötését a Rzeczpospolitával.105 A szamosújvári gyűlés alatt érkeztek meg Erdélybe az utolsó kontingensek is, amelyek hozzávetőlegesen épen vészelték át a lengyelországi katasztrófát: a Bethlen János által vezetett krakkói helyőrség és a breszti katonaság, Gaudi András irányítása alatt.10 6 Ezzel a lengyelországi kaland végérvényesen véget ért, az Erdélyi Fejedelemség históriájában pedig valami gyökeresen új kezdődött: a Rákóczidinasztia küzdelme trónjának megtartásáért, amelyet később sikeresen fordított át egy törökbarát vagy törökellenes Erdélyről szóló dilemmába, óriási véráldozatokat okozva ezzel az országnak. Mérleg Noha a korabeli vitairatok és a történeti irodalom nagy része is azért kárhoztatja II. Rákóczi Györgyöt, mert meggondolatlanul, előkészítés nélkül ug-103 Râlamb, C.: Diarium i. m. 146-148.; Levinus Warner 1657. aug. 23-i jelentése: Warner, L.: De rebus turcicis i. m. 39.; Simon Reniger 1657. szept. 3-i jelentése: HHStA Türkei I. Kt. 128. Fasc. 63/b. Konv. D. fol. 62-64. Az erdélyi diplomaták további sorsáról 1. Kármán Gábor: Egy közép-európai Odüsszeia a 17. században. Harsányi Nagy Jakab élete. Bp. 2012. (megjelenés előtt) 3. fejezet. 104 A szamosújvári országgyűlésen átadott levelet a korszak több emlékírója is teljes szövegével bemásolta írásába - mindnyájan hibás dátummal, 1. Kraus, G.: Erdélyi krónika i. m. 291-292. (a dátumról 1. a 423. jegyzetet); Enyedi I.: II. Rákóczi György i. m. 253-254. 105 L. II. Rákóczi György leveleit Wesselényi Ferencnek (Vencsellő, 1657. aug. 10.). MOL E 199, 5. cs. 88.; ill. (latin fordításban) portai követeinek (Ecsed, 1657. aug. 4.): HHStA Türkei I. Kt. 128. Fasc. 63/b. Konv. D. fol. 67r. Hasonlóképpen próbálta félrevezetni a budai pasa követét is, I. Szalárdi J.: Siralmas magyar krónikája i. m. 383-384. A Czarny Ostrów-i szerződés valóban időnként foederatusokként utal a lengyel és erdélyi uralkodóra, olyan konkrétumokig azonban nem jut, an it Pierre Des Noyers már idézett, júl. 14-i levele szerint Rákóczi ajánlott, tudniillik hogy kössenek X. Károly Gusztáv elleni szövetséget. Des Noyers, P.: Lettres i. m. 336-337., ill. MHHD XXIII. 555. Valószínűleg erre vonatkozik a lengyel király mellett tartózkodó francia diplomata, Antoine de lumbres megjegyzése, hogy. a brandenburgi választófejedelemhez hasonlóan Rákóczi is az átálláson törte a fejét. Relations de Antoine de Lumbres [...] touchant ses négociations et ambassades. Tome II. 1656-1660. Ed. Georges de Lhomel. Paris 1912. 129. 106 Xraus, G.: Erdélyi krónika i. m. 290.; Petrityvity-Horváth K.: Önéletírása i. m. 42. A gyűlés lefolyásáról részletesen 1. Kraus, G.: Erdélyi krónika i. m. 285-294.; Szalárdi J.: Siralmas magyar krónikája 389-391.; Bethlen J.: Erdély története i. m. 29-30. Végzéseit közreadta Kiss András: Kiadatlan erdélyi országgyűlési emlékek az ország romlásának idejéből (Az EOE kiegészítése 1657. és 1659. évi iratokkal). In: R. Várkonyi Ágnes emlékkönyv születésének 70. évfordulója ünnepére. Szerk. Tusor Péter. Bp. 1998. 299-307., itt 304-306.
