Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK II. RÁKÓCZI GYÖRGYRŐL - Kármán Gábor: II. Rákóczi György 1657. évi lengyelországi hadjáratának diplomáciai háttere V/1049
AZ 1657. ÉVI LENGYELORSZÁGI HADJÁRAT DIPLOMÁCIAI HÁTTERE 1079 rott bele a lengyelországi kalandba, a fentiek ismeretében kijelenthető: ezek a vádak nem tűnnek jogosnak. A diplomáciai szempontból legfontosabb három terület közül az egyik, a hátország biztosítása a Habsburg Monarchiával, illetve a részét alkotó Magyar Királysággal szemben sikeresnek mondható. A Habsburg-lengyel szövetséghez vezető nagypolitikai húzásokat a Hofburgban az erdélyi fejedelem semmiképpen nem tudta volna megakadályozni, de a magyar rendi politika elitjével kiépített kapcsolatrendszere összességében jól működött. A Zrínyi, Nádasdy és mások nevével fémjelzett csoportosulás a Rákóczi-ellenes fellépés leghalványabb kísérletére is hevesen reagált, és megakadályozta, hogy a fejedelmet Magyarországról közvetlen veszély fenyegesse - ez elődeivel összehasonlítva, akiknek számos esetben kellett a királyságbéli csapatok ellen védelmezniük uralmukat, komoly eredménynek tartható. A lengyelországi Habsburg katonai beavatkozás végső soron csak közvetve járult hozzá II. Rákóczi György hadjáratának összeomlásához és hosszabb távon annak ellenére sem fenyegette a fejedelmet, hogy a Czarny Ostrówban kötött megállapodás I. Lipót képviselői nélkül jött létre. Hazatérése után maga Rákóczi sem látta szükségét nagyobb súlyú diplomáciai lépésnek, mint hogy kiadjon egy assecuratiót, amely szerint a császár- és magyar királlyal kötött korábbi szerződéseit a jövőben is minden további nélkül érvényesnek tekinti, és azokhoz igazodik.10 7 Hosszú távon sokkal inkább a Porta reakciója okozott katasztrófát. Kérdés azonban, hogy beszélhetünk-e ebben az esetben a diplomáciai előkészítés hiányáról, arról, hogy a nyilvánvalóan hibásnak bizonyuló stratégia helyett nagyobb körültekintéssel meg lehetett volna találni a célravezetőt. A fejedelmi törekvések portai bejelentésének hiányát ugyanis nem hanyagságnak, hanem tudatos döntésnek kell minősítenünk, és — mint láttuk — konstantinápolyi szövetségesei is ezt javasolták II. Rákóczi Györgynek. A későbbiekben is megfigyelhető, hogy az erdélyi fejedelem mindent megtett hadjárata portai elfogadtatásának érdekében: követét akkor indította útnak, amikor már sikerekről számolhatott be, biztosította a svéd király diplomáciai támogatását és kecsegtető ajánlatokat küldött a Portára az elfoglalt területek után fizetendő adóról. Ahogy említettem, könnyen lehet, hogy még Varsó elfoglalását is az motiválta, hogy Rákóczi ,,»a török fortunae filius«-elv" értelmében elkerülje az oszmán retorziókat. A megelőző évtized tapasztalatai azt mutatták, hogy a stratégia akár működhetett volna is, hiszen az Oszmán Birodalomnak számos más problémával kellett megküzdenie, és miközben a velencei flotta ismét blokád alá helyezte a Dardanellákat, nem nagyon gondolhattak Rákóczival szembeni ellencsapásra. A lengyelországi hadjárat katonai összeomlásával azonban a fejedelem megismerhette az általa oly szívesen hangoztatott politikai maxima árnyoldalát is: Köprülü Mehmed pasa nagyvezír annyira fontosnak találta az engedetlen és 107 L. a Wesselényi Ferencnek küldött levelet (105. jegyzet). Figyelemreméltó, hogy a vesztfáliai béke, mint a Habsburg császár-király és az erdélyi fejedelem közötti béke záloga csak egyetlen egyszer került elő, Rákóczi a nádor követének, Semsey Györgynek említette meg: „Retulit etiam Princeps se quoque comprehendi in instrumento pacis, ac proinde si Maiestas Sua hostiliter ipsum impeteret, concitaret adversum se omnes Principes ibi nominatos." L. Semseynek a 64. jegyzetben idézett jelentését, fol. 1162v.
