Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK II. RÁKÓCZI GYÖRGYRŐL - Kármán Gábor: II. Rákóczi György 1657. évi lengyelországi hadjáratának diplomáciai háttere V/1049
1060 KÁRMÁN GÁBOR Noha a bécsi Udvari Haditanács kételyeit fejezte ki a hírrel kapcsolatban, az eset azt mutatja, hogy a lengyel királynak rendelkezésére álltak azok az információk — ezek között lehetett a számunkra nem ismert, Mária Lujzának küldött levél is —, amelyből láthatta, hogy II. Rákóczi György továbbra is abban reménykedett: egy politikai rendezés keretében jelentősebb előnyöket zsebelhet be, mint amit a katonai sikerektől várhat.3 9 A Porta reakciója Közismert, hogy lengyelországi hadjárata előtt II. Rákóczi György nem kérte ki a szultán engedélyét, sőt arra is van adatunk, hogy a Portán tartózkodó követe, az ún. kapitiha megnyugtatta a fejedelmet: ha szóba került is, következetesen tagadta, hogy ura Lengyelországba akart volna menni.4 0 1656 szeptemberében, miután megkezdte a tárgyalásokat a svéd követekkel, Rákóczi mindenesetre megpróbálta felmérni az oszmán politikai elit várható reakcióját: meghagyta diplomatáinak, hogy kérjék ki a konstantinápolyi politikai élet iránta jóindulattal viseltető szereplőinek véleményét, vajon a Porta mit szólna, ha akár a svéd, akár a lengyel király hívására segítségadással válaszolna. Míg az erdélyi követségen tolmácsi (dragománi) feladatokat ellátó Zülflkár aga csak a hivatalos utat, főkövet beküldését és ahdnáme kérését tartotta elképzelhetőnek, az angol és francia követek, illetve az erdélyi portai kapcsolathálóban fontos szerepet játszó havasalföldi trónkövetelő, Mihnea más véleményen voltak. Ok azt mondták: a Porta sem a lengyelek, sem a svédek megsegítését nem támogatná, így szerencsésebb, ha Rákóczi a kérdést sem teszi fel, így elkerüli, hogy a nagyvezír kinyilvánított akarata ellen cselekedjen.4 1 Noha ez a megoldás nyilvánvalóan kockázattal járt, 1656 őszén nem tűnhetett egészen esélytelennek. Az Oszmán Birodalom az 1650-es évek első felében addigi történelmének egyik legnagyobb politikai válságán ment keresztül. A kiskorú szultán udvarát a különböző frakciók egymással folytatott harca és a sorozatos hatalmi változások jellemezték. Az egymást gyors egymásutánban váltó nagyvezíreknek számos égető probléma kezelésével kellett megbirkózniuk: a 39 Terlon, H.: Mémoires i. m. 76-77.; Franz Lisola jelentései I. Lipótnak (Danków, 1657. máj. 29., ill. jún. 16.) Die Berichte des kaiserlichen Gesandten Franz von Lisola aus den Jahren 1655-1660. Hrsg. Alfred Francis Pribram. Wien 1887. 278, 282. A Haditanács reakciójáról 1. az 1657. jún. 4-i ülés jegyzőkönyvét: HHStA Polen Kt. 69. Konv. 1657 Juni fol. 23v-24r. Lisola második jelentésénei értelmében korrekcióra szorul az egykori disszertációmban közölt információ: Rákóczi követeket tehát ekkor még nem, csak júliusban küldött a lengyel királyhoz, vö. Kármán G.: Erdélyi külpolitika i. m. 345. 40 Balogh Máté kapitiha jelentése II. Rákóczi Györgynek (Konstantinápoly, 1656. okt. 16.). MHHD XXIII. 482. 41 Balogh Máté és Harsányi Nagy Jakab jelentései II. Rákóczi Györgynek (Konstantinápoly, 1656. okt. [nap nélkül], ill. okt. 16.). EÉKH II. 223; MHHD XXIII. 483^84. A szakirodalomban közismertnek számító követi jelentés, amely a nagyvezír reakcióját lenne hivatva ismertetni, nem Köprülü Mehmed, hanem Zülfikár aga javaslatait tartalmazza: Balogh Máté és Harsányi Jakab jelentése II. Rákóczi Györgynek (Konstantinápoly, 1656. szept. 21.). MHHD XXIII: 471.; Kármán G.: Erdélyi külpolitika i. m. 369-370.; vö. R. Várkonyi Ágnes: A „kereszténység Achillese". In: Uő: Europica varietas - Hungarica varietas. Bp. 1994. 76-90., itt 79.
