Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK II. RÁKÓCZI GYÖRGYRŐL - Kármán Gábor: II. Rákóczi György 1657. évi lengyelországi hadjáratának diplomáciai háttere V/1049
AZ 1657. ÉVI LENGYELORSZÁGI HADJÁRAT DIPLOMÁCIAI HÁTTERE 1061 pénzügyi gondok a hadsereg fizetetlenségéhez és sorozatos lázadásokhoz vezettek. Ráadásul az évtized második felében a Velencével folytatott háború is jelentős kudarcokat hozott, Lorenzo Marcello vezetésével a Serenissima hajóhadának kis híján sikerült 1656-ban elvágnia Konstantinápolyt a Földközi-tengertől.42 Az elmúlt évek eseményei azt mutatták, hogy az oszmán politikai elitnek viszonylag kevesebb energiája maradt Erdély ellenőrzésére. II. Rákóczi György tapasztalata az volt, hogy mind az 1653. évi moldvai, mind az 1655. évi havasalföldi válságok kezelésében játszott szerepét és az ott elért sikereket el tudta utólag fogadtatni a Portával — ha nem is minden ellenvetés nélkül. A török „fortunae filius", azaz a szerencse fia, aki mindig a győztest támogatja — az erdélyi politikai elit köreiben nagy népszerűségnek örvendő szállóige az évtized során újra és újra előkerült a fejedelem eszmefuttatásaiban is.4 3 A portai politika általa megkérdezett szereplőinek véleménye csak megerősíthette meggyőződésében: amennyiben Lengyelországban sikerrel jár, nem kell tartania az oszmánok reakciójától. így azután a fejedelem háborújának hivatalos bejelentésével, azaz egy főkövet Konstantinápolyba küldésével megvárta, amíg az első sikerekről beszámolhat: Thordai Ferencet így már Lengyelországból, a Krakkóba való bevonulás után indította portai útjára.4 4 Januárban érkezett ugyan egymás után két postakövet is, azok azonban csak a hadjárat már előző évben megkezdett diplomáciai előkészítését folytatták: újabb és újabb híreket hoztak a nagyvezírnek a svéd király állítólagos ragyogó lengyelországi győzelmeiről.4 5 A fejedelemtől ezután sokáig sem követ, sem levél nem érkezett a Portára. Az Oszmán Birodalom döntéshozói elől mindenesetre nem sokáig sikerült eltitkolni, hogy vazallusuk hozzálátott nagyralátó ambíciói megvalósításához. Gheorghe §tefan moldvai vajda úgy ítélte meg, hiába köszönhette trónját nagymértékben II. Rákóczi Györgynek, annak megtartása érdekében jobb, ha nem vádolhatják meg bűnrészességgel a Portán; így azután kapitihái már 1657. január legelején tájékoztatták Köprülü Mehmed nagyvezírt a fejedelem lengyelországi inváziójáról.4 6 A nagyvezír reakciója nem késett sokat: kérdőre vonta az 42 Ekkehard. Eickhoff: Velence, Bécs és a törökök. A nagy átalakulás Délkelet-Európában 1645-1700. Bp. 2010. 133-157.; Kenneth M. Setton: Venice, Austria and the Turks in the Seventeenth Century. Philadelphia 1991. 172-189. 43 L. például anyjának, Lorántffy Zsuzsannának küldött leveleit (Földvár, 1653. jún. 1.; Radnót, 1653. aug. 6.; 1655. júl. 17.). MHHD XXIV 459., 470., ill. 495.; Rákóczinak a moldvai és havasalföldi válságokban játszott szerepéről 1. Gebei S.: II. Rákóczi György külpolitikája i. m. 53-57.; Kármán G.: Erdélyi külpolitika i. m. 237-244., 254-260. 44 Thordai megbízatásának körülményeiről 1. Szalárdi János: Siralmas magyar krónikája. S. a. r. Szakály Ferenc. (Bibliotheca historica) Bp. 1980. 356. Április végén, Gyulafehérváron találkozott a korábban a Portára útnak indított svéd követtel, 1. Claes Rálamb: Diarium under resa till Konstantinopel 1657-1658. (Historiska handlingar 37/3.) Utg. av Christian Callmer. Stockholm 1963. 76. Ugyanebből a forrásból ugyancsak egyértelmű, hogy egész biztosan téves Georg Kraus adata, amely szerint a másik svéd követtel, Gotthard Wellinggel együtt indult volna Konstantinápolyba, 1. Georg Kraus: Erdélyi krónika 1608-1665. Ford., kiad. Vogel Sándor. Bp. 1994. 258. 45 L. Simon Reniger császári követ jelentéseit III. Ferdinándnak (Konstantinápoly, 1656. nov. 13., 1657. jan. 2., ill. 18.). HHStA Staatenabteilungen Türkei I. Kt. 128. Fase. 63/b. Konv. B. föl. 12v., Konv. C. föl. llr., ill. föl. 24v. 46 L. Simon Reniger idézett jan. 2-i jelentését (föl. 4r.). Gheorghe §tefan és a havasalföldi Constantin Çerban vajda 1657 folyamán a későbbiekben is megpróbálták saját politikai túlélésüket
