Századok – 2012

KÖZLEMÉNYEK II. RÁKÓCZI GYÖRGYRŐL - Kármán Gábor: II. Rákóczi György 1657. évi lengyelországi hadjáratának diplomáciai háttere V/1049

Kármán Gábor II. RÁKÓCZI GYÖRGY 1657. ÉVI LENGYELORSZÁGI HADJÁRATÁNAK DIPLOMÁCIAI HÁTTERE* A lengyel trón és a Rzeczpospolita területe legalábbis nagy részének megszerzése szándékával indított 1657. évi hadjárat nemcsak II. Rákóczi György erdélyi fejedelem uralkodása, de a 17. századi Erdélyi Fejedelemség egész történelmének egyik legismertebb eseménye. Az ambiciózus tervek bukásának és különösen az erdélyi sereg tatár fogságba esésének értékelése már közvetlenül a tragikus hírek megérkezése után megkezdődött, és nem volt kérdés, hogy a kortársak a fejedelem kudarcát sorsfordulóként, isteni csapásként értékelték -különösen az azt követő politikai válság, a pusztító oszmán hadjáratok és az elharapózó polgárháború fényében. A lengyelországi hadjárat mind a mai napig Erdély aranykorának végeként él a történelmi gondolkodásban - ami nem is csoda, ha belegondolunk, hogy félévszázad után újra oszmán hadak dúlták a fejedelemség földjét és a válságból több mint egy fél évtized után egy területe egyharmadát elveszített, politikailag megtört ország keveredett ki. Mindezek ismeretében természetes, hogy már a kortársak között is parázs vita alakult ki arról, ki felelős a tragikus fejleményekért, és bár a protestáns prédikátorok egy része az egész nép közös felelősségét hangoztatva hívott fel bűnbánatra, a személyes felelősök kijelölése sem maradhatott el. Az egyik domináns diskurzus — amely a nyílt vitairodalomtól kezdve a bujtatott csatornákig, a különböző történetírói munkákig vagy magánlevelezésekig sok helyen felbukkant — a fejedelem által elkövetett hibákat, és különösen morális bűnét, a kevélységet, a reális adottságok felmérésének hiányát kérte számon. Ezzel szemben (sőt, bizonyos mértékben ezt megelőlegezve) alakult ki egy ellendiskurzus, amely felmentette Rákóczit, és a vesztes háború felelősségét az őt állítólag cserbenhagyó, sőt eláruló, álnoksággal vádolt svéd királyra, X. Károly Gusztávra (1654-1660) testálta át.1 * A tanulmány az OTKA NK 81984. számú programjának keretében készült. 1 Az 1657. évi hadjárat körüli kortárs vitáról és annak szerepéről a 17. századi közbeszédben 1. Jónás Ilona: Appréciation de la campagne polonaise de 1657 en Transylvanie. Annales Universitatis Scientiarum Budapestiensis de Rolando Eötvös Nominatae, Sectio Historica 6. (1964) 109-121.; Lukács Zs. Tibor: A korabeli propaganda és II. Rákóczi György megítélése. Aetas (1995: 1-2. sz.) 68-94.; Csorba Dávid: Az 1657-es év mint a nemzeti történelemszemlélet egyik irodalmi toposza. Studia Litteraria 41. (2003) 132-154.; Szabó András Péter: Egy újabb adalék az Innocentia Transylvaniae megjelenését követő vitához. Lymbus (2006) 41-46.; Fazakas Gergely Tamás: Bűnös-e a fejedelem? Imádságok és versek az 1657 utáni Rákóczi-propaganda kontextusában. In: Szerencsének elegyes forgása. II. Rákóczi György és kora. Szerk. Kármán Gábor - Szabó András Péter. Bp. 2009. 425-449.