Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK II. RÁKÓCZI GYÖRGYRŐL - B. Szabó János - Sudár Balázs: „Independens fejedelem az Portán kívül" II. Rákóczi György oszmán kapcsolatai. Esettanulmány az Erdélyi Fejedelemség és az Oszmán Birodalom viszonyának történetéhez (1. rész) V/1017
II. RÁKÓCZI GYÖRGY OSZMÁN KAPCSOLATAI 1039 mégiscsak nő volt, akinek az oszmán társadalomban korlátozott cselekvési területjutott: szüksége volt olyan férfiakra, akik elképzeléseit a gyakorlatban érvényesítették. A háremen belül elsősorban a fekete eunuch agákra számíthatott, akik felügyelték a terület rendjét. (Őket kizlár agának vagy aga-i dárü 'sz-szeádetnek, 'a boldogságos ház agájá'-nak is nevezték.) Emellett az uralkodó nőrokonai is jelentős szereppel bírtak a dámád-rendszer okán: az uralkodó feleségül adta őket birodalma vezető politikusaihoz, akiket ezzel is magához kötött. Egy szemtanú szerint a 17. század közepén leginkább arra ügyeltek, hogy a szultánlányok koros és nagyon gazdag személyekhez menjenek hozzá, így ugyanis a férj halála után a vagyon a birodalomra szállt. (Ibrahim szultán leánya, a 30 éves Gevherhán például az 1660-as évek közepén már a hatodik férjénél tartott.4 6 ) Végül jelentős szerepe lehetett a hercegek dajkáinak is: 1622 nyarán Musztafa szultán dajkájának a férje (Lefkeli Musztafa pasa) lett a nagyvezír, feleségének köszönhetően. 1656 tavaszán pedig a birodalom helyzetének romlásáért felelőssé tett személyek listáján előkelő helyet kapott IV Mehmed dajkája, Melekí hátún is. Az alig 110x130 m-es alapterületű Belső Szerájba (Szeráj-i Enderún) a Boldogság Kapuja (Bábü'sz-szeáde) vezetett. A kapuval szemben — nem mellesleg a belátást is akadályozva — állt a pompás fogadóterem (arzoda): a külföldi követek vagy a meghívottak idáig jöhettek be legtovább. A belső életet az agák irányították. Az egész terület rendje felett a fehér eunuchok őrködtek, vezetőjüket kapu agának vagy bővebben a boldogságos kapu agájának (aga-i bábü'sz-szeádet) nevezték. Az udvart a szultán szolgálatára rendelt apródok — icsoglánok, azaz 'belső fiúk' — szállásai és iskolái vették körül. Ok végezték a szultáni háztartás munkáit, köztük legmagasabb rangjuk azoknak volt, akik a haszodában, azaz a szultáni magánlakosztályban szolgálhattak. (Közülük is leggyakrabban a szultáni fegyverhordozók, a szilahdárok emelkedtek ki - ebben talán szerepe lehetett a remek harcművésznek számító IV Murád szultánnak [1623-1640] is.) Akik itt éltek, szigorúan zárt közösséget alkottak, számos előírást kellett betartaniuk, és természetesen csak különleges megbízások esetén járhattak ki a területről. Szolgálat közben igen komoly nevelést kaptak, lényegében közülük került ki az Oszmán Birodalom legfelső vezetőinek a többsége. (Ez alól csak az értelmiségiek jelentettek kivételt, akiknek nevelése nem kötődött az udvarhoz. Mindemellett nem volt lehetetlen, hogy egy-egy szerájnövendék komoly értelmiségi pályát is befusson.) Akik tehát a szerájban nevelkedtek, azok egyrészt kapcsolatba kerültek az uralkodóval, másrészt pályájukat meghatározó személyes kapcsolatrendszert alakítottak ki nevelőikkel és egymással is. A számunkra is érzékelhető politikai történések mögött bizonyára számos esetben ezek a szerájban kialakított — az oszmán forrásokban szinte soha meg nem örökített, például szerelmi — kapcsolatok, ellen- és rokonszenvek álltak. Bár a szeráj apródjainak egy része hosszú ideig, akár életfogytig szolgált, másik részüket külső szolgálatra küldték. Bizonyos időnként például az udvari 46 Uluçay, M. Ç.: i. m. 63-64.
