Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK II. RÁKÓCZI GYÖRGYRŐL - B. Szabó János - Sudár Balázs: „Independens fejedelem az Portán kívül" II. Rákóczi György oszmán kapcsolatai. Esettanulmány az Erdélyi Fejedelemség és az Oszmán Birodalom viszonyának történetéhez (1. rész) V/1017
1036 B. SZABÓ JÁNOS - SUDÁR BALÁZS matosan retteghettek, hogy nem követeli-e valaki az ő nevükben a hatalmat — ami az életükbe kerülhetett. Ibrahimot e helyzet élvhajhász hedonistává tette, aki nemigen törődött birodalmával. Utódja, IV Mehmed (1648-1687) pedig hét évesen került trónra, így nagyanyja, majd anyja kormányzott helyette — valójában esélyt sem kapott képességei kipróbálására. Mindezek ellenére természetesen ezek a szultánok is nap mint nap hoztak döntéseket - a kérdés csupán az volt, hogy ki állt ezek mögött. Másképpen fogalmazva: aki befolyásolni tudta a szultánt, az irányította a birodalmat. S minthogy az uralkodó többnyire a palota szinte hermetikusan elzárt részében, a belső szerájban (szeráj-i enderún) vagy a még megközelíthetetlenebb háremben töltötte napjait, nem vett részt a dívánok ülésein és nem tartott fogadónapokat sem, meglehetősen szűk volt azoknak a köre, akik érintkezhettek vele. Ezen személyek — a szabad bejárással rendelkező nagyvezíren és sejhüliszlámon kívül — a szeráj szolgálattevői közül kerültek ki, a döntések tehát javarészt rajtuk múltak. A nagyvezír Az ügyek tényleges irányítójának, a birodalom valódi vezetőjének a nagyvezír számított. Szava parancs volt az államvezetés minden területén az adózástól a hadjáratokig; hatalmát a szultáni pecsét birtoklása fejezte ki. Posztja és élete ugyanakkor a szultán kezében volt: ha valaki meg tudta győzni az uralkodót az éppen regnáló nagyvezír alkalmatlanságáról, akkor máris elvesztette állását, rosszabb esetben az életét is. Márpedig amikor egy nehéz helyzetben lévő államot — és korszakunkra éppen ez volt igaz — kellett valahogy üzemeltetni, akkor könnyű volt ellenségeket szerezni. A nagyvezírek tehát állandóan őrlődtek a szultánok szeszélyei, az ellentábor fondorkodásai és a ténylegesen megoldandó államügyek között. A tárgyalt mintegy húsz esztendőben, II. Rákóczi György uralkodása idején egymást követték az elcsapások és kinevezések: a birodalom irányítójának posztja cseppet sem volt nyugalmas állás. A háremdiplomácia miatt a nagyvezír helyzete sokkal bizonytalanabb volt, mint bármikor korábban. Sokszor csak báb volt az őt mozgató érdekcsoportok kezében. A nagyvezírek kinevezésébe és így a birodalom irányításába korszakunkban három csoport igyekezett beleszólni: a vezető értelmiségiek, a hárem agái és a portai katonai alakulatok. Az alábbiakban így az ő rövid megismerésük is szükséges ahhoz, hogy majd az erdélyi fejedelem lehetőségeit értékelhessük. A vallási értelmiség (ulemá) A vallási értelmiség a muszlim államokban fontos helyet foglalt el. Nagyjából az Omajjád kalifátus végére kialakult az az egyensúlyi helyzet, amelyben a kalifa Mohamed politikai hatalmát vitte tovább, a társadalom életét alapjaiban meghatározó vallásjogi kérdésekben azonban az értelmiségieknek (az ulemáknak) volt döntő szavuk. S minthogy a muszlim államok jelentős mértékben
