Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - Cerman, Ivo: Habsburgischer Adel und Aufklärung. Bildungsverhalten des Wiener Hofadels im 18. Jahrhundert (Ism.: Szíjártó M. István) IV/1004

1006 TÖRTÉNETI IRODALOM Rudolph a Vereinigte Hofstelle vezetője, Johann Karl von Dietrichstein herceg főlovaszmesterként II. József bizalmas embere, a birodalom szabadkőműveseinek vezetője. A Chotek család első nemzedéke racionalista fordulaton ment át, melyet korai felvilágosodásnak nevezhetünk. A hagyományos katolikus életvitelt olyan racionális újításokkal kötötték össze, mint a modern, az állam szolgálatához szükséges tudás megszerzése. Csak a harmadik nemzedék tapasztalata meg a belsőleg átélt felvilágosodást, ami az életvezetést és a családi életet is befolyásolta. A Dietrichsteinek a 18. században először a felsőoktatásban, majd a képzés alsóbb szintjein is elfordultak a jezsuitáktól: az oktatás e családban 18. század derekától a piaristák és a felvilágosodás felé tájékozódó nevelők kezében volt. A harmadik generációt (a felvilágosodásra jellemző módon) a boldogság keresése jellemezte - noha ők a háborús időszakban már elsősorban katonai nevelést kaptak. A Dietrichsteinek példáján az látszik is, hogy a külföldi egyetemek látogatása a nagy lovagi körút részévé vált: vagyis nem vált el egymástól az egyetemi tanulás és az utazás. A lovagi exertitiumok (lovaglás, vívás, zene) mellett nemesi nevelés elengedhetetlen részét jelentő jogi képzés (különösen a modern gyakorlati tudást jelentő természetjogi és nemzetközi jogi tanulmányok folytatása) érdekében elterjedt volt a külföldi egyetemek és lovagi akadémiák látogatása, még protestáns intézményeké is, dacára a Cerman által kiválasztott családok katolikus voltának. A Windischgrátzek (akiknél az első generáció demográfiai okok miatt szinte kiesett, az ő gyermekeiket szüleik nevelték fel) második generációjából Joseph Nikolaus von Windischgrätz gróf eredeti felvilágosult filozófus lett. Feleségével, Erdődy Mária Jozefina grófnővel együtt tett megkésett körutat Nyugat-Európában. (Ez a 18. század végén a nemes hölgyek közt is szokásos lett, állítja némileg meglepő módon Cerman.) Egyébiránt az általa vizsgált személyek nagyrészt, de nem kizárólag férfiak - például a Dietrichsteinek harmadik generációja a leánygyermekek neveltetésére is nagy gondot fordított. Johann Karl és felesége, Marie Christine von Dietrichstein (született Thun hercegnő), egy igazi felvilágosult házaspár gyermekeinek nevelése a korszellemnek megfelelően a feleség, mint „új anya" kezében volt. A filozófus Windischgrätz grófnak is második felesége volt az, aki gyermekeik felnevelésével foglalkozott - és ez az új szerep egyértelműen felértékelte a nőket. Cerman aprólékos esetleírásainak forrásait a családi levelezés és a nevelési tervek, a házitanítóknak adott utasítások jelentették, amelyekben megjelent a szülők emberképe, illetve a nemességről formált képe. Cerman azt mondja, hogy munkája antropológiai szemléletű, és nem kíván általánosítani -pedig ezt nemcsak olvasói várnák el tőle, hanem könyvének alcímében önmaga is általában véve a 18. századi bécsi arisztokráciának a nevelési elveiről és gyakorlatáról beszél. Ha könyvében a Chotek, a Dietrichstein és a Windischgrätz családdal nem az utolsó részben foglalkozott volna, hanem ezekből az esettanulmányokból indult volna ki, majd ezen vizsgálatok eredményeire támaszkodva szélesítette volna ki látószögét az általánosabb síkon megfogalmazott mondanivaló felé, nem az lenne az olvasó benyomása, hogy esettanulmányai puszta illusztrációi egy olyan tézisnek, amely ezen vizsgálódástól függetlenül került megfogalmazásra, és Cerman igazán komoly teljesítményt képviselő könyve az általánosítás terén sem hagyott volna maga után ennyi kívánnivalót. Ugyanis már az egyes családtörténeti esettanulmányok végén is csak nyúlfarknyi összefoglalásokkal találkozhatunk. Továbbá jóllehet a három arisztokrata családban tapasztalható gyermeknevelési gyakorlat kapcsán Cerman felveti, hogy a családok eltérő pályája miatt különbségeket várhatunk a nevelési koncepciót és gyermeknevelési gyakorlatot illetően (a felemelkedő Chotek családtól nagyobb nyitottságot, az évszázadok óta a hatalom csúcsán található Dietrichstein birodalmi hercegi családtól inkább kulturális zártságot várt), de erre a konkrét esetek részletes bemutatása után már sajnos nem tér vissza: hatalmas munkával összegyűjtött adatainak kielemzése lényegében elmarad. Könyvének összegzése is meglepően rövid. Bár korábban elutasította az általánosítást, itt mégis erre tesz — kifejezetten sikeresnek tűnő — kísérletet. Rámutat, hogy az osztrák és cseh szakirodalom mindig csak az állami utilitarianizmust tudja elképzeli az egyedül lehetséges felvilágosodásként (amelyet főleg szakemberek, pl kameralisták, jogászok képviseltek). Cerman neveléstörténeti vizsgálatára építve meggyőző módon állít ezzel szembe egy saját felvilágásodás-modellt, amely középpontjába a morálfilozófiát helyezi. Úgy véli, hogy a hetvenes években a felvilágosult etika hatására megváltozott az udvari nemesség életmódja, és az érzékenység vált jellemzővé, amely a belső morál adekvát kifejeződése. A három esettanulmányból annyi következetést von le, hogy a társadalmi állás nem hatott az új eszmék befogadására. A vizsgált arisztokraták a felvilágosodást annak materializmusa nélkül vették át. A korai felvilágosodás hatása már 1740 előtt erősen érezhető volt: gyermekeik 1720 és 1770 közt új szakokat és tárgyakat tanultak főleg a birodalom