Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK - Püski Levente: Képviselői jövedelmek a Horthy-korszakban I/79
KÉPVISELŐI JÖVEDELMEK A HORTHY-KORSZAKBAN 97 gazdasági érdekcsoportokkal való összefonódását, de kísérlete kudarcot vallott, sőt a Károlyi-kormány bukásában a reformban ellenérdekelt politikai csoportok komoly szerepet játszottak. A képviselőház 1932. július elejére több módosítással, de letárgyalta az összeférhetetlenségi törvényjavaslatot, amely a felsőházhoz került. A felsőház ugyanezen év december végén fogadta el a reformot, szintén számos változtatással.7 7 A képviselőház illetékes bizottságai megtárgyalták a felsőházi módosításokat — egy részüket elfogadásra ajánlották, más részüket elutasították7 8 —, és ennyi történt. A képviselőház plénuma soha nem nyilvánított véleményt a bizottsági jelentésről. Láthatóan a reformellenes erők a nyílt szembenállás helyett — amit az adott körülmények között nehezen lehetett volna felvállalni —, a halogatás taktikáját választották. A két Ház a törvényileg részükre előírt 6 hónapos határidőt kihasználva előbb igyekezett húzni az időt, majd a kérdés 1933. június végén — egyébként törvénytelenül — ad acta került. A Károlyi-kormány bizonyos értelemben két szék között a padlóra került. Bár a miniszterelnök kész volt a tiszteletdíjak és általában véve a képviselői jövedelmek kérdésnek az újraszabályozására, tervei alapvetően negatív visszhangot váltottak ki. A baloldali ellenzéki erők további változásokat vártak, míg a felsőház és a kormánypárt egyes csoportjai — személyes érintettségük okán — elsősorban az összeférhetetlenségi javaslattal fordultak szembe. A kormány 1932 őszi lemondásával a reformfolyamat azután végleg elakadt. A miniszterelnöki poszton Károlyit felváltó Gömbös Gyula ezen a téren semmilyen érdemi változtatást nem kívánt felvállalni. Konkrétan abban, hogy az összeférhetetlenségi javaslat a süllyesztőbe került, minden bizonnyal egy háttéralku állt. Eszerint egyes befolyásos gazdasági csoportok készek voltak Gömbös Gyula kormányfőségének támogatására, cserébe utóbbi — többek között — ejtette a javaslat parlamenti elfogadását.7 9 A 30-as években azután a képviselőház ülésein számos alkalommal került elő különböző formában a képviselők jövedelemhalmozása,8 0 a gazdasági életben való tevékenységük, anélkül, hogy a probléma kezelését illetően érdemi előrelépés történt volna. 1932 tavaszán került sor az utolsó illetménycsökkentésre, s a képviselők díjazása sokáig egyáltalán nem változott. A kérdés majd csak a II. világháború évei alatt került újra napirendre. A plénum 1940. május 7-én úgy döntött, hogy 1940. február 1-jei hatállyal minden területen emelik a tiszteletdíjakat, melynek mértékét az 1927. év végi összegek 10%-ában állapították meg. Eszerint a képviselők a továbbiakban — pontosabban 1940. február l-jétől — havi 730, az elnök még 1840, az alelnökök és a háznagy 922, a jegyzők pedig 332 pengő jut-77 KN 1931-35. X. k. 31-378. Felsőházi Napló, 1931-35. II. k. 56-102. 78 KI 1931-35. VII. k. 379-383. 79 C. A. Macartney: October Fifteenth. A History of Modern Hungary. Ediburgh, 1956-57. I. k. 101. Zsituay Tibor: Magyarország 1921-1941. Szerk: Sipos Péter és Csiffáry Tamás. Palatinus-Ráday Gyűjtemény, Budapest, 1999. 231. 80 1935. május 6-án Rassay Károly vetette fel a jegyzők külön díjazásának eltörlését, 1938. március 30-án pedig a neves közgazdász-képviselő, Matolcsy Mátyás közölt látványos adatsort arról, hogy a képviselők milyen arányban foglalnak helyet a gazdasági vállatok vezetésében. KN 1935-39. I. k. 28. KN 1935-39. XVII. k. 403-404.
