Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK - Püski Levente: Képviselői jövedelmek a Horthy-korszakban I/79
KÉPVISELŐI JÖVEDELMEK A HORTHY-KORSZAKBAN 95 lentésének tárgyalása volt napirenden, egyes képviselők már valósággal egymásra licitáltak a csökkentésekben, sőt a kisgazdapárti Ulain Ferenc azzal az igencsak demagóg ízű ötlettel állt elő, hogy a jómódú képviselők ne részesüljenek díjazásban.7 4 Néhány ellenzéki politikus — a kisgazdapárti Dinnyés Lajos és a szociáldemokrata Györki Imre — újra felvetette a gazdasági cégek vezetésében helyet foglaló, jövedelemhalmozó képviselők ügyét is. Igaz új adattokkal, információkkal egyikük sem állt elő, de felszólalásaik alkalmasak voltak a kérdés napirenden tartására. A kormányzat maga is átérezte a kérdés jelentőségét, és valóban komoly lépésre szánta el magát. Zsitvay Tibor igazságügyminiszer 1932. március l-jén benyújtotta a parlamentben az új összeférhetetlenségi törvényjavaslatot.7 5 A modern parlamentek működésének nélkülözhetetlen részét képezi az arra való törekvés, hogy a képviselők törvényhozói munkájukat külső politikai és anyagi befolyástól mentesen lássák el. Ennek érdekében jogi úton szabályozzák a képviselők pozícióját, parlamenten kívüli gazdasági tevékenységét. Magyarországon az összeférhetetlenséggel kapcsolatos előírásokat és tilalmakat az 1901. évi XXIV tc. valamint az azt néhány ponton kiegészítő 1925: XXVI. tc. tartalmazta, de a közéleti diskurzusban egyre inkább konszenzus alakult ki abban a tekintetben, hogy új szabályozásra van szükség. Az 1901-es törvény — szóltak a bírálatok — hiányos, idejétmúlt, nem elég részletes és kevéssé alkalmas arra, hogy megfeleljen az újabb kihívásoknak.7 6 Jelen tanulmánynak nem célja az összeférhetetlenség problematikájának teljes körű elemzése, ezért csupán néhány, témánk szempontjából fontos kérdésre térünk ki. A bírálatok lényegében négy területre koncentráltak, melyek alaposabb és szigorúbb szabályozást igényeltek. Az 1920-as években mind nagyobb számban jelentek meg köztisztviselők a törvényhozók között, és többféle jogcímen szerzett jövedelmeik — amint már szó volt róla — az ülések visszavisszatérő témái voltak. Az 1925-ös választójogi törvény szerint a képviselővé választott közalkalmazottak hivatali állásukat — néhány kivétellel — megtarthatták, de nem tölthették be, ellenben bizonyos körülmények között elfogadhattak új kormánymegbízásokat és pozíciókat. Azok, akik elérték a nyugdíjra jogosító minimális szolgálati időt, kérhették végleges nyugdíjba helyezésüket. Ha nem, akkor egyfajta szabadságot kaptak, melynek időtartama alatt a nyugdíjnak megfelelő illetményben részesültek. Igaz, ennek a kérdésnek nemcsak az anyagi, hanem a politikai oldala is súlyos problémákat vetett fel. Megkérdőjelezhető volt ugyanis, hogy a parlamenti padsorokban helyet foglaló nagyszámú köztisztviselő akar-e vagy tud-e függetlenedni a kormányzati hatalomtól. A törvényhozói munka mellett általában véve sem volt tilos egyéb kenyérkereső tevékenység folytatása, így egyes képviselőknek, főleg az ügyvédeknek, lehetőségük nyílt arra, hogy parlamenti pozíciójukat indokolatlan előnyszerzésre haszző munkásbiztosítókon keresztül ők is többes jövedelmekkel bírnak. A dupla lakáspénzek ügyét egyébként a liberális-demokrata Pakots József is felvetette. 74 KN 1931-35. V k. 303-312. 75 KN 1931-35. V k. 61. 76 A korszak egyik jeles közjogásza egyenesen annak iskolapéldájaként hivatkozott rá, „hogyan nem lett volna szabad egy magyar törvényt megszövegezni". Molnár Kálmán: Magyar közjog... i. m. 535.
