Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK BETHLEN GÁBORRÓL - Papp Sándor: Bethlen Gábor, a Magyar Királyság és a Porta (1619-1629) IV/915
BETHLEN GÁBOR, A MAGYAR KIRÁLYSÁG ÉS A PORTA (1619-1621) 971 A fenti kutatások alapján Bethlen reménykedett a magyar és egy ideig a cseh királyi cím megszerzésében. Eleinte nem kért segítséget a Portától. Nagyravágyó terve nem talált ellenkezésre a Portán egészen addig, amíg ki nem derült, hogy ezeket részben sem tudja teljesíteni. Amikor világossá vált, hogy a fejedelem nem lett cseh király, és nem küldte be a győzelmét hirdető követeit, hanem egyre mélyebben került a harmincéves háború örvényébe, kényelmetlenné vált személye, hiszen félő volt, hogy a Habsburg Monarchia békebontásnak fogja tartani azt, hogy a Porta nem rendelte vissza még időben. Bethlen 1620-ban már érezte, hogy légüres térbe került, tudta, hogy nem számíthat a magyarországi török pasák támogatására, akik a békét meg akarták tartani határvidékükön. Az utóbbiak rendszeresen jelentettek az itteni helyzetről, rossz színben tüntették fel Bethlen fellépését. Az az érdekcsoport, amely már korábban, az 1610-es években is „fejedelem-csinálással" foglalkozott, és annak idején magát Bethlent is felszínre segítette, újra összefogott megbuktatása vagy legalábbis erdélyi pozíciói meggyengítésére. Kapcsolataik átfogták a Bécs és az erdélyi szászok közötti távolságot, lenyúltak Konstantinápolyba, és onnan fel egészen Moldváig. A Bethlen-ellenes szervezkedés tárgyalásakor kiderült, hogy a magyar történetírás azon axiómája, miszerint Erdély és Magyarország nem lehet egy kézben, mert azt a szultán nem engedi meg, egy szűk és politikai szempontból jól körülhatárolható csoport aktuális véleményét mutatja, nem pedig valamilyen elméleti alappal bíró, megváltozhatatlan stratégiai tézist. A fejedelem szívós kitartással folytatta diplomáciai manővereit, amíg 1620 végén rövid időre, a lengyel-török háborús konfliktus végének kihasználásával megkapta a portai katonai támogatást. Bizonyára elhitték neki, hogy a katolikus országok egységes frontot alkotnak, és az ő fellépése Magyarországon a Habsburgok ellen segíti az oszmán tervek teljesülését a lengyel határvidéken. Sőt, ezen túllépve megpróbálta az oszmán államot Magyarországon keresztül vezetni a katolikus ellenség ellen, amely tervet azonban nem tudta érvényesíteni, ezt a grandiózus koncepciót ugyanis a szultáni udvarban sem tarthatták reálisnak. Az általa megszerezni kívánt Magyarország helyzetét újra akarta értelmezni az Oszmán Birodalmon belül, kétségessé próbálta tenni II. Ferdinánd legitimációját a császári és a magyar trónon egyaránt. Újra akarta tárgyalni a zsitvatoroki békét, amelyet már a Habsburgoktól független, ám az oszmánoktól függő, általa vezetett Magyarország kötött volna a Portával. Ennek tervezetét, a békepontokat 1620 novemberében török nyelvre fordítva be is nyújtották követei a Portán. A külpolitikai körülmények nem segítették az erdélyi fejedelem terveinek megvalósulását, hiszen 1620-162l-ben a csehek fehérhegyi veresége és a császár-királyi csapatok magyarországi ellentámadása, illetve II. Oszmán szultán lengyelországi fiaskója azt az üzenetet közvetítették neki, hogy nem kaphat sehonnan sem tényleges támogatást. így levonva a következtetéseket, 1621 végén megkötötte a nikolsburgi békét. A fejedelemmel kapcsolatos általános magyar történetírói elfogultsággal szemben szkeptikus voltam. A források feldolgozása közben azonban egy na-
