Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Gyarmati György: Hadigazdasági túlterhelés, rejtőzködő transzformációs veszteség és a személyi kultusz. A magyarországi „új szakaszt" megelőző rendszerválság 1952/53 fordulóján I/75
A MAGYARORSZÁGI RENDSZERVÁLSÁG 1952/53 FORDULÓJÁN 93 A kritikus ponthoz való eljutás gerjesztője volt a nagyon rövid időn belül végrehajtott kettős politikai rendszerváltás (1945, 1948) és a nagyon rövid időn belül végrehajtott kettős hadigazdasági túlterhelés (1949, 1951) egy, a második világháború során kivérzett és súlyossá váló jóvátételi kötelezettséggel terhelt országban. Most csak a dolgozat bevezetőjében már érintett megkettőződő hadigazdasági túlterhelés kifejezés egymás utáni fázisait idézem újra az emlékezetbe: elsőnek értelmezem a Jugoszláviával szembeni konfliktust, a Kominformon belüli kis-hidegháborút, és másodiknak tételezem a koreai háború kirobbanása utáni újabb — Moszkvából oktrojált — hadigazdasági és katonai infrastrukturális beruházási lázat. A koreai háború indukálta, minden más fejlesztést paralizáló fegyverkezés lényegében „rátorlódott" a (szintén csak 1953/54-ben véget érő) Jugoszláviával szembeni háborús készülődésre.4 7 Ahhoz hasonlóan, ahogy a második, a kommunista egyeduralmat etablírozó 1948-as politikai rendszerváltás „rátorlódott" a többpárti parlamentáris berendezkedéssel kecsegtető elsőre, az 1945-ösre. Ebbe a viszonyrendszerbe illesztem új kifejezésként a rejtőzködő transzformációs veszteség fogalmát, jelenségét. Ez — mint már utaltam rá — az 1990 körüli kelet-közép-európai rendszerváltások után került az elemző leírásokba Magyarországon is, és effektív makrogazdasági (GDP) visszaesést is maga után vont. A most vizsgált, háború utáni időszakkal foglalkozó munkákban ezzel eddig nem találkoztam.4 8 A második világháború utáni „kettős rendszerváltásnak" viszont óhatatlanul kellett legyen ilyen konzekvenciája is. Figyelmen kívül hagyása csak részben magyarázható azzal a küldetéstudatos kommunista „önképpel",4 9 hogy ami uralomra kerülésükkel elveszett, az már egyébként is „a történelem szemétdombjára való volt", így szükségtelennek gondolták téte-47 A katasztrófahelyzet létrejöttéért elsődlegesen Rákosit felelőssé tevő 1953. júniusi moszkvai tárgyalásokon a szovjet pártelnökség tagjai visszatérően és nyomatékkal tették szóvá azt, hogy az 1951 óta felduzzasztott hadsereg még a túlméretezett apparátuson belül is megalomán — s ezt tételes kimutatás alapján részletezték —, illetve, hogy az ehhez szükséges erőforrás-elvonás az, „ami tönkreteszi az államot." A tényeiben helytálló szemrehányás farizeusságát Hruscsov egy odavetett megjegyzése — miszerint ezek Moszkva követelései voltak — némileg oldotta ugyan, de rögtön hozzáfűzte, hogy a magyar elvtársak még ezeket a követeléseket is túlteljesítették. Jegyzőkönyv a szovjet és a magyar párt- és állami vezetők tárgyalásairól.... i. m.. 245. 48 Bár a fogalmat nem használja, de — kissé körülményeskedően — a strukturális veszteség különböző formaváltozatairól ír Tóth Tibor a mezőgazdaság egyidejűleg tőkeelvonásos és voluntarista átalakítása kapcsán 1949/1950-től kezdődően. Tóth Tibor. A mezőgazdasági tulajdon- és földhasználati viszonyok változásai a felszabadulást követő másfél évtizedben. In: Változó Baranya. Tanulmányok a megye történetéből, 1945-1985. Szerk: Antal Gyula és Sándor László. Pécs, 1985. 223-323. Ugyancsak a strukturális veszteség problémáját járja körül a Kádár-korszakra vonatkozóan Berend T. Iván, egy, az 1968-as új gazdasági mechanizmus 1972 végén történt visszafogásának következményeként: „Tíz év alatt nagyjából egy év során megtermelhető nemzeti jövedelem értéke veszett el. (... Ez az egy év az 1930-as évek második felének fél évtizednyi nemzeti jövedelmével, vagyis a második világháborúban bekövetkezett rettentő pusztítás veszteségeivel volt nagyjából egyenértékű. Nem zuhantak a Dunába hídjaink, nem semmisült meg a vasúthálózat és az állatállomány fele, egyszóval nem meglevő nemzeti vagyonunk csonkult, de akkora értéktől estünk el, mint amennyit a háborús szörnyűségek elpusztítottak." Berend T. Iván: Felzárkózás vagy lemaradás. Magyar Nemzet, 1983. december 24. Idézi: Gyarmati György: A komfortos kaloda negyedszázada. Műhely, 1996. 1-2. sz. 70-79. Mindezt azért nem főszövegben tárgyaljuk, mert éppen ellenkező előjelű, rendszerkonzerváló és nem rendszer-átalakítási veszteségről van szó, azaz nem a most tárgyalt Rákosi-korszakra reflektál. 49 Kornai János ezt „a szocialista rendszer felsőbbrendűség tudataként" verefikálja, amely ideológiai axiómaként kezelte, hogy a szocialista rendszer magasabb rendű, mint a kapitalista. Kornai János: A szocialista rendszer. I. m. 1993. 82.
