Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Gyarmati György: Hadigazdasági túlterhelés, rejtőzködő transzformációs veszteség és a személyi kultusz. A magyarországi „új szakaszt" megelőző rendszerválság 1952/53 fordulóján I/75
92 GYARMATI GYÖRGY la kormányzott protektorátus működésképtelenné bénulása miatt vonták kérdőre. Ez persze egyúttal a fundamentális rendszerhazugságot is nyilvánvalóvá tette. A fentebb leírt vezérkultusszal Magyarországon mennybe menesztett, és a korban bevett csalfa választási mechanizmussal még társadalmi-politikai legitimációt is felmutatni tudó diktátort a kommunista világrendet kormányzó legfelsőbb ítészi testülete diszkreditálta. Az Olimposzról képletesen letaszított Rákosit arra ítélte a szovjet pártprezídium, hogy a továbbiakban „földi halandóként" besorolva egyezkedjen, alkudozzon a szintén e moszkvai pártprezídium által mellé — és nem alá — rendelt pártvezető társaival az immár nem rá, hanem rájuk bízott provincia rendbetételéről, „konszolidálásáról". (Korabeli pártzsargonban ezt fejezte ki az ún. kollektív vezetés helyreállítása, megerősítése formula.) Az viszont tény, hogy elsősorban Rákosit állítva pellengérre, a szovjet pártvezetés maga perszonalizálta a felelősség kérdését, ami akkoriban majdhogynem rutinszerűen jelentett egyúttal bűnbakkeresést is.4 6 A bűnbakkeresés azonban magában rejti a történtek magyarázatának minden esetben tetten érhető szimplifikálását. Ez történeti nézőpontból aligha jelentene mást, többet, mint amit Rákosi maga művelt teljhatalmú regnálása idején: vélt hibákat, politikai cselekedeteket bűnüggyé kriminalizálva küldeni bitóra vagy rács mögé a hidegháborús éberségi hisztéria adott pillanatához illeszthető, éppen „sorra kerülő" áldozatát (áldozatait). Rákosi diktátorsága „fénykorában" mindent megtett azért, hogy a piedesztálról politikai elhatározással történt leléptetése után — mert 1953-ban még nem „ledöntésről" volt szó — kikezdhető legyen, s új, Prügelknabe státusba soroltatván utólag mindenért rajta verjük el a port. Kérdés azonban, hogy a terroruralom e viktimológiai rituáléját követve valóban eljutunk-e a szükséges és elégséges mértékben okadatolt magyarázathoz. Ezzel egy árnyalatnyival sem kívánjuk Rákosi Mátyás személyes felelősségét csökkenteni, de erről nem az eddig taglalt vezérkultusz, hanem a záró részben tárgyalandó — más történelmi tartalmat hordozó — személyi kultusz boncolgatásánál ejtünk majd szót. Ha viszont nem a kortársi tömegfogyasztásra szánt, bűnbakkeresésre redukált könnyebbik utat választjuk, akkor aligha spórolható el, hogy megkíséreljük megjeleníteni azokat a mozzanatokat és jelenségeket, amelyek további — fel nem ismert vagy nyilvánosan nevesítetlen — összetevői voltak a kommunista vezetésű Magyarország összeomlás-közeli helyzetbe kerülésének, valamikor 1952/53 fordulója környékén. A megkettőződő hadigazdasági túlterhelés és a rejtőzködő transzformációs veszteség Kiépítésének kezdetéhez képest fél évtized elteltével a magyarországi kommunista diktatúra egymás után — illetve egymásba csúszva — több területen mutatkozó ágazati zavarai fokozatosan adódtak össze úgy, hogy 1952/53 fordulójára a rendszer egészének működésképtelenné bénulásával fenyegettek. 46 Lásd erről, Pók Attila-. Bűnbakkeresés a huszadik századi Magyarországon. Történelmi Szemle, 2005. 1-2. sz. 47-67.
