Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK BETHLEN GÁBORRÓL - Papp Sándor: Bethlen Gábor, a Magyar Királyság és a Porta (1619-1629) IV/915
940 PAPP SÁNDOR A Habsburg-ellenes fegyveres felkelés logikájából azonban még egy következményre lehetett számítani: A konföderáció közös követséget fog küldeni a Portára. Erre a diplomáciai fellépésre már azelőtt is lehetett számítani, mielőtt Bethlen és V Frigyes követei, valamint a a csatlakozó osztrák rendek Pozsonyban aláírták a szövetségi szerződést (1620. jan. 19.).9 5 A közös követség megérkezését is elő kellett tehát készíteni. Balassi Ferenc és Tholdalagi Mihály megérkezése után pár nappal, 1620. január 17-én a fejedelem-párti magyar rendek képviseletében a tapasztalt diplomata, Bocskai István 1605. évi missziójának vezetője, Korláth István is befutott Konstantinápoly elővárosába. Michael Starzer portai ügyvivő és Ludwig von Molardt Habsburg-főkövet persze azonnal diplomáciai intervenciót kezdeményeztek az ellen, hogy a szultán vagy a nagyvezír fogadja II. Ferdinánd császár és magyar király „lázadó alattvalóinak" megbízottját. Borsos Tamásnál is látható, hogy az erdélyi adót hozó követség és Korláth megérkezése között hat nap az eltérés. Ez a szűk hét azzal telt el, hogy a Habsburg-diplomácia megkísérelte megakadályozni Korláth beengedését a fővárosba, így ő eleinte csak „Ponte Piccolóban" tartózkodhatott. A császári diplomácia vélekedése a magyarországi felkelés ügyéhez rendkívül hasonlatos ahhoz, ahogyan — majd száz évvel később — II. Rákóczi Ferenc embereinek portai tevékenységét értékelték.9 6 A Rákóczi-szabadságharc idején többször felmerült érvként, hogy korábban, Bocskai és Bethlen esetében jogszerű volt a magyar követség segítségkérése a császár ellen, hiszen a török akkor még Magyarországon állomásozott, és a felkelők oszmán vazallusok voltak. Látva azonban, hogy már Bethlen idejében sem tekintették a magyarok ügyét másképpen, mint lázadók felkelését a törvényes uralkodó ellen, és figyelmezve arra, hogy Bethlen milyen alapos érvekkel próbálta elfogadtatni II. Ferdinánd illegitim voltát a császári — majd mint látni fogjuk, a magyar — trónon (amit persze soha sem sikerült neki bebizonyítani), nem tarthatjuk a törököket sem érzéketlennek az európai államjogban kialakult uralkodó-alattvaló viszonyának törvényes volta iránt.9 7 Hangsúlyozni szeretném azt is, hogy a források szerint a Porta arra is nagyon érzékenyen figyelt, hogy semmi esetre se lehessen a béke felbontójának, a nemzetközi normák szerint törvénysértőnek tekinteni. Erre késztette őket a diplomácia általános eljárása mellett az általuk gyakorolt hanafita iskola nemzetközi joggyakorlata is.9 8 Úgy tűnik, hogy a szultán személyes érdeklődése döntötte el a kérdést, aki kíváncsi volt, hogy Korláth István milyen célból érkezett a Portára. Csak ez-95 A magyar irodalomból mind a mai napig alapvető Demkó Kálmán: A magyar-cseh confoederáció és a beszterczebányai országgyűlés 1620-ban. Századok 20.(1886) különösen 105-109. 96 Papp Sándor: A Rákóczi-szabadságharc török diplomáciája. Századok 138. (2004: 4. sz.) 793-821. 97 Vö. Hugo Grotius: A háború és a béke jogáról. De iure belli ac pacis libri très. I. Szerk. Hajdú Gyula - Szabó Imre. Bp. 1960. 235-326. (A szuverenitásról és a felsőbb hatalom elleni háború jogszerűségéről). 98 Muhammed Hasan Esh-Shaybani: The Islamic Law of Nations: Shaybani's Siyar. Baltimore 1966.; Viorel Panaite: The Ottoman Law of War and Peace. The Ottoman Empire and Tribute Payers. New York 2000. (East European Monographs); Uő: Pace, rázboi §i comert. ín Islam. Tárile románé §i dreptul otoman al popoarelor (secolele XV-XVTI). Bucure§ti 1997.
