Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK BETHLEN GÁBORRÓL - Papp Sándor: Bethlen Gábor, a Magyar Királyság és a Porta (1619-1629) IV/915
928 PAPP SÁNDOR tő választ különösen Iszkender pasa emlegette. Ebben a kijelentésben ismerhetjük fel azt az Erdélyt és Magyarországot érintő igen gyakran portainak vallott koncepciót, amely a magyar történetírást jelentősen befolyásolta, elgondolkodásra késztette.5 3 Ez röviden így foglalható össze: Ha Bethlen megszerezi a magyar királyságot, akkor megmaradhat-e egyidejűleg erdélyi fejedelemnek és magyar királynak is? Szekfű Gyula nyomán többen arra a következtetésre jutottak, hogy egy nagyobb portai rendezési koncepció sejthető a kijelentések mögött, amely lehetetlenné tenné a keleti és a nyugati magyar állam egy kézben való egyesítését a Porta égisze alatt. Alább e kérdésre még részletesen visszatérek. A portai előkelők figyelme — a Habsburg és a perzsa határvidéken kialakult rendezett viszony következtében — elsősorban északkelet felé irányult. Azok a méltóságok, akik érdekeltek voltak a moldvai-lengyel határvidéken, illetve a Krími Kánság politikájában különösen ügyeltek a Habsburg békére is. A béke az 1617. évi lengyel-török háború óta ugyan fennállott, de a sorozatos rajtaütések nem szüneteltek. 1618-ban ismét mindkét részről megsértették a békét. III. Zsigmond lengyel király (1586-1632) követe, Piotr Ozga az erdélyi követ (Borsos Tamás) segítségével elérte, hogy 1619 májusában II. Oszmán szultán szabályos ahdnáméban megerősítette a lengyel békét.54 Bár az általános vélekedés a lengyel-török béke megerősítésének okaként az állandó határsértéseket emeli ki, a tényleges magyarázatot máshol kell keresni. Az iszlám diplomáciai hagyományok alapján a szultáni szerződések, kinevezések és privilégiumok csak addig voltak érvényesek, ameddig a szerződő felek élnek, ha csak erről külön nem egyeznek meg a felek, mint ez a zsitvatoroki béke megkötésekor történt. Az új uralkodóknak a megállapodásokat mindig újra meg kell erősíteni. Borsos naplójában feljegyezte azokat a pontokat, amelyeket a lengyel követ a Portán egyeztetni akart. Az első ezek közül fényt vet a fenti diplomáciai eljárásra: „Jött az követ azért, azmiképpen az régi szokás volt, hogy új császárt adván az Isten az muzulmán nemzetnek, azt köszöntse s üdvözölje, és az régi eleinknek egymással való régen egybekötött frigyeket megerősítse."55 Az ahdnáme szövegének tanulmányozása során válik érthetővé, hogy az ambivalens lengyel-erdélyi viszony ellenére az erdélyi diplomácia miért támogatta a kiegyezést. A békeszerződés korábbról átvett szövegét néhány ponttal kiegészítette a szultán, amelyben külön kiemelte, hogy a lengyel király semmiféleképpen nem támogathatja Homonnai Drugeth György erdélyi és Radu §erban havasalföldi ambícióit.5 6 53 Uo. 204.; Péter K. : Bethlen Gábor magyar királysága i. m. 1028. E tekintetben a legfontosabb Szekfű Gyula véleménye, akitől a szakirodalom ezt a vélekedést többnyire átvette: Szekfű Gyula: Bethlen Gábor. Történelmi tanulmány. |Bp.] 19832. 102. 54 Borsos T.: Vásárhelytől i. m. 242-243. 55 Uo. 282. 56 Dariusz Kotodziejczyk: Ottoman-Polnish Diplomatie Relations (15th-18th Century). An Annotated Edition of 'Ahdnames and Other Documents. Leiden-Boston-Köln 2000. 367.; A békeszerződés kivonatát közölte művében a moldvai krónikás, Miron Costin is. Miron Costin: Grausame Zeiten in der Moldau. Die Moldauische Chronik des Miron Costin (1593-1661). Hrsg. Adolf Armbruster. (Rumänische Geschichtsschreiber 1.) Graz-Wien-Köln 1980. 75.
