Századok – 2011

TÖRTÉNETI IRODALOM - Vámos Péter: Kína mellettünk? Kínai külügyi iratok Magyarországról, 1956 (Ism.: Jordán Gyula) III/790

791 TÖRTÉNETI IRODALOM válogató kötetre, amely hasznos kiegészítője Vámos Péter jelen munkájának: Magyar-kínai kapcsolatok 1956-1959. Dokumentumok. Az iratokat gyűjtötte, válogatta, sajtó alá rendezte, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta, valamint az annotált névmutatót összeállította Szobolevszki Sándor. A kötetet szerkesztette Vida István. (Budapest, MTA Jelenkor-kutató Bizottság, 2001.) A bevezető tanulmány először röviden áttekinti a magyar-kínai kapcsolatok alakulását 1956-ot megelőzően. A Kínai Népköztársaság 1949-es kikiáltását követően Magyarország, mint ismeretes, a szocialista országok sorában az elsők között ismerte el az új hatalmat. A kapcsolatok azonban, mint Vámos írja »a „baráti", sőt „testvéri" viszony hangsúlyozása ellenére is meglehetősen nehézkesen fejlődtek«. Államközi szerződéseket írtak alá, kialakult egy viszonylag szerény külkereskedelmi forgalom, megindultak a különböző szintű látogatások, magyar szakemberek dolgoztak Kínában, ösztöndíjasok cseréjére került sor stb., de egészében a kapcsolatok, részben a nagy távolság, részben annak következtében, hogy keveset tudtak nyújtani egymás számára, igen mérsékeltek maradtak. Kínai részről a visszafogott érdeklődésben a régió egészét illetően valószínűleg szerepet játszott, hogy — különösen Sztálin haláláig — ezeket az országokat Kína egyértelműen a Szovjetunió befolyási övezetének tekintette, figyelme elsősorban Kelet-Ázsiára és a fejlődő országokra koncentrálódott. Kína magyarországi nagykövetsége, a kötetben közölt dokumentumok tanúsága szerint is, gondosan nyomon követte az itteni eseményeket, ezekről folyamatosan jelentéseket küldött haza, esetenként pedig összefoglaló elemzéseket is készített. Nemcsak a szovjet-kínai viszonyra, hanem még inkább a magyar belső viszonyokra és információáramlásra vet érdekes fényt, hogy a magyar párt Központi Vezetőségének márciusi plénumáról a szovjet nagykövet, Jurij Andropov tájékoztatta elsőként a kínaiakat, mint arról a 2. számú dokumentum hírt ad. Tájékozottságuk ellenére a kínaiakat (is) váratlanul érte Rákosi leváltása a KV júliusi plénumán, ami után még nagyobb figyelemmel fordultak Magyarország felé. Érdeklődésük centrumában, jól felmérve a viszonyokat, Nagy Imre és csoportjának tevékenysége helyezkedett el. A kétoldalú kapcsolatok kiemelkedő eseménye volt a Kádár János vezette magyar párt-delegáció részvétele a KKP 1956. szeptemberi (VIII.) kongresszusán. A pártprotokoll szempontjából rutinjellegűnek számító részvételt mindkét fél részéről bizonyos tényezők a szokásosnál fontosabbá tették. A KKP 11 év után tartott ismét kongresszust, ami alatt óriási változások mentek végbe az ország életében, mind a politikai, mind a gazdasági szférában. A kongresszus Mao szándékaitól bizonyos mértékig eltérő hangsúlyokkal foglalt állást az osztályharcot és a gazdaságpolitikát illetően. Ennek mintegy összefoglaló jelzéseként azt szokták kiemelni, hogy a kongresszuson elfogadott szervezeti szabályzat — szemben az 1945-ös VII. kongresszuson elfogadottal — a pártot irányító eszméknél csak a marxizmus-leninizmust említette, elhagyta a Mao eszméire történő utalást. Az SZKP XX. kongresszusának a személyi kultusszal kapcsolatos állásfoglalásának hatására is bekövetkező változtatás következményeként, ahogy Vámos Péter fogalmaz, „Mao kultuszának hivatalos és intézményes alapja ezzel megrendült."(29.) (Más kérdés, hogy Mao hatalma és befolyása ezzel alapvetően nem változott, amit jól jelzett a Jobboldaliak" elleni kampány elindítása 1957-ben, de még inkább a kongresszus irányvonalával ellentétes gazdaságpolitikát képviselő „nagy ugrás".) Magyar részről a hatalomba nemrég visszakerült Kádár bemutatkozása, megismerése a forradalom eseményei, de főleg a forradalmat követő hatalmi változások által értékelődött fel. A kötetben közölt dokumentumok is tanúskodnak arról, hogy az események időrendjét is tükrözve, a kínaiak párhuzamos figyelmet fordítottak a lengyel és a magyar történésekre. A lengyel változásokban látta a kínai vezetés az első lehetőséget, hogy a hangját hallassa a Szovjetunió kelet-európai csatlós államainak ügyében. Mao PB ülést hívott össze annak a lehetőségnek a megtárgyalására, hogy a szovjet hadsereget esetleg bevetik Lengyelországban. Az ülés határozata alapján Mao magához kérette a szovjet nagykövetet és közölte vele, hogy „ha a Szovjetunió csapatokat küld, mi a magukkal szemben álló Lengyelországot fogjuk támogatni, és nyilatkozatban ítéljük el magukat, hogy fegyveres erővel beavatkoznak Lengyelországban." (32.) Vámos hangsúlyozza, hogy a határozott hangú figyelmeztetés ellenére — és ebben a kínai források is egyetértenek — a lengyel válság megoldásában, a katonai beavatkozás elmaradásában Kínának nem volt közvetlen szerepe, a szovjet döntés nem ennek hatására született meg. A bevezető tanulmány talán legérdekesebb része annak a fél évszázados izgalmas vitakérdésnek a boncolgatása, hogy Kínának volt-e szerepe abban, hogy a szovjet legfelső vezetés a magyar forradalom fegyveres leverése mellett döntött. Vámos a rendelkezésre álló dokumentumok, a megjelent visszaemlékezések alapján leszögezi, hogy a szakirodalomban Kína szerepét hangsúlyozó meggyökeresedett érvelés nem igazolható. Ellenkezőleg, a forrásokból inkább az szűrhető le,