Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK - Tóth-Barbalics Veronika: A „korona védpajzsa" vagy „észarisztokrácia"? A magyar főrendiház élethossziglan kinevezett tagjai III/723
A MAGYAR FŐRENDIHÁZ ÉLETHOSSZIGLAN KINEVEZETT TAGJAI 735 ily módon a közigazgatásban gyakorlati jártassággal bíró egyének jussanak a főrendiházba."5 9 A főispánok kinevezését főrendiházi taggá — szemben parlamenti képviselőségükkel6 0 — nem tiltotta törvény. Ennek ellenére erre a későbbiekben ritkán került sor, 1905 után pedig már csak nyugalmazott főispánokat neveztek ki a főrendiházba.6 1 Ennek eredményeképpen a minisztériumi kormányhivatalnokok és a főispánok közötti 1885. évi 1:2 arány 1918-ra megfordult. 1918-ban az élethossziglani tagoknak már csak hetede volt nyugalmazott főispán. A főrendiházba 1885 és 1918 között kinevezett 21 főispán és volt főispán mintegy fele korábban képviselő volt, minden hetedik pedig főispánsága előtt valamelyik minisztériumban viselt hivatalt. Bár néhány kivételtől eltekintve szolgálati helyükkel azonos vagy azzal szomszédos megyében születtek, és csaknem kétharmaduknál találtunk utalást a főispánságot megelőző megyei közigazgatási tapasztalatra, a törvényhatósági karrier több egymást követő állomását csak kevesen járták végig,6 2 és csak egy hetedük került közvetlenül megyei hivatalból (alispánságból) a főispáni székbe. A helyi közigazgatás választott tisztségviselői nem kerültek az élethossziglani tagok közé - a sajátos helyzetű budapesti főpolgármestertől eltekintve, akit a fővárosi közgyűlés választott ugyan, de az uralkodó három jelöltje közül. 1884 végén a budapesti közgyűlés feliratban kérte a parlamentet, hogy a város első számú vezetője hivatalból lehessen a felsőház tagja,6 3 erre azonban a kormány, amely a megyei törvényhatóságok főrendiházi képviseletétől elzárkózott, nem volt hajlandó. Élethossziglan kinevezett tagként azonban, az 1906 és 1912 között a városvezetés élén álló Fülepp Kálmán, a „rejtőzködő főpolgármester"6 4 kivételével, valamennyi főpolgármester elnyerte a tagsági jogot. 1885-ben két ötödös, 1918-ban egy harmados arányukkal szintén népes csoportot alkottak az egykori országgyűlési képviselők. A főrendiház volt képviselő tagjai túlnyomó többségben kormánypárti politikusok, néhányan pedig a Szabadelvű Pártból kilépett disszidensek, mérsékelt ellenzékiek voltak. Az egykori képviselők nagyobb része mandátumot már nem vállaló veterán politikus volt. Kisebb hányaduk hivatali vagy gazdasági inkompatibilitás miatt nem vállalhatott többé mandátumot, főrendiházi tagságot nyerve ellenben megőrizhette részvételi jogát a törvényhozásban. A hivatali összeférhetetlenséget példázza Heltai Ferenc esete, akit 1913-ban Lukács László miniszterelnök nemcsak mint jövendő főpolgármestert javasolt élethossziglani tagnak, hanem azért is, hogy a 59 M. E. 1885-2053. (MOL K 26. 1885-1206., 220. cs.) 60 Ld. az 1875:1. tc. 1. §-át. 61 Egyedi eset az 1907-ben kinevezett volt főispán Hertelendy Ferencé, aki 1908-10-ben ismét főispán lett. 62 Vö. Balázs Magdolna: A középszintű közigazgatási apparátus személyi állományának vizsgálata a dualizmus időszakában. In: Híd századok felett. Tanulmányok Katus László 70. születésnapjára. Főszerk. Hanák Péter, szerk. Nagy Mariann. Pécs 1997. 247-254. 252.; Cieger András: A dualizmus-kori helyi politikai elit kutatása regionális szinten. In: Mi végre a tudomány? (Fiatal kutatók fóruma 1. - 2003.) Bp. 2004. 297-313. 302. 63 618-1884. (MOL K 2. [Országgyűlési levéltár. Képviselőház. Elnöki és általános iratoki 1884-618., 147. cs.) 64 Budapest főpolgármesterei és polgármesterei 1873-1950. Szerk. Feitl István, bev. tanulmány Sipos András. Bp. 2008. 47.
