Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK - Tóth-Barbalics Veronika: A „korona védpajzsa" vagy „észarisztokrácia"? A magyar főrendiház élethossziglan kinevezett tagjai III/723
A MAGYAR FŐRENDIHÁZ ÉLETHOSSZIGLAN KINEVEZETT TAGJAI 731 6 tőkés nagypolgár volt. Köztük volt Herzog egyik sógora, Hatvany-Deutsch Béla is, másik sógora, br. Orosdy Fülöp nagykereskedő és földbirtokos viszont 1911-ben örökös tagságot nyert.37 Az elutasítások csekély száma utalhat a miniszterelnök és az uralkodó közötti előzetes informális konzultáció meglétére, de arra is, hogy Ferenc József, majd IV Károly vagy alapvetően elégedett volt a magyar kormányjavaslataival, vagy kevésbé ismerte az itteni jelölteket, illetve kevésbé érdeklődött irántuk, mint az ausztriai felsőház esetében. Az osztrák minisztertanácsi jegyzőkönyvekben ugyanis többször találkozunk Ferenc Józsefnek az élethossziglani Urak Házabeli tagságra javasolt (arisztokrata) jelöltekkel szembeni kifogásaival,3 8 Magyarországon viszont a (jóval alacsonyabb számú) koronatanácsok jegyzőkönyveiben nincs ennek nyoma. Élethossziglani tag lemondására, amelyhez szükséges volt az uralkodó beleegyezése, mindössze három ízben került sor: 1896-ban Lónyay János betegsége, 1895-ben Bohus Zsigmond és 1914-ben Szögyény-Marich László az örökös tagsági jog elnyerése miatt mondott le kinevezett tagságáról.3 9 Az időközben bekövetkezett elhalálozások miatt a kinevezettek száma a maximális 50 főt első ízben csupán 1894-ben érte el. A megreformált főrendiház fennállásának 33 éve alatt mindössze négy olyan évet találunk, amikor a kormány, illetve az uralkodó csak részlegesen használta ki a kinevezési kvótát, és csak két olyan év volt, amikor egyáltalán nem került sor élethossziglani tagok kinevezésére: ezt 1909-ben a koalíciós kormány bukása, 1916-ban pedig feltehetően Ferenc József halála akadályozta meg. A kormány a tagság összetételét még a rendelkezésére álló korlátozott kereteken belül is sokkal inkább befolyásolta élethossziglani tagok kinevezésével, mint a kvótához nem kötött örökös tagsági jog adományozásával, amelyben 1885 és 1918 között összesen 32 család részesült. Kutatásaink azt bizonyítják, hogy míg az örökös tagsági jog adományozásakor Ferenc József tartózkodott aktuálpolitikai szempontok figyelembe vételétől,4 0 addig az élethossziglani tagok kinevezésekor túllépett ilyen irányú fenntartásain. Ismert példa az egyházpolitikai viták időszaka, amikor a Wekerle-, majd a Bánffy-kormány az egyházpolitikai törvényjavaslatok főrendiházi megszavazását (a törvényes kereten belül lehetséges) újabb és újabb élethossziglani tagok kinevezésével biztosította.4 1 37 Lehetséges, hogy 1889-ben Széchenyi Jenő nagyváradi kanonok kinevezése szintén ebben az utolsó fázisban hiúsult meg, az ő esetében azonban a miniszterelnöki iratok között csak a felségelőterjesztés fogalmazványa lelhető fel. 38 Stourzh, G.: Die Mitgliedschaft auf Lebensdauer, i. m. 75-76. 39 Szögyény-Marich 1910-ben a grófi ranggal együtt örökös tagsági jogot nyert, és még az év folyamán igazolták örökös tagként, a kinevezett tagságról azonban csak évekkel később mondott le. 40 Tóth-Barbalics V: Vigyázó, Harkányi, Zelenski és társaik, i. m. 72. - Amikor 1895 áprilisában br. Bánffy Dezső miniszterelnök engedélyt kért az uralkodótól arra, hogy javaslatot tehessen örökös tagsági jog adományozására, hangsúlyozta, hogy azt ezt nem „a szőnyegen forgott konkrét törvényhozási kérdések eldöntésére való tekintetből, hanem általános elvi szempontból, állampolitikai tekintetekből" tartja fontosnak. „Még a látszatát is" el kívánta kerülni annak, hogy Ferenc József „pártpolitikai színezettel bíró intencióinak érvényesüléséért ilyetén kinevezések által legmagasabb személyében méltóztatnék állást foglalni." M. E. 1895-1331 (MOL K 26. 1895-176., 338. cs.) 41 A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16.-1895. január 13. Összeáll, és a bevezető tanulmányt írta Lakos János. 1. köt. Bp. 1999. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 33.) Bp. 1999. 136.
