Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK - Tóth-Barbalics Veronika: A „korona védpajzsa" vagy „észarisztokrácia"? A magyar főrendiház élethossziglan kinevezett tagjai III/723
730 TÓTH-BARBALICS VERONIKA kedése a peerschubtól.3 4 Kivételes esetekben azonban a kormány eltért a lebonyolítás szokott útjától. 1894 júniusában a Wekerle-kormány számára az egyházpolitikai törvényjavaslatok főrendiházi keresztülviteléhez olyan sürgősek voltak a kinevezések, hogy az uralkodó (a miniszterelnöknek a minisztertanács tagjaival való informális konzultációját követő előterjesztése nyomán) már azt megelőzően kinevezte a kérdéses tagokat, hogy a javaslatok a minisztertanácsi jegyzőkönyvbe bekerültek volna. Hasonló módon, utólag került a minisztertanácsi jegyzőkönyvbe 1899-ben a miniszterelnöknek Bittó István főrendiházi tagságra vonatkozó javaslata. Néha pedig ezen aktus is elmaradt (1885-ben br. Nyáry Adolf, 1904-ben Molnár Viktor, Zeyk Dániel, Haller Károly és Schwartzer Ottó, 1906 végén Josipovich Imre, 1908-ban Rakodczay Sándor, Vajda Ödön és Gaal Jenő, 1912-ben Wolff Károly esetében). Szórványosan maradtak fenn az allokációs mechanizmusról források, például arra vonatkozó adatok, hogy a miniszterelnök kiknek a javaslataiból választotta ki a jelölteket. Az ajánlások széles körből érkeztek: a kormány többi tagjától, volt minisztertől, a horvát bántól, a főrendiházi alelnökétől vagy más főrendektől, főispánoktól, kormánypárti képviselőtől, helyi egyházi személytől vagy felekezeti közösségtől, a budapesti egyetem rektorától, az utolsó időszakban gazdasági vagy foglalkozási érdekképviseleti szervezet vezetőjétől is (Országos Magyar Gazdasági Egyesület, Budapesti Grafikai és Rokoniparosok Főnökegyesülete). Az is előfordult, hogy a jelölt saját maga fordult közvetlenül a kormányhoz. A jelöltek kiválasztásában a miniszterelnök meghatározó szerepére utal, hogy a felség-előterjesztés fogalmazványa sok esetben már azelőtt elkészült, hogy a javaslat a minisztertanács elé került volna. Egyetlen esetet ismerünk, amikor a miniszterelnök kikérte a főrendiház elnökének véleményét az uralkodó elé terjesztendő jelöltekről. Ez 1909-ben, közvetlenül a Wekerlekormány lemondása előtt történt, és végül nem követte a jelöltek kinevezése. Néhány esetben előfordult, hogy a miniszterelnöki felség-előterjesztés fogalmazványában még szereplő személy neve végül nem került bele a tisztázatba, vagy visszavonták a felség-előterjesztést, még mielőtt az az uralkodó elé került volna.3 5 Mindössze egy-két alkalommal történt meg, hogy az uralkodó nem nevezte ki valamennyi felterjesztett jelöltet (ilyenkor a mellőzött személy neve egyszerűen kimaradt a legfelső elhatározás szövegéből). Ez történt 1911-ben a Fejérváry-kormány egykori horvát-szlavón-dalmát miniszterével, Kovácsevics Istvánnal (Stjepan Kovaceviccsel), akinek kinevezését Tomassich Miklós (Nikola Tomasic) bán közbelépése hiúsította meg. 1917-ben pedig br. Herzog Mór Lipót nagykereskedő és híres műgyűjtő kinevezésére nem kerülhetett sor, mert ez abban az évben a hatodik kinevezés lett volna. Neve a következő évben nem került ismét felterjesztésre. Ebben szerepet játszhatott Herzognak a közszerepléssel szembeni ellenérzése,36 de a nagytőkés tagok viszonylag magas száma is a kinevezett főrendek között. 1918 elején ugyanis az 50 élethossziglani tagból 34 Az ausztriai Herrenhaus élethossziglani tagjainak kinevezésével kapcsolatban 1871-ben tett ilyen tartalmú megjegyzését idézi: Stourzh, G.: Die Mitgliedschaft auf Lebensdauer, i. m. 95. 35 1890-ben gr. Zichy József, 1909-ben az összes jelölt esetében. 36 Radnóti József: Pesti pénzoligarchák. Bp. 1929. 98.
