Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK - Tóth-Barbalics Veronika: A „korona védpajzsa" vagy „észarisztokrácia"? A magyar főrendiház élethossziglan kinevezett tagjai III/723
726 TÓTH-BARBALICS VERONIKA A magyar főrendiház átalakítása 1867 és 1885 között visszatérő eleme volt a politikai diskurzusnak. Számos elméleti fejtegetés és konkrét terv látott napvilágot, többek között olyan jeles politikusok és publicisták tollából, mint Beksics Gusztáv, br. Kemény Zsigmond, Schvarz Gyula, Szögyény-Marich László, Tóth Lőrinc és Trefort Ágoston. A szerzők többsége a két ház szükségessége mellett foglalt állást, és valamennyien szükségesnek tartották a reformot. Általában meg akarták tartani az örökletes tagokat, vagyoni feltételhez kötve tagságukat, a főispánokat (mint kormánytól függő tisztviselőket) és a címzetes püspököket viszont ki kívánták zárni a tagok közül. Új elemek behozatalát ugyancsak szinte minden javaslat felvetette, eltérő nézetek fogalmazódtak meg azonban ezek arányáról, és arról, hogy e tagokat az uralkodó nevezze-e ki (mint a szerzők többsége akarta), vagy az országgyűlés, vagy a törvényhatóságok, esetleg a nép egésze válassza. A kinevezés mellett számos érv merült fel. Az uralkodó, illetve a kormány támaszait juttathatja ezen az úton a felsőházba. A kinevezések egyszersmind a felsőház meritokratikus vonásait erősíthetik. A szakmai vagy tudományos érdemeik révén tagsági jogot nyert személyek szakértelme és tapasztalata elősegítheti az egyes kérdések szakszerű megvitatását, szemben az örökletes tagsággal, mely erre nem nyújt garanciát.1 1 Ezen utóbbi megközelítés érhető tetten Tóth Lőrinc jogtudós értekezésében. O egyenesen azt a szerepet szánta a kinevezett tagoknak, az „észaristokráciának", hogy „mint tanácsadó, mint szónok, mint apostol vezérszerepet vigyen" a második kamarában.1 2 Az országgyűlést megnyitó, a kormányok távlati feladatait körvonalazó trónbeszédek 1869-től csaknem minden ciklus elején megemlítették a főrendiház korszerű rendezésének szükségességét, anélkül, hogy konkrétummal szolgáltak volna ennek tartalmáról. 1870-ben gr. Andrássy Gyula miniszterelnök kezdeményezésére a főrendek a „főrendiház úgynevezett Deák-pártja"1 3 vezetésével előterjesztést készítettek az újjászervezésről, és átadták a kormánynak. A gr. Szécsen Antal által megfogalmazott törvénytervezet szerint az uralkodó a tagság legfeljebb harmadát „katonai pályán, törvényhozás, közszolgálat, törvénykezés, tudomány és ipar mezején tett kiválóan hasznos szolgálatok által" kitűnt személyek közül nevezhette volna ki.1 4 A kormányok megbízásából is készültek tervezetek. Ezek közül Szlávy József miniszterelnöksége idejéből, 1872-73-ból Szilágyi Dezsőnek, a miniszterelnök mellett szervezett kodifikáló bizottság tagjának és Somssich Pál Deák-párti képviselőnek, a képviselőház korábbi elnökének munkálatát ismerjük. 11 Gerald. Stourzh: Die Mitgliedschaft auf Lebensdauer im österreichischen Herrenhause, 1862-1918. In: Mitteilungen des Instituts für österreichische Geschichtsforschung. LXXIII. Bd. Graz-Köln 1965. 63-117. 86. 12 Tóth Lőrincz: A magyar felsőház reformja. (Értekezések a társadalmi tudományok köréből. 7. köt. 4. sz.) Bp. 1882. 81-83. Az idézeteket a mai helyesírás szabályaihoz közelítve közöljük. 13 A főrendiházban nem voltak a képviselőháziakhoz hasonló pártalakulatok. Itt a Deák-párttal rokonszenvező főrendekről lehet szó, akiknek egy része tagja volt a képviselőházi Deák-párt klubjának. 14 A törvényjavaslat és indoklása megtalálható: Magyar Országos Levéltár [továbbiakban: MOL] K 26. (Miniszterelnökségi Levéltár. Miniszterelnökség. Központilag iktatott és irattározott iratok) 1884-1136., 210. csomó. - A tanácskozásról: Sz. L.[ =Szögyény-Marich László]: Igénytelen nézetek a magyar főrendi ház szervezéséről. Székesfehérvár 1882. 11-13.
