Századok – 2011

KÖZLEMÉNYEK - Fenyő István: Reform és nemzeti önállóság. Csengery Antal és T. B. Macaulay angliai történelmének fordítása III/711

CSENGERY ANTAL ÉS T. B. MACAULAY ANGLIAI TÖRTÉNELMÉNEK FORDÍTÁSA 717 Grünne, Kempen gyakorolta hazánkban is a zsarnoki hatalmat, s bizony „hol zsarnokság van, ott zsarnokság van". Csengery prezentálta magyarul az olvasóknak Macaulay első két kötetét, kik megtanultak a lefordított sorokban (sorok között is) olvasni. Miről olvashattak? Amiről Csengery már a reformkorban, majd az Ujabb kori Ismerek Tára címszavaiban tanúságot tett - a liberalizmus elveiről, a nemzeti érdekből végrehajtott reformokról, az angliai polgárosodás nagy eredményeiről. Arról, hogy a rend és szabadság szerencsés egyesülése minő jólétet idézett elő a szigetországban, miként növekedett a haza dicsősége és gazdasága, mint alkotott az óriási kereskedés oly tengeri hatalmat. Batthyány és az aradi tizenhárom kivégzésének másnapján, a milánói kivégzések (1853 februárja) idején a magyar olvasó arról értesülhetett Csengery (tudása és szorgalma) által, hogy Anglia története az utolsó 160 évben kitűnőleg az anyagi, erkölcsi és értelmi haladás története; az ész hatalma mindig jobb és nemesebb, mint azon hatalom, mely csupán a testi erőben áll. E sorok olvasója talán fölment az alól, hogy hasonló „fejlődéstani" nézeteket Csengery saját (továbbá Eötvös, Trefort stb.) írásaiból idézzünk. E fejlődéselvhez még annyit, hogy Macaulay szerint Anglia változása fokonkénti kifejlődésnek, s nem lerombolásnak és újraalkotásnak volt az eredménye. Csengery és centralista társai minderről magától értetődően Condorcet-től Guizot-on át Mackintosh-ig és azon is túl, sok más politikai írónál is olvashattak, de Macaulay-nál minderről egy „grand récit" legelején esik bőven szó. Azzal a plusszal, hogy utóbbi szerint roppant volt a változás, de sohasem volt pillanat, mikor a létezőnek fő része ne a régi lett volna. „... nincs társalom — fordítja Csengery —, melynek ígyen sikerült volna a forradalmat az elévüléssel, a haladást az állandósággal, az ifjúság erélyét az emlékezetet haladó régiség fönségével párosítani." Hiszen éppen ezt a lehetőséget kereste műveiben Eötvös, Szalay, sőt ilyesmiről álmodott az idehaza maradt municipalista többség is, innen kényszerítette „balra" az uralkodóházi hitszegés Kossuthot és a 48-as kormányzatot. Macaulay további nézetei: az angol királyoknak a középkorban nagy volt a hatalmuk, de három nagy alkotmányos elv korlátozta őket: a király nem hozhatott törvényt parlamentjének beleegyezése nélkül; adót sem vethetett ki az utóbbi nélkül; a végrehajtó közigazgatást az ország törvényei szerint volt köteles intézni, s ha azokat megszegte, tanácsosai és tisztségviselői felelősek voltak. „Vajha!" sóhajthatta Csengery, aki szó szerint a következő gondolat fordításával folytatta: „...Bennünket hosszas tapasztalás megtanított, hogy veszély nélkül az alkotmány semminemű sérelmét sem hagyhatjuk észrevétlen ... a kormányt, mely kénytelenség nélkül túlhágja hatalma korlátait, szigorú megrovás alá kell venni a parliamentben." A centralisták tudat-mélyére persze nem láthatunk, de bizonyos: a fordító és elvbarátai nem akartak mást sem a reformkorban, sem Ferencjóska regnálása idején. Még a mai ember is bólinthat, ha azt olvassa Macaulay-Csengerynél: „Erőszak természet szerint erőszakot idéz elő." A protestáns átültető azt a gondolatot is nyilván magáénak vallotta, hogy a reformációt megbecsülhetetlen áldásnak lehet tekinteni, s az utolsó három évszázad idején a római egyház fő célja volt az emberi szellem előmenetelét hát-