Századok – 2011
200 ÉVE SZÜLETETT PERCZEL MÓR - Hermann Róbert: Perczel Mór levelei Csány László kormánybiztoshoz III/655
660 HERMANN RÓBERT gyar szabadságharccal kapcsolatos gyűjteményébe); de az is előfordult, hogy ezek az iratok gyűjtőszenvedélytől áthatott cs kir. tiszt kezébe, esetleg az eseményekben valamilyen módon érintett személy irathagyatékába kerültek.6 A legrosszabb esetben viszont ezek az iratok az osztrák hatóságok által az 1850-1860-as években végrehajtott selejtezések áldozatául estek.7 így pld. Csány László kormánybiztos Komáromban lefoglalt mintegy 500 darab iratából több mint száz tűnt el az idők folyamán.8 Nagy valószínűséggel lehettek ilyen iratok a bécsi Justizpalastban őrzött rendőrségi levéltár őrizetében is; ennek az anyagnak egy része az 1927. évi zavargások során, a Justizpalast égésekor szintén megsemmisült. De a magyar hatóságok és levéltárosok is megtették a magukét. Az 1867 utáni honvédsegélyezések során szintén emeltek ki eredeti iratokat az 1848-1849-es minisztériumok (főleg a hadügyminisztérium) anyagából, s ezek is a legritkább esetben kerültek vissza.9 Az 1940-es években végrehajtott levéltári rendezés során Kossuth titkára, Vörös Antal hagyatékából kiválogatott, Kossuth 1848. szeptember-októberi országos biztosi iratanyagát tartalmazó csomó(k) az 1950-es évekre eltűnt(ek), az 1950-1960-as években pedig ugyanebből az iratanyagból az Országos Honvédelmi Bizottmány és a Kormányó-elnökség iratanyagába való reponálás céljából kiemelt több tucat hivatalos jelentésnek és magánlevélnek szintén nyoma veszett.1 0 De azért van remény arra, hogy ezekből az elkallódott vagy elveszettnek hitt iratanyagokból újabb és újabb darabok kerüljenek elő. E tekintetben főleg 6 Ilyen Venceslas de La Croix gyűjteménye. A gyűjtemény létrehozója, 1848-ban a 40. (Koudelka) gyalogezred századosaként az osztrák hadügyminisztériumban szolgált. A szabadságharc leverése után — szenvedelmes autográf-gyűjtőként — végigmazsolázta — vagy mazsoláztatta — a zsákmányolt magyar iratanyagot, s több száz eredeti iratot szerzett meg gyűjteménye számára. Österreichishe Nationalbibliothek, Wien. Handschriftensammlung Series nova 358. Zur Geschichte der Jahre 1848 & 1849. Briefe und Aktenstücke aus der von Lacroix'schen Autographen-Sammlung. Band II. - Szőgyény László, a Windisch-Grâtz-féle polgári igazgatás vezetője kézen-közön megkapta Ludvigh János magyar kormánybiztos egyik, Kossuthhoz intézett jelentését. Közli Idősb Szőgyény Marich László országbíró emlékiratai. Kiadják fiai. Bp., 1917-1918. II. k. 202-204. Az 1848. szeptember 28-án magyar fogságba esett August Fligely őrnagy hagyatékában is található a kormányzóelnökség iratai közül származó, rá vonatkozó dokumentum. Krigsarchiv, Nachläße. b/910. Nachlaß August Fligely. No. 3. 7 Pld. a miniszterelnökség, az Országos Honvédelmi Bizottmány és a Kormányzóelnökség iratanyaga (Magyar Országos Levéltár, H 2.) tele „Pz." [Polizei] jelzetű őrjegyekkel, illetve az eredeti iratról készült német fordításokkal. Az innen kiemelt iratok többsége mindmáig nem került elő. 8 Magyar Országos Levéltár (továbbiakban MOL) H 103. Csány László kormánybiztosi iratai (továbbiakban Csány-ir.) 10-11. doboz. 9 így tűnt el pld. Hatvani Imre szabadcsapatvezér 1849. márc. 9-i folyamodványa az Országos Honvédelmi Bizottmányhoz, amelyet ott 1849:6147. szám alatt iktattak. (MOL H 75. Hadügyminisztérium. Általános iratok. Iktatókönyvek.) Az iratot 1868-ban a Belügyminisztérium Honvéd Segélyalapja kiemeltette, s csatolta Hatvani lányának folyamodásához: MOL K 57. BM Honvéd Segélyalap, 1867:910. Ma egyik helyen sincs. 10 Kossuth országos biztosi irataira 1. Kossuth Lajos összes munkái. XIII. k. Kossuth Lajos az Országos Honvédelmi Bizottmány élén. I. S. a. r. Barta István. Bp., 1952. 10. (továbbiakban KLÖM XIII.) A Vörös Antal gyűjtemény átrendezése során tűntek el azok az eredeti Szemere-levelek, amelyek másolata szerencsére fennmaradt Kornai István iratgyűjteményében. Hermann Róbert: Decembertől augusztusig. Szemere Bertalan Kossuth Lajoshoz intézett leveleiből. Napjaink, 1988/3. 9-13.