Századok – 2011

TÖRTÉNETI IRODALOM - Ormos Mária: Politikai eszmék, politikai gyakorlatok a 20-21. században (Ism.: Harsányi Iván) I/254

259 TÖRTÉNETI IRODALOM pen olyan korszakban, amikor pedig nagy szükség volna az egyeztetett fellépésre - és itt fölsorolja, mi minden ellen, ami az emberiséget fenyegeti. Ebben a korban is megjelenít olyan mozzanatokat, amelyek nem illeszthetők pusztán egy valamely eszmekörbe: ilyenek a katolikus egyházfőknek a vatikáni zsinat utáni évtizedekben kibocsátott szociális és politikai állásfoglalásai. Ezek új mozzanatokat eredményeznek például a munkáskérdésben: a munkásokkal már nem csak ,jól kell bánni", hanem helye van annak, hogy ők maguk is beleszóljanak saját dolgaikba; a politikai tolerancia utat nyit az óvatos ökumenizmusnak; sor kerül az erőszak és a háború határozottabb elvetésére. Eközben szellemi-politikai harc dúl az egyház közéleti szerepének mértéke és módja körül. Jó okból itt sem mulasztja el, hogy a „harmadik világ" nagy eszmei áramlataira, ritkán emlegetett eszmei próbálkozásaikra is kitekintsen: az indonéz Szukarno gondolataira, a kínai-indiai Pancsa Sila öt elvére (ennek az eredetére is); az arab nacionalizmusra, ezen belül a konfesszionalizmus és a modernizáció küzdelmére. Az utóbbi fontos szereplőiként (a korántsem teljesen azonos arculatú) Kemalt, Nasszert és Reza Pahlavit jelöli meg. Ugyancsak külön problémaként tárgyalja általában a terror, az említett térség kapcsán pedig az iszlám terrorizmus ügyét, amely lépéseket és ballépéseket váltott ki a célkeresztbe került fejlett „Észak" döntéshozó köreiben, elsősorban a 2001. szeptembere 11-i merénylettel sokkolt Egyesült Államok részéről. A fellépést nehezíti, hogy „az egyes államoknak más és más a viszonya az iszlám, illetve az arab közösségekhez, Európa több országa pedig érdektelen az ügyben, mert soha nem találkozott az iszlámmal". Érdekesen ábrázolja Ormos a „kelet-európai összeomlást" és tényezőit. Rámutat, hogy ennek messze nyúló előzményei voltak. Mérlegre teszi, mekkora része volt az amerikai politikának ebben a korszakfordító eseménysorozatban. Fontosabbnak látja azonban, hogy a szovjet állam már nem bírta a világpolitikában vállalt terheket, nem utolsó sorban az Afganisztáni katonai beavatkozásét. Áttekinti az egyes keleti blokkországokban fejét emelő rendszerkritikus ellenzék szerepét is. Fontos megállapítása, hogy a szovjet függés alól szabadult országokban olyan átállás vált szükségessé a társadalom és a gazdaság minden területén, „amellyel Európában addig egyetlen állam sem találta magát szemben". Mindezt ismét a változásokat kísérő ideológiák bemutatása kíséri, olyan szerzők megidézésével, akiknek részben — Fukuyama és Huntington kivételével — az értelmiségi közvélemény is jó ha a nevét ismeri. Jórészt ismét a köteten átívelő áramlatok „keresik az ollót", önmaguk új megfogalmazását az ijesztően megváltozott világban. Mérlegre kerül a világon egyedül maradt kapitalizmus új helyzete is. Ezt Ormos úgy jellemzi, hogy „a tőkés gazdasági rendszer globalizációja feltartóztathatatlan és visszafordíthatatlan, működési módja azonban az elkerülhetetlen átalakítás kényszere elé került". Jelenlegi formája „egyfelől az egység irányában hat, de minél több részelemet hajt be a rendszerbe, annál nagyobb tarkaságot eredményez". A kötet befejező részében az olvasó meghökkenve tapasztalja, hogy a szerző merészen (vakmerően?) behatol közvetlen tegnapjaink históriai léptékű fejleményeibe. Megjelenik a 2008. őszén kirobbant megrendítő világgazdasági kataklizma is, amelynek még a megoldási kísérleteit is bemutatja és minősíti, nem éppen kielégítőnek találva őket. Erre láthatóan azért van szüksége, hogy a megrajzolt történelmi ív ne álljon meg „a levegőben". Ez több évtizedes rálátás híján kockázatosnak tűnhet, de jóval jelentősebb a hozadéka: itt válik nyilvánvalóvá, hogy a 20. század nagy trendjeire éppen a legutóbbi bő évtized eseményei vetnek éles reflektorfényt, ez tárja föl lényegüket. Az előrejelzésekben Ormos óvatos. Figyelmeztet új hatalmi központok felemelkedésére, de arra is, hogy még nem tudhatjuk, végül hány ilyen szilárdul meg, s hogy Európa jelentős súllyal közöttük lesz-e. Ormos Mária azt a benyomást erősíti az olvasóban, hogy az emberiség nagy létkérdései mindinkább csak globális megoldásokkal mozdíthatók elő. Ennek az intézményes kerete azonban lényegében hiányzik. Emiatt az integráció ezredforduló körüli zökkenői és részkudarcai rossz érzést keltenek a többféle válság gyötörte Föld lakóiban. Mintha versenyfutás folyna a problémák gyorsuló halmozódása és a megoldások viszonylagos lassúsága között. Ezek után a könyv végén mégis azzal lep meg, hogy — a politikai halálvíziókat sem hagyva figyelmen kívül — óvatos derűlátással bocsát utunkra bennünket. „Elvileg és a több évezredes tapasztalat szerint minden probléma megoldható, legalábbis akkor, ha az ember nem pusztítja el szülőanyját és létének alapját, biztosítékát: a földet." Mindennel egyetérthetünk, amit a szerző leírt? A szövegből nem az derül ki, hogy ilyesmire törekedett volna. Sok helyen inkább provokálja a vitát. Több tucatnyi eredeti megállapítása köré egész szimpóziumok szerveződhetnének. Mindenesetre — eltekintve csekély számú dátum-