Századok – 2011

TÖRTÉNETI IRODALOM - Ormos Mária: Politikai eszmék, politikai gyakorlatok a 20-21. században (Ism.: Harsányi Iván) I/254

256 TÖRTÉNETI IRODALOM az új fejleményeket tükröző politikai-elméleti konstrukciók és felismerések a politikai gyakorlat szintjére, az akkor épp fölbukkanó vezetők alkotta politikai célrendszerekbe, illetve abba, amit az általuk mozgatott tömegek és csoportok, vezérelve vagy éppen spontán lendületből cselekszenek. Arról sem feledkezik meg, hogy egy-egy áramlaton belül is a korban a reflexiók sokasága figyelhető meg, ami összeütközéseket szül, nem ritkán ugyanolyan keményeket, amilyenek az irányzatközi elméleti-politikai (sőt egyre inkább akár mozgalmi vagy fegyveres) csörték. Mivel a politikai elméletek a 20. században egyre inkább tömegek mozgatását célzó ideológiákká formálódtak, megesik, hogy az így mozgásba hozott erők egy újabb fordulat után is a színen maradnak, elkeverednek vagy konfrontálnak újabb csoportokkal, olykor illúziókhoz tapadva, máskor az alkalmazkodásra is hajlamosan. így, bár a jelenkori történelem konkrét folyamatainak teljes bonyolultságukban való ábrázolása alighanem reménytelen vállalkozás, Ormos ezzel a szerkesztési móddal közelebb kerül a tudat és a gyakorlat sokrétű történeti kölcsönhatásának az életszem ábrázolásához. Az eszmei áramlatok első nagy próbáját a 19. és a 20. század mesgyéjén végbement erőteljes gazdasági-társadalmi és világpolitikai változásokban jelöli meg a szerző, hogy ezeknek az áramlatokra gyakorolt hatását egyenként, aprólékosan is ábrázolja. Az újabb nagy technikai-technológiai ugrás, a nemzetállamok vetélkedése, a nacionalizmusok ütközése és a „nagy háború" előrezgései nyomán, mint írja, a liberalizmus „belebotlott a nemzeti kérdések és az imperializmusok kusza szövevényébe", s általában letért a szabadkereskedelem ösvényéről. Többnyire megfeledkezett a szociális kérdésről is. A mérsékelt konzervativizmusról levált a radikalizálódó, ultranacionalista újkonzervativizmus, másik ágán pedig megszületett a keresztényszocializmus. Az előbbi értékrendszerében a nemzeti, az etnikai, a faji eszmén alapuló gondolkodás nyomult az előtérbe. (Ormos Mária korábban már fölrajzolta ennek az új jelenségnek a jövőbeni konzekvenciáit, és az ókonzervativizmus hozzá fűződő ambivalens viszonyát, amely a 20. század folyamán végig elhatárolódás és vonzódás között ingadozott. Lásd Ormos Mária: A történelem vonatán. Európa és Magyarország a 20. században. Múlt és Jövő Könyvkiadó, Budapest, 2005. 131-154.) A szocialista-szociáldemokrata mozgalomban a nyugati munkásszervezetek megnőtt nyomóereje megérlelt egy reformista felülvizsgálatot, amely felülbírált bizonyos lényeges marxi tételeket. Más társadalmi körülmények között Lenin is „revideált", aki a szerző sajátos megfogalmazása szerint már a század elején kidolgozta egy „Oroszországra méretezett elitista hatalomátvétel" alapjait. Az erősen individualista anarchizmus domináns ága pedig „fölfedezte" a szakszervezeti tömegerőt (anarcho-szindikalizmus). Magára az I. világháborúra a szerző nem sok tintát pazarol (bizonyos mozzanatait százszor megírta); annál alaposabban járja körül azokat a nyomós következményeket, amelyekkel a világrendben, illetve erkölcsi és mentális tekintetben járt. Az európai térkép átrajzolása, az európai hegemónia megrendülése, a földrész újsütetű pénzügyi függése az Egyesült Államoktól, monarchiák egész sorának a bukása, új államalakulatok létrejötte, a háborúért viselt, a győztesek szája íze szerint megállapított felelősség érvényesítése területi elcsatolások és multilaterális hadikárpótlás formájában — mindez éppoly újdonság volt, mint egy világméretű biztonsági rendszer (Népszövetség) létrehozásának a kísérlete, számottevő demokratikus és szociális vívmányoknak — tegyük hozzá, a felbolydult tömegek által kikényszerített - bevezetése. Ormos találóan magyarázza a tőkés gazdaság akkori feszültségeinek konkrét strukturális okait. A technikai fejlődés felpörgése, az ez által létrehozott bővülő tömegtermelés — írja — nem találkozott a megfelelő vásárlóerővel, mivel az emberiség többsége nem volt „vásárló". Egyszersmind rámutat, hogy ezek és más, nem kisebb (pénzügyi, szociális) gondok a korábbitól eltérően verődtek vissza az elmékben és a lelkekben az 1917. októberi, bolsevikok vezette oroszországi forradalom és a nyomában létrejött új állami képződmény tartós jelenlétében. A fő döntéshozók — politikusok és kormányok — reagálása a híres „egészségügyi övezet" létrehozása volt, amelynek a szándéka sok konkrét döntést megmagyaráz. A világ felgyorsult átalakulását Ormos Mária érdekes, „késleltetett" módszerrel kommentálja. Mielőtt levonná saját következtetéseit, felvonultatja a korabeli elemzők meglátásait. Ezek sokszor ma is meghökkentően pontos prognózisoknak, máskor éppoly meglepő, de a korból levezethető félreértéseknek bizonyulnak. Ó maga végül él a nagyobb távlat kínálta lehetőségekkel, de — jelenkortörténészeknél ritka visszafogottsággal — többször figyelmezteti az olvasót a történészi ítélkezés mindenkori korlátaira. Nagyot ugorva: a szovjet '30-as évek rövid, tömör leírásában „két, egymással ellentétes vonalra" mutat rá: a nyugat-európai irányú diplomáciai és szellemi nyitásra, vele szemben pedig a belpolitikai terrorra és az eszmei egyenirányításra. Utal rá, hogy a nyugati hatalmak megbékítési politikáját erősítette a szovjet hadseregben lezajlott tömeges tisztogatás kiábrándító hatása, amely után már nem hit-