Századok – 2011
TÖRTÉNETI IRODALOM - Ormos Mária: Politikai eszmék, politikai gyakorlatok a 20-21. században (Ism.: Harsányi Iván) I/254
254 TÖRTÉNETI IRODALOM lett Javított kiadás kéziratát rótta papírra? A középosztályi státus-restaurálás túldimenzionáltnak tűnő leírásánál — illetve az ezzel való próbálkozásnál — sokkal értékállóbb a munkának a titkosszolgálatok Kádár-kori működését, „miliőjét" módszertani gondossággal és impresszionálóan sokféle árnyalattal bemutató vonulata. A választott vizsgálati tárgykörre vonatkozóan „ennél többet" aligha lehet kihozni a fogantatásukból eredően többféleképpen dezinformáló iratözönből. Attól persze, hogy a kommunista titkosszolgálatok tevékenységéről fennmaradt iratok többségének „forrásértéke" a középkori boszorkányperek, vagy az inkvizíció iratainak „hitelességével" rokonítható, kutatásuk, feldolgozásuk a kor minél alaposabb megismerése érdekében nem kerülhető meg. Hasznuk — sokkal inkább társadalomtörténeti, semmint politikatörténeti közelítésben — aligha vitatható. De csak akkor segítik a múltfeltárást, ha — mint a recenzeált kötet szerzője tette — vállaljuk a szakmai konvenciók szigorú betartásával járó vesződséget, a nehezebb utat. Gyarmati György Ormos Mária POLITIKAI ESZMÉK, POLITIKAI GYAKORLATOK A 20-21. SZÁZADBAN Napvilág Kiadó, Budapest, 2009. 424 o. Ormos Mária egyike azoknak a történészeknek, akiket egyaránt és egyidejűleg vonz a mikrohistória, egyes konkrét eseménysorok alapos körüljárása és a hosszú lefutású történeti trendek vizsgálata. (Az utóbbi években, ha csak viszonylagosan is, mintha kissé az utóbbiak felé hajlana.) Behatóan vizsgálta azt is, hogyan, milyen lépcsőfokokon haladva (kanyarogva) jutott a történettudomány oda, ahol ma van (és ez a „van" hol van); mennyire érheti el a történelem pontos ábrázolását, mennyit tud az emberi élet és tevékenység kezdeteiről; bemutatta a történetírás mindenkori reflexióját a történelemre. (Lásd például Ormos Mária: A történelem és a történettudományok. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003.) Ezúttal azt a nem csekély feladatot tűzte maga elé, hogy a legutóbbi másfél évszázad teljes történetét átfogóan vizsgálja meg, mégpedig a korszak fő eszmei-politikai áramlatai (liberalizmus, konzervativizmus, szocializmus) és az ezekből táplálkozó politikai gyakorlat szemszögéből. Láthatóan — a probléma regisztrálásán túl — nem sokat bíbelődik azzal az állásponttal, amely szerint ezek az áramlatok már elvesztették az érvényüket, alig különböznek egymástól, eltűnőben vannak. Mint írásaiból kiderült, réges-régen tisztában van azzal, hogy minden korok összes szellemi áramlatai szükségképpen állandóan formálódnak a történelem forgatagában, időnként és térségenként meglepő mutánsokat hozva létre, anélkül, hogy ezen a címen feltétlenül eltűnésükről kellene beszélnünk. Nem mintha önmagában eretnekség lenne eltöprengeni azon, hogy ezek az eszmeáramlatok egyszer eltűnhetnek, ahogy fölbukkantak a 19. század előestéjén, és akkor helyüket merőben más irányzatok foglalják majd el, markánsan eltérő paradigmákkal. Csakhogy ezeknek ma nyoma sincsen. A kötet három „főszereplőjének" gyökerei századokkal korábban kimutathatók a jelentősebb gondolkodók írásaiban. (Korai fölbukkanásukra példa, hogy Kontler László „konzervativizmus"szöveggyűjteményében az első szemelvény egy 1593-as tanulmányból származik.) A korukbeli, velük párhuzamos szellemi-politikai irányzatokat (pl. a nacionalizmust és az internacionalizmust) is csak kicsit kell megkaparni, hogy kikandikáljon alóluk a nemzeti vagy a nemzetközi eszme alapjában háromféle változata. Az is, amit manapság az ökológiai gondolkodásmód, mint a régieket váltó szemlélet előtérbe kerüléséről mondanak, csupán addig tündöklik sosemvolt újdonságával, amíg meg nem állapítottuk, hányféle árnyalata van a zöldnek, és ezek mennyire hasonlítanak a politikai gondolatvilág és cselekvés ismert 20. századi változataihoz. Vannak, akik szerint mindháromnak antropológiai háttere van: az ember szeret ragaszkodni a megszokotthoz, „konzervál"; egyszersmind szabad akar maradni, de úgy, hogy maradjon nyitva a jövő felé mutató kijárat is... Ormos nagy leleménye igazából a választott hosszú periódus, a (nem is olyan rövid) 20. század áttekintésének a kísérlete, elkerülhetetlen visszapillantással az előzményekre. Az emberiség történetének ez tisztán kronológiai szempontból roppant rövidke időszaka, amelyben azonban a Föld lakossága sokszorta több terméket, szolgáltatást és egyéb eszközt hozott létre, mint az emberi faj megjelenése óta összesen. Közben oly mértékben sokszorozta meg beavatkozását saját természeti környezetébe, hogy hovatovább veszélybe sodorja önnön puszta létét. A tájékozódás
