Századok – 2011

TÖRTÉNETI IRODALOM - Rainer M. János: Jelentések hálójában. Antall József és az állambiztonság emberei, 1957-1989 (Ism.: Gyarmati György) I/247

247 TÖRTÉNETI IRODALOM lomnak, melyben szocializálódtak, s a katona-, majd a fogolylét — mint a szerző is leszögezi — eldurvuláshoz is vezetett, ám ebben a lágerkultúrában érzékeny, kifejező alkotások is születtek. Hogy a hangsúly a szórakozáson és a szórakoztatáson volt, az teljesen érthető, miként az is, ha vaskosabb volt a humor, sarkítóbb a karikatúra, vagy szentimentálisabb a dalszöveg, mint ami békeidőben, s itthoni közegben ízlésesnek tekinthető. Az emlékirat-irodalommal kapcsolatos kételyeinek megfogalmazásakor is Örkényre hivatkozott a szerző: „Aki emlékezik, ítélkezik. Az emlék sohasem közömbös. Vonz vagy taszít, pozitív, vagy negatív. Az emléknek töltése van. [...] Az emlék, a múlt idő, belenő a jelen időbe és át- meg átszövi rettentő tanulságaival." A témát kutató recenzens csak bólogatni tud, mert a közhiedelemmel ellentétben az emlékezet működése nem spontán, nem pontos, nem független az akaratunktól. Nem biztos, hogy az átélő, a szemtanú adja az események legpontosabb leírását. így aztán — nem kétségbe vonva az emlékezők tiszta szándékait — egyet kell értenünk Örkény fent idézett szavaival, és azoknak e kötetbeli továbbgondolásával: „Az emlékek, érzelmek gyorsan változnak, a történeti idő néha megszépíti a múlt eseményeit, máskor meg rémisztőbbé stilizálja, mint valójában volt, vagy azáltal torzítja el, hogy általánossá tesz egy-egy részletet, részélményt." A fentiek alapján lehet igazán értékelni Varga Éva Mária munkáját, mert az eddigiekben főként a hadifoglyok életét egyedi sorsok bemutatásán alapuló visszaemlékezések felhasználásával próbálták rekonstruálni. E kútfők sokasága áll ma már rendelkezésünkre, s fontosságuk nem vonható kétségbe, de a szerző hozzájuk képest százezres nagyságrendű, elsődleges forrástömeget emelt be a kutatásokba. A recenzens nem reménykedik abban, hogy a témát nem elfogulatlanul közelítőket befolyásolni fogják a kötetben szereplő tények, de azok, és az adatok alapján megfogalmazott következtetések megkerülhetetlenek mindenki számára, aki tudományos igénnyel akarja vizsgálni a szovjet fogságba került magyarok történetét. Varga Éva Mária oly módon ás le a gyökerekig, az okokig, a felelősség kérdéséig, hogy egy pillanatra sem szorul háttérbe az a tengernyi szenvedés, amit a foglyok átéltek. Úgy vélem, az ismertetett könyv alapjában változtatja meg a szovjet hadifogságról kialakított képet akkor is, ha lesznek számosan, akik vitatják eredményeit (ami persze nem probléma, ha ezt tudományos megalapozottsággal teszik), vagy el sem hiszik. De „arca lett" a rendszernek, nem diabolizálható tovább, mert felismerhetővé vált a szovjet hadifogoly-politikában megnyilvánuló háborús —• pontosabban: újjáépítési — racionalitás. Pihurik Judit Rainer M. János JELENTÉSEK HÁLÓJÁBAN Antall József és az állambiztonság emberei, 1957-1989 1956-os Intézet, Budapest, 2008. 296 o. Aki a kötetet kézbe veszi, címe és alcíme alapján arra is gondolhatna, hogy titkok tárulnak fel a legutóbbi rendszer-átalakítás első miniszterelnökének államszocialista múltjából. A bibliofil olvasottabbak számára még az is motiválhatja a kíváncsiságot, hogy — a közkézen forgó Antall-biográfiák esetenként eufemizálástól sem mentes passzusait esetleg ellensúlyozandó —, ifj. Antall József politikussá válását megelőző előéletének „titkosszolgálati tükre" a kötet. Ez a várakozás, a címbeli témamegjelölés nyomán majdhogynem független attól, hogy a szerző már a munka elején leszögezi: nem életrajzot — és a kötet lapjain gyakorta feltűnő apa, id. Antall József szerepeltetése ellenére —, nem családtörténetet kíván írni. Az intés felleléséhez már eleve bele kell olvasni a szövegbe, de manapság kellő gyanakvás övezi a politika exponenseit ahhoz, hogy ha egyszer tollhegyre tűzettek — s ráadásul titkosszolgálati csemegékkel is kecsegtet az opus —, majdhogynem „társadalmi elvárás" a róluk szóló írásokban olyasmit is nyújtani a nagyérdeműnek, ami „szeplőtlen fogantatásukra" ad valami földhözragadtabb magyarázatot: az se baj, ha az nyomdafestéket tűrő stigma. Arról a másik kortársi közvélekedésről már nem is beszélve, hogy ugyan miért adna könyvet közre bárki is a már többszörös biográfia-hős ex-miniszterelnökről, ha nem akarna — az eddig tudhatókhoz képest — valami mást is mondani róla. Az olvasás kezdetén bizony alighanem „életszerű" vélelem elvetéséhez végig kell rágni magát a fejét erre adónak a köteten, mígnem kiderül: sok-sok adalék került elő Antall József Kádár-kori előéletéről, meg arról is, hogy a szerző nem csapta be olvasóját a tárgymegjelölést illető-