Századok – 2011
FIGYELŐ - Pritz Pál: Krausz Tamás könyvéről. Lenin. Társadalomelméleti rekonstrukció I/215
230 PRITZ PÁL jogi összefoglalásaként is felfogható."(303.) Önmagában a dátum kritikára ösztönöz: felesleges volt több mint négy esztendőt mindezzel várni, a rengeteg kiömlött vér már jóval hamarébb korlátozás, jogi keretek után kiáltott. Nem kétséges, hogy a késlekedést nagyon sok minden magyarázza, ám a felelősség (mégha az a viselőjére irgalmatlanul nagy terhet rak is) mindenkor á hatalom mértékével arányos. 1922-re a polgárháború Oroszországban gyakorlatilag befejeződött, mégis ebben az esztendőben a birodalmon olyan megtorló hullám söpört végig, amelynek az egyházak, a polgári értelmiség és politikai ellenzék volt a célpontja. A terjedelmes mű mindhárom célcsoportnak önálló fejezetet szentel. 1921/1922 telén az országban mintegy 20 millió ember éhezett, közöttük több mint öt millióan éhenhaltak. Lenin ekkor látta elérkezettnek az időt, hogy a legnagyobb ellenállást jelentő pravoszláv egyházzal leszámoljon. Az éhínség enyhítésére elrendelték az egyházi kincsek elkobzását. Az akciót ténylegesen Trockij vezette, zsidó származása miatt azonban formailag Mihail Kalinyin. „Minél nagyobb számban sikerül a reakciós papság és a reakciós burzsoázia képviselőit ez alkalomból agyonlőnünk — olvasható az elhíresült titkos dokumentumban —, annál jobb. Éppen most kell megtanítani ezt a publikumot, hogy néhány évtizedig semmilyen ellenállásra gondolni se merjenek."(312.) Lenin jól mérte fel: az adott körülmények között a parasztság döntő tömegei nem támogatják az akcióval szemben az egyházat, a befolyt javak ellenben a reméltnek csupán töredékét hozták; Lenin alaposan lebecsülte az egyház — társadalmi gyökereiből és a hitből táplálkozó — védekező képességét. Trockij egy 1922 augusztusi interjúban a humanizmus bolsevik megnyilvánulásának mondotta a több mint kétszáz neves értelmiséginek a száműzését. A logikája szerinti „humanizmus" abban volt, hogy így elkerülhető e „kibékíthetetlen és javíthatatlan elemek" újabb nehéz helyzetben történő agyonlövetése. A száműzetéssel a bolsevikok „csak" azt tették, amit a cárizmustól tanultak. Lenin már 1919 áprilisában egy amerikai újságíró előtt kendőzetlen nyíltsággal beszélt ellenségeik ekképpen történő kezeléséről: „a vörösterror eszközével meg kell őket félemlíteni, azután hagyni, hadd fussanak..."(317.) A másfajta beállításokkal szemben Krausz Tamás szerint Lenin ezektől a neves értelmiségeiktől nem a hatalom dicséretét,3 2 „csupán" annak elismerését, az alkalmazkodást várta el. (318.) A polgárháború politikai lezárása részeként 1922. június 8-tól kerek két hónapon át tartott az ún. eszer-per, tehát azoknak az elítélése, akik szintén szocializmust akartak, „csak" a bolsevikoktól eltérő úton és módon küzdöttek. Az eszerek — maguk is forradalmárok — nem alkudtak meg, a per során is bátran viselkedtek; így az elrettentés jegyében halálos ítéletek születtek, s azt csak a nemzetközi szociáldemokrácia nyomására módosították szabadságvesztésre. „Ma már nem lehet vitás — írja a szerző —, hogy a politikai és ideológiai ellenfelek eltávolításának a jogi procedúrákat jórészt félretevő módja a jövőre nézve nem egyszerűen 'rossz üzenet' volt, hanem olyan cselekvési struktúrák előtt kövezte ki az utat, amelyek ellenőrizetlenné tették a politikai ellenfelek elszigetelésének egész metódusát; Le-32 „Az az időszak később jött el, egy másik korszakban" - fűzi hozzá szárazon. Krausz: i.m. 318.