Századok – 2011

FIGYELŐ - Pritz Pál: Krausz Tamás könyvéről. Lenin. Társadalomelméleti rekonstrukció I/215

224 PRITZ PÁL ben — felismerte: olyan helyzet alakult ki, amelyben „a dolgok objektív állása megváltoztatható ... a háborúval akár tízen is szembemehetnek, mivel az adott helyzetben benne rejlik milliók csatlakozásának lehetősége."(195.) Lenin a világháborút gazdasági összefüggésekben és osztályalapon elemezte, s ennek okán került szembe Kautskyval, aki nevezetes ultraimperializmus elméletével arra a következtetésre jutott, mely szerint a kapitalizmus „megjavítható", „békés formába" terelhető. Érdekes, ám minden bizonnyal túl direktre zárt összehasonlítás Krausz Tamás részéről, hogy az exkommunista François Furet. Egy illúzió múltja. Esszé a 20. század kommunista ideológiájáról című nevezetes munkáját Kautsky 'paradigmaváltását' elhomályosító munkának mondja. (200.) Ti. amit annak idején a jeles német szociáldemokrata fogalmazott meg, azt az első világháború jellegét, lényegét firtató, a lenini értelmezést elvető mai szerző mintegy csak újrafogalmazza. Ez azért jóval összetettebb kérdés, mert míg Kautsky az első világháborúig vezető folyamatok alapján állít fel egy hipotézist, addig az 1995-ben megjelent (2000 óta magyar nyelven is hozzáférhető) munkájában a francia szerző ellenben későbbi tényeket elemezhetett. Olyan tényeket (az első világháború lezárult egésze, az 1929-es nagy gazdasági válság, a nyomában létrejött totális diktatúrák, a náci népirtás stb.) amelyek egyfelől a kapitalizmust kétségkívül rengeteg vonatkozásban megváltoztatták, másfelől bőven van mit elemezni (s ezt Krausz Tamás más helyeken igen invenciózusan meg is teszi), hogy a Szovjetunió nem csupán messze nem az lett, aminek Lenin megálmodta. Nem beszélve arról, hogy a birodalom hét évtizedes léte után meg is szűnt. A soknemzetiségű Oroszországban a nemzetiségi kérdés megkerülhetetlen volt. Az OSzDMP 1903-ban megtartott II. kongresszusa ugyan elismerte a nemzetek önrendelkezési jogát, ám nem kevesen voltak azok, akik a kérdést életidegen, steril módon szemlélték, akikre igencsak hatott a tekintélyes Rosa Luxemburg azon felfogása, mely szerint a nemzetek önrendelkezési joga „burzsoá kategória" s ekképpen elvetendő. (210.) Lenin ellenben határozott egyértelműséggel, következetességgel támogatta a kongresszusi álláspontot. Krausz Tamás kiemeli, hogy Vlagyimir Iljics a gyarmati kérdés világtörténelmi jelentőségét korán felismerő marxisták közé tartozott, látta a nemzeti mozgalmakkal való összefonódottságát. Az alfejezet foglalkozik Marxnak és Friedrich Engelsnek az 1848-as magyar forradalommal, a „reakciós népekkel" és forradalmi népekkel" kapcsolatos fejtegetéseivel. Lenin — nem úgy, mint egyes mai interpretátorok — természetesen nem értette félre a klasszikusok szavainak értelmét, bár az általa leszűrt tapasztalat (írja a szerző) vitatható. Magunk inkább azt mondanánk, hogy Lenin bizonyosan helytelen következtetésre jutott. Ugyanis a fenti fejtegetéseknek azt az értelmet kölcsönözte, hogy „néhány nagy és igen nagy európai nép felszabadulásának érdekei előbbre valóak ... egy ország demokráciájának érdekeit alá kell rendelni néhány és valamennyi ország demokráciája érdekeinek". (216.) A lenini követelménynek a világforradalom megvalósulása kontextusában volt elképzelt értelme és indokoltsága, reális kontextus híján azonban az effajta elgondolás — mutatis mutandis — gyászos emlékű eseményekhez vezetett. Az V fejezet a hatalom megragadásánal, az 1917. októberi forradalommal — amelyről megtudjuk, hogy nem volt bolsevik forradalom, hanem csak később