Századok – 2011

TÖRTÉNETI IRODALOM - Belényi Gyula: Az állam szorításában. Az ipari munkásság társadalmi átalakulása Magyarországon 1945-1965 (Ism.: Sz. Varga Lajos) VI/1578

TÖRTÉNETI IRODALOM 1579 tős és a könyv keretei között megválaszolható. Tanárivá a megoldás attól lesz, ahogyan ezt műveli. Kérdéseket tesz fel, amelyekkel nyugtalanítja az olvasót. Azt a látszatot kelti, mintha maga is kételkedne a vállalkozás sikerében. Valójában a dolog problematikussá tétele a gyökeréig hatoló feltárás igényét jelzi. Ezen a szemléleti alapon nem meglepő a szerző kijelentése, hogy a könyvben vállalt feladat ma, évekkel az ezredforduló után kételyt ébreszthet nem csak az olvasóban, de még a téma kutatójában is: mi teheti a tudományos elemzés számára érdemessé és egyben a szélesebb olvasóközönség előtt is érdekessé az ipari munkásság II. világháború utáni társadalomtörténetét? A munkásság ugyanis ritkán termel ki olyan ismert, érdeklődést keltő személyiségeket vagy családokat, mint az elit, vagy a középosztály, inkább a „névtelenek" százezreiből tevődik össze. Hogy fokozza a téma iránti gyanút, valójában annak mélyebbre gondolására izgat, azt kérdezi: nem diszkreditálódott-e túlságosan a könyv tárgya a szocialista rendszer évtizedei alatt, amikor a vezetők gyakran hivatkoztak a „munkásosztályra" a hatalmuk legitimációja érdekében. Ideológiailag pedig a kizsákmányolás, az osztálytársadalom megszüntetése letéteményesének gondolták el. Belényi Gyula beavatja olvasóját a saját bizonyosságába. A magyarországi ipari munkásság átalakulásának történetét az egyik legérdekesebb és legfontosabb témának tartja az 1945 utáni társadalomtörténetünkben. A recenzens hozzáteszi: valóban az. A vizsgált időszak végére a magyar társadalom legnagyobb foglalkoztatási csoportjává vált. Eltartottjaival együtt történelmünk egy bizonyos periódusában a társadalom relatív többségét alkotta, és belső átalakulása sok tekintetben tükrözte, magába sűrítette a társadalom egészében lezajlott változásokat is. A számszerű növekedés mellett ráadásul látványos és a tudományos vizsgálat szempontjából fontos belső változások egész láncolata bontakozott ki. Közben átalakult a munkásokat körülvevő munkahelyi és munkahelyen kívüli világ is. A szerző másik módszere, amelyet a félreértések vagy félreértelmezések elkerülése érdekében alkalmaz, a fogalmi tisztázás. Mindenekelőtt az ipari munkás fogalmi megismertetésére gondolunk. A „munkásosztály" terminológiájával szemben előnyben részesíti a „munkásság" szó használatát, mert úgy gondolja —joggal —, hogy a szocializmus korszakában olyan politikai és ideológiai jelentéstartalmak tapadtak hozzá, amelyek társadalomtörténeti szempontból vagy értelmezhetetlennek, vagy irrelevánsnak tekinthetők. A „munkásság" kifejezés ideológiai szempontból semlegesebb, s nem indít el sajátos asszociációkat. Belényi Gyula legáltalánosabb értelemben az ipari munkásságot olyan nagy (makro)foglalkozási csoportnak tekinti, amelynek tagjai az újkor legdinamikusabban fejlődő gazdasági ágában, a tág értelemben vett iparban dolgoztak, ide számítva a feldolgozóipart, a bányászatot és az építőipart. Munkájukat elsősorban a fizikai erőkifejtés jellemezte, amelyért meghatározott időközönként munkabért kaptak. Munkavégzése és szabadidős tevékenysége folyamán sajátos hagyományai, szokásai és értékrendje teremtődött, s kialakultak a rá jellemző földrajzi terek is. Ezt még kiegészíti azzal, hogy a vizsgált korszakban, a szocialista rendszer első másfél-két évtizedében túlnyomó többsége állami tulajdonú vállalatok alkalmazottja volt, ami a korábbi történelmi korszakokhoz képest új színezetet adott vonásainak. A szerző a jelzett közös vonások alapján az ipari munkásságot egységes egészként fogja fel, ugyanakkor nem kezeli zárt csoportnak. A könyv nem az 1990 előtti idők „munkásmozgalom-történeti" írásainak folytatása, hanem az ipari munkások társadalmi változásait tárja fel részletekbe menően. Belényi Gyula nem hagy kétséget a múltszemléleti alapállását illetően sem. Könyvében — nem titkoltan — a történetírás sok évtizede kipróbált, „klasszikus" elveit, terminológiáját és kutatási módszereit követi és alkalmazza. Vallja, hogy az időbeli folyamatok gondos feltárása, az elő- és utóidejűség szem előtt tartása valódi tudományos feladat, mert sokszor csak ennek az elvnek a figyelembe vétele segít az ok okozatiság feltárásában, bizonyos történelmi jelenségek és folyamatok belső összefüggéseinek megértésében. Egyébként a téma makro-történeti jellege is ezen út követését igényli. A szerző természetesen számol azzal, hogy a múlt tanulmányozásának ez a megközelítési módja sok ember múltjáról viszonylag kevesebbet mond el. Ugyanakkor a tudományos megállapítások a recenzeált könyv esetében milliósnál is nagyobb csoportra érvényesek. Belényi Gyula munkája részben kronologikus felépítésű, amennyiben a háború befejezésétől a szocialista iparosítás megkezdéséig eltelt, illetve az 1949 és a hatvanas évek közepe közötti, időben és problematikában egyaránt jól elkülönülő korszakokat külön tárgyalja. A hosszabb és tartalmi szempontból is jóval fontosabb második korszakot pedig tematikus felosztásban, majd az egyes témakörökön belül az időbeli egymásutániság elvét szem előtt tartva, folyamatában elemzi. A könyv négy fejezetből, illetve alfejezetekből áll. Az I. fejezet egyrészt a magyarországi ipari munkásság nagy ívű történelmi pályáját rajzolja fel a reformkortól 1945-ig. Másrészt a háború utáni 3-4 éves átmeneti időszakra koncentrál. Az 1848-as forradalmat követő egy évszázadról szól-