Századok – 2011

TÖRTÉNETI IRODALOM - Borhi László: Magyar-amerikai kapcsolatok 1945-1989. Források (Ism.: Stefano Bottoni) VI/1572

TÖRTÉNETI IRODALOM 1577 Magyarország csak tíz évvel később), 1975-ben megkapta a legnagyobb kedvezményezett nemzet állandó státusát (Magyarország csak 1978-ban szerezte meg az évente meghosszabbítandó kedvezményt, de a Jackson-Vanik kiegészítés alól csak a rendszerváltás után kapott felmentést). Az amerikai kormányzat természetesen pozitívan értékelte az egyre határozottabb belpolitikai liberalizációt, de Washingtonban úgy vélték: a Helsinkiben aláírt egyezmény harmadik kosarának betartása és a csekély támogatottságú ellenzéki körök „tűrése" nem ellensúlyozza a szovjet külpolitikához való hűséget. Borhi László dokumentumkötete meggyőzően bizonyítja az 1970-es és 1980-as évekre vonatkozóan, hogy a Kádár-rendszer nyugati nyitása igen gyakran szimbolikus gesztusokban és apró sikerekben merült ki. Amerikai viszonylatban ennek tekinthető a Szent Korona visszaadása és Magyarországra való szállítása 1978-ban, amit a kötetben bőven dokumentált kétoldalú tárgyalások előztek meg. A szerző szerint a kádári külpolitika még akkor sem volt képes feladni a nemzeti ügyekben megfigyelhető önkorlátozást, amikor összhangba kerülhetett volna az amerikai állásponttal. Példaként említi a romániai kisebbségjogi helyzet romlását, amit aggodalommal követtek Washingtonban (nagyrészt az amerikai magyar közösség hangos tiltakozásának köszönhetően), de a tömbfegyelemre hivatkozva a budapesti külpolitikai elit (lásd Berecz János 1978. májusi washingtoni útját) minden erre vonatkozó amerikai kezdeményezést és célzást visszautasított (168.). Földes György román-magyar viszonylatban végzett kutatásainak nyomán hozzátehetjük, hogy a kisebbségi kérdést érintő kétoldalú konfliktusokban, főleg román vonatkozásban Kádár inkább Moszkvában próbált eredményeket elérni. Berecz washingtoni látogatását követően a magyar vezetés sajátos módon „üzent" Bukarestnek, amikor 1978 nyarán Rajnai Sándort, a kiváló szovjet kapcsolatokkal rendelkező volt hírszerzési vezetőt nevezte ki bukaresti nagykövetnek. A Carter-adminisztráció utolsó éveiben, majd az első Reagan-adminisztráció alatt mélypontra került amerikai-szovjet kapcsolatok viszont már csak részben érintették a magyar-amerikai relációt. A budapesti rendszer stabilitása és mérsékeltsége éppen akkor értékelődött fel, amikor az afganisztáni háború, az 1981-es lengyel válság, Jugoszlávia nehézségei vagy Románia fokozatos politikai leépülése arra késztették az Egyesült Államokat, hogy nagyobb ütemben fejlesszék az addig elhanyagolt kapcsolatokat, köztük elsősorban a magyar kapcsolatokat. A pozitív fejlemények közé sorolható a Soros György által létrehozott nemzetközi alapítvány budapesti megjelenése 1983-ban. A tárgyalásokat dokumentáló iratok arról tanúskodnak, hogy a nyugati kapcsolatok fejlesztésének igénye már felülírta a belbiztonsági aggályokat: a Kádár-rendszer abban a tudatban vállalta a Magyar Tudományos Akadémián keresztül megvalósuló együttműködést a magyar származású üzletemberrel, hogy Soros társadalomfilozófiai elképzelései ellentétesek a magyar politikai vezetés célkitűzéseivel, és tisztában volt azzal is, hogy az alapítvány hatásos támogást fog nyújtani az ellenzékhez közel álló művészeknek és társadalomtudósoknak (180-181.). Mivel a Soros Alapítvány jelenléte teljesen megtörte a kultúra fölött 1948 óta gyakorolt állami monopóliumot, működésének vizsgálata rendkívül fontos lenne és egy következő kötetbe hasznos lenne erre vonatkozóan beépíteni Nóvé Béla kutatásainak eredményeit. (A Soros Alapítvány 1980-as évekbeli működését és a Magyarország felé irányuló amerikai kulturális diplomáciát részletesen tárgyalja Nóvé Béla: Tény/Soros. A magyar Soros Alapítvány első tíz éve 1984-1994. Budapest, Balassi Kiadó, 1999.) Az 1980-as évek második felében, Mihail Gorbacsov hatalomra kerülése után tovább erősödtek a magyar-amerikai politikai és gazdasági kapcsolatok, noha a nyugat-európai országokkal létező amerikai kapcsolatok átlagos szintjét csak a rendszerváltás után érték el. Az 1986-1990 között Magyarországon szolgálatot teljesítő amerikai nagykövet, Mark Palmer azonban új helyzetet teremtett a kétoldalú viszonyban egyéni diplomáciai stílusával. Palmer a párttá szerveződő demokratikus ellenzék politikai támogatásával, és a rendőri túlkapások elleni nyilvános tiltakozásával nagy népszerűségre tett szert Budapesten. Széleskörű tevékenységéről, mely több esetben szembe ment a hivatalos amerikai állásponttal, sajnos a magyar források kevés támpontot kínálnak, így abban reménykedünk, hogy a néhány éven belül felszabaduló amerikai források révén rekonstruálható lesz a magyar rendszerváltásban különösen fontos szerepet vállaló diplomata működése. Palmertől függetlenül az MSZMP is építette amerikai kapcsolatait. A párt új főtitkára, Grósz Károly első ízben tett hivatalos látogatást 1988. július 19-28. között az Egyesült Államokban. A kádári diplomácia sikerét nagymértékben árnyalta a hidegháborús szembenállás egyik legkésőbbi példája, az 1988 nyarán kipattant és igen nagy port kavart Clyde Lee Conrad-ügy (193.). A Nyugat-Németországban szolgáló hivatásos amerikai katonatiszt 1974-85 között kémkedett a magyar katonai hírszerzésnek és jelentős információs veszteséget okozott a NATO-nak. Borhi László rámutat arra, hogy 1988-89-ben az amerikai fél számára már nem a kémkedés ténye jelentette a legna-