Századok – 2011

TÖRTÉNETI IRODALOM - Borhi László: Magyar-amerikai kapcsolatok 1945-1989. Források (Ism.: Stefano Bottoni) VI/1572

TÖRTÉNETI IRODALOM 1573 Borhi László: A nemzeti külpolitika határai: az Egyesült Államok és Magyarország, 1941-1989. című a Történelmi Szemlében megjelent cikkében foglalta össze; 2/2010, 209-236.) A munka jelentőségét több tényező is magyarázza. Egyrészt a szerző kiterjeszti eddigi diplomáciatörténeti kutatásait a rendszerváltás időszakáig, sőt ezen túlmenően is (az eddig megjelent jelentősebb művei: A Vasfüggöny mögött - Magyarország nagyhatalmi erőtérben 1945-1968. Budapest, Ister, 2000; Iratok a magyar-amerikai kapcsolatok történetéhez, 1957-1967. Budapest, Ister, 2002; Hungary in the Cold War - Between the Soviet Union and the United States, 1945-1956 Budapest-New York, CEU Press, 2004; Magyarország a hidegháborúban, 1945-1956 - A Szovjetunió és az Egyesült Államok között. Budapest: Corvina, 2005.); másrészt a több mint kétszáz oldalas bevezető tanulmányában a szerző nem szorítkozik a mellékelt dokumentumok bemutatására és történelmi kontextualizálására, arra vállalkozik, hogy az amerikai reláción keresztül az 1945 utáni Magyarország nemzetközi kapcsolatrendszerét, a magyar külpolitikát feltérképezze és értékelje. Az első jelentős téma a kelet-európai térség szovjetizálásának eseményei. Borhi szerint (19.), az Egyesült Államok már 1944-ben, a második világháború alatt tényként kezelte Kelet-Európa nagy részére vonatkozóan a szovjet megszállást és annak következményeit. Kivételt éppen Csehszlovákia és Magyarország képezett, ahol a State Department arra törekedett, hogy megőrizze az amerikai befolyást és meggátolja a két országnak a nyugati világtól való elszakadását. Ez azonban nem jelentette azt, hogy az amerikai külpolitika kitüntetett szerepet tulajdonított volna ezeknek az országoknak, különösen a vesztes Magyarországnak. Budapest szerepe a béke-előkészítés folyamatában mindvégig periférikus maradt, ellentétben például Ausztriával, ahol az amerikai külpolitika meghúzta a szovjet expanzió geopolitikai határát, a Kelet és Nyugat közötti választóvonalat (20.). Magyarország súlytalanságát jelzi, hogy addig, amíg az UNRRA (United Nations Relief and Rehabilitation Administration) segélyek 1947-ig tartó folyósításából a szomszédos Ausztriának többszáz millió jutott, aadig Magyarországnak csupán 45 millió dollárt szavaztak meg, Nagy Ferenc lemondatása után pedig a kifizetéseket fel is függesztették. Gazdasági téren a szerző szerint az Egyesült Államok nem használta ki a rendelkezésére álló összes lehetőséget, hogy a szovjet befolyást korlátozza vagy ellensúlyozza. Magyarországra már 1946-ban szovjet gyarmatként tekintettek, a későbbi fejlemények pedig csak megerősítették a korábbi álláspontot. 1949-re Amerika már csak a 21. helyet foglalta el Magyarország kereskedelmi partnerei között (26.). A koalíciós időszakban a nem kommunista erőknek nyújtott amerikai támogatás is így inkább csak szimbolikusnak mondható gesztusokban merült ki, mint például az 1945-ös választási eredmény lelkes üdvözlése, és a Nagy Ferenc vezette magyar kormányküldöttség ünnepélyes fogadása 1946-ban. A valódi súllyal bíró nemzetközi kérdésekben azonban kizárólag a Szovjetunió álláspontja döntött. A határkérdést tárgyalva a kötet szerzője, Romsics Ignác és Békés Csaba kutatásait is felhasználva kiemeli az amerikai vezetés hajlandóságát egy kisebb határmódosításra magyar-román viszonylatban, de a szovjet fél merev elutasítása kudarcra ítélte a kezdeményezést. Borhi László rámutat arra a nem mellékes körülményre is, hogy Arthur Schoenfeld, az amerikai kormány háború utáni első budapesti diplomáciai képviselőjének (korábban finnországi nagykövet) (24.) igen rossz véleménye volt a gyengének tartott nem kommunista politikusokról, és az „öntudatos" Rákosi Mátyást tartotta a legértelmesebb magyar államférfinak. 1945-46 körül az ország kedvezőtlen amerikai megítélésében az a keserű tapasztalat is fontos szerepet játszott: Magyarország nem akarta megérteni, hogy magának kell kivívnia szabadságát és függetlenségét, túlságosan támaszkodott a nyugati segítségre anélkül, hogy maga is áldozatokat hozott volna az ügy érdekében. A szovjet típusú rendszer kiépítésével a félreértések nyílt konfliktussá változtak. Washingtonban az egyik legégetőbb kérdés az államosításokat kísérő külföldi tulajdon kisajátítása volt (27-31.), amelynek első áldozata a General Electric magyar leányvállalata, a Tungsram lett. A cég dollármilliókat érő berendezéseit egyszerűen leszerelték és a Szovjetunióba szállították. 1948 tavaszától komoly romlás következett be a nyugati kapcsolatokban, amikor a MAORT olajtársaság állami ellenőrzés alá került, majd még inkább ősszel, amikor letartóztatták a cég amerikai vezetőit. 1949-ben újabb letartóztatások után a diplomáciai viszály hidegháborús jelleget öltött. Budapesten szigorúan korlátozták az amerikai diplomaták mozgási lehetőségét, az amerikai és általában nyugati sajtóorgánumoknak dolgozó munkatársakat az országból kiutasították (itt talán érdemes lenne utalni Marton Endre és Ilona történeteve [Eiről lásd bővebben Kati Marton: A nép ellensége. Családom regénye. Budapest, Corvina Kiadó, 2010.]), sőt a budapesti amerikai követség könyvtárát is bezárták. Washington erre válaszul visszavonta az amerikai magyar konzulá-