Századok – 2011

TÖRTÉNETI IRODALOM - Jesajahu Andrej Jelinek: Dávidova hviezda pod Tatrami (Ism.: Janek István) VI/1565

1566 TÖRTÉNETI IRODALOM angol, német, izraeli források összegyűjtése nem okozott számára gondot. A kötet jól bemutatja azokat a strukturális azonosságokat és különbségeket, amelyek a szlovákiai zsidóságot Jelinek szerint jellemzik. A könyv egyik újdonsága, hogy azt állítja, hogy 1918 után a Monarchia utódállamaiba került zsidók önálló, sajátos fejlődésnek indultak, amely állítás nagy vitákat válthat ki a korszak történészei között. Jelinek a bevezetőben szóvá teszi, hogy a szlovákiai zsidók története sokáig mellőzve volt, azért mert a szlovák történészek megkerülték, illetve nem foglalkoztak a témával, mivel a szocializmus alatt nem volt tanácsos ezirányú kutatásokat végezni. A szerző új megközelítésben foglalkozik a zsidó kérdéssel, véleménye szerint a Kárpát-medencei zsidóság, illetve azok, akik a „Tátra alján" értsd Szlovákiában éltek, nem voltak „magyar ajkú" zsidók, ezt csak szerinte néhány magyarbarát zsidó származású történész terjesztette. A szerző azért elismeri, hogy a zsidók „magyar ajkúsága" némely vidéken helytálló, néhol viszont szerinte jogtalan állítás volt. Az, hogy a Kárpát-medencei és a szlovákiai zsidóság egy része szívesen csatlakozott a magyarokhoz, ennek okait a 19.-20. századi magyar nacionalizmus és a magyarosítási törekvések eredményeivel magyarázta. Jelinek szerint igenis léteztek olyan zsidók, akikben már tudatosult különállásuk és közelebb álltak a szlovákokhoz, mint a magyarokhoz, de azért elismeri, hogy nagyobb részük az utóbbiakhoz állt közelebb. Ezzel szemben álltak a cseh származású zsidó történészek megnyilvánulásai, akik már egységes „csehszlovák zsidókról" beszéltek. A szerző elítéli ezt a „csehszlovakista" teóriát, amely az 1930-as években volt divatos és amely szerint a zsidók tulajdonképpen csehszlovákoknak is számítanak. Ezeket a megnyilvánulásokat csak a korabeli propaganda hatásaként említi meg, amivel szerinte nem érdemes foglalkozni, mivel ezen irányzat nem számított komolynak. Jelinek könyvében a szlovákiai zsidóság 20. századi történetét még mindig feltáratlannak tartja. A szerző azt is megemlíti, hogy rengeteg anyag van a Kárpát-medencei zsidóság történetével kapcsolatosan a zárolt vatikáni és más európai levéltárakban is. A szerző a bevezető után a szlovákiai zsidóság történetét már az ókori időktől kezdi bemutatni, majd a kora középkorral folytatja. A zsidóság 20. század előtti történelmét csak érintőlegesen és csak a másodlagos szakirodalom alapján dolgozta fel. A könyv igazi értéke, az a rész, amely a 20. századdal foglalkozik, és amely új és primer levéltári anyagokból építkezik. A szerzőt dicséri az a tény, hogy azokat a témákat, amelyek ismertek voltak és gazdag szakirodalommal rendelkeznek, mint például a „Katolikus Egyház és a holokauszt", csak röviden és érintőlegesen ismerteti. A könyv első részében Jelinek egy újfajta felvetést is megkockáztat Szlovákia kezdeti történetével kapcsolatosan. Szlovákia területén a szlávság első közös kulturális megjelenése a Samoféle szláv államalakulat volt (Kr. u. 623-658), amelynek területeiből később a Nagy- Morva Birodalom is kifejlődött. Samo frank kereskedő szervezte meg a szláv törzseket az avarok és a frankok ellen. Jelinek szerint még az is elképzelhető, hogy Samo zsidó származású kereskedő volt, hiszen Samo név lehetett akár a zsidó Sámuel is. Samo környezetében lehettek jelentős számban zsidó kereskedők, akik a kíséretét is alkották és ezzel magyarázza, hogy ellenálltak a frankoknak, hiszen saját honfitársaikkal biztosan nem szálltak volna szembe. Jelinek feltevése érdekes, de bizonyítani források hiányában lehetetlen feladat. Jelinek azt mondja művében, hogy az antiszemitizmus már a Monarchia alatt igen erőteljes volt a későbbi Csehszlovákia területén, annak is a szlovákok lakta vidékein. Különösen fokozódott a zsidóellenesség érzülete, amikor a szlovákok az első Csehszlovákia létrejötte után azt tapasztalták, hogy a zsidó polgárság sok helyen a magyar polgársággal, a kisebbségi magyarsággal együtt képes többséget alkotni néhány vegyes lakosságú városban, eldöntve azok uralkodó szellemiségét. így például általánosan jellemző volt a két világháború között, hogy a magyar kultúrát, a színházi életet, vagy a sportot erkölcsileg-anyagilag nagymértékben támogatta a zsidó polgárság egy része is. Jelinek megemlíti, hogy 1938-ban az I. bécsi döntés alkalmával Komárom és Kassa Magyarországhoz való visszatérése után az ottani zsidó lakosok örömmel fogadták Horthy Miklóst és a magyarokat, amely tény a szlovák antiszemitizmusnak újabb támadási felületet adott ellenük. Emiatt az I. bécsi döntés után a szlovákok szerinte az elcsatolás felett érzett csalódást és elkeseredést a zsidók irányában vezették le, pedig ők erről nem tehettek, hiszen ez a nagyhatalmak döntése volt. Mikor a döntés megtörtént, a zsidók csak alkalmazkodtak a helyzethez és nem ők tehetők felelőssé érte. Lengyelország németek általi megszállása után az ottani zsidók Szlovákián át Magyarországra, majd onnan tovább menekültek. Ezeket az illegális és csempész útvonalakat a lengyel ellenállás építette ki, melyeket a szlovákiai zsidók is előszeretettel használtak főleg 1942-től, amikor megindultak a deportálások Szlovákia területéről. Az egyik ismertebb menekülő útvonal az volt,