Századok – 2011

TÖRTÉNETI IRODALOM - Jesajahu Andrej Jelinek: Dávidova hviezda pod Tatrami (Ism.: Janek István) VI/1565

TÖRTÉNETI IRODALOM 1567 hogy Kassa környékén, amint a szlovák vasúti szerelvények magyar területre értek a masiniszták jó pénzért lelassítottak, így a menekülők leugrálhattak róla. Egy másik menekülési lehetőség Pozsonynál volt, ahol hajókkal próbáltak átjutni a magyar oldalra, ha a szlovák folyamőrök figyelmét sikerült kijátszani. A zsidók közül sokan a két ország közötti határon is megpróbáltak átjutni erdőkön, mezőkön keresztül, amely nem volt veszélytelen feladat, mivel a határ mindkét oldalát a szlovák és magyar határőrök őrizték és tűzparancsuk is volt. Ha a szlovák oldalon fogták el a zsidókat, akkor azonnal a deportálandók közé küldték őket, ha pedig a magyar oldalon, akkor több esélyük volt a megmenekülésre. A magyar fél egy ideig visszaküldte őket Szlovákiába, majd később táborokba gyűjtötték őket, ahonnan tovább menekülhettek. Akiket nem fogtak el a határon, Magyarországon 1944-ig biztonságban voltak, ahol a cionista ifjúsági szervezetek segítették őket ellátni és továbbjutni. A szerző szerint 10 000 fő jutott, így át Magyarországra. 1944-ben Jelinek szerint, nagyságrendileg 28 000 főt deportáltak a Magyarország által 1938 után visszakapott felvidéki területekről. Ján Spisiak budapesti szlovák követ személye is szóba kerül a könyvben, akiről a szerző azt írja, hogy 1944-ben ő is próbálta menteni a zsidókat. Magyarország német megszállása után a Szlovákiából hazánkba menekült zsidókat újra vissza próbálta menekíteni azzal, hogy szlovák útleveleket adott nekik, így őket a nyilasok, mint külföldi állampolgárokat egy ideig nem merték bántani. Az ötödik fejezetből megtudhatjuk, hogy a szlovákiai zsidók üldözése eltért a kor más államaiban folytatott gyakorlattól. Más országokban a zsidók ellen foganatosított intézkedéseket maguk a németek irányították, s az ottani kormányok csak másodsorban és kiegészítőén vettek abban részt. Ezzel szemben Szlovákiában a zsidóellenes intézkedések, a törvényhozás és a deportálás is teljes mértékben a szlovák kormány és a hatóságok műve volt. Szlovákia vezetése még személyenként 500 birodalmi márkát is fizetett a németeknek, hogy zsidó állampolgárait elszállítsák. A szerző nem ad egyértelmű választ arra, hogy miért volt ez a nagy sietség a szlovák vezetés részéről, talán a magyarok létszámát akarták így csökkenteni egy esetleges későbbi népszámlálás alkalmával, vagy csak a németek kegyeiben akartak járni. Jelinek a szlovákiai zsidóság összlétszámát 140 000 főre teszi melyhez a Magyarországhoz került részeken élőket is hozzászámolta, a túlélők számát pedig mintegy 30000 főre becsüli. Szemrehányólag megemlíti, hogy 1945 után Szlovákiában voltak olyan megnyilvánulások a zsidókkal szemben, amelyek nehezményezték, hogy „többen jöttetek vissza, mint amennyien mentetek." (376.) A szerző szerint Szlovákiában 1939 előtt is volt a lakosság körében ellenszenv és ennek okait a mai napig sem tárták fel a történészek. A németek Szlovákiában csak szították a zsidók elleni ellenszenvet, de a kivitelezést a szlovákokra hagyták. Érthetetlennek tartja, hogy a deportálásokat miért nem állították le a Vatikán egyértelmű tiltakozása ellenére sem, annak ellenére, hogy az ország vezetése egy katolikus pap kezében volt. Érdekes adalékot tudhatunk meg a szerző könyvéből mégpedig, hogy a németek már 1939-ben a Schutzzone területén megkezdték a zsidók üldözését és állandóan napirenden voltak az ellenük elkövetett atrocitások annak ellenére, hogy ez a terület közigazgatásilag továbbra is Szlovákiához tartozott. A Schutzzone területe a Cseh-Morva Protektorátus határai előtt a lengyel határtól egészen a korábbi osztrák határig 30-40 kilométeres sávban húzódott végig Szlovákia területén, ami Szlovákia része volt, de a német hadsereg megszállta azt, azzal az ürüggyel, hogy védelmi intézkedéseket szolgálnak ezzel. Jelinek szemrehányó módon veti fel a nagyhatalmak és a szlovákiai valamint a magyarországi zsidók részére, hogy nem vették komolyan a zsidók kiirtására vonatkozó híreket, amelyek folyamatosan érkeztek. Azokat nem akarták elhinni és néhány zsidó túlkapásának gondolták. Egyértelmű bizonyíték akkor lett, amikor 1944. április 21-én két szlovák származású zsidónak Alfred Wetzlernek és Walter Rosenbergnek sikerült megszöknie az egyik német koncentrációs táborból. Ők eljutottak az angolszász szövetségesekhez, de nem tudták meggyőzni őket arról, hogy lépjenek közbe és kezdjék meg ezen táborok bombázását. A szerző a szlovák társadalmat is felelőssé teszi a szlovákiai zsidók tragédiája miatt és a szemükre veti, hogy ha engedetlenséget tanúsítottak volna, vagy nem vesznek részt abban, nagyobb számban maradtak volna életben. Pozitív példaként a Dániában és Bulgáriában élő zsidóság példáját hozza fel, ahol az állampolgárok tevékenységükkel megmentették őket, nem adták ki őket a németeknek. A recenzens itt hadd utaljon a mű egyik újdonságára, ami eddig nem volt ismert a történész szakma számára sem, s foglakozzon ezzel egy pár mondat erejéig. A Szlovák Nemzeti Felkelés alkalmával is voltak túlkapások a zsidókkal szemben a partizánok részéről. Jelinek kutatásai során olyan dokumentumokra lelt, amelyek szerint bizonyítható, hogy az I. csehszlovák hadseregben