Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK - J. Nagy László: Az algériai háború és a IV. köztársaság bukása. De Gaulle visszatérése a hatalomba VI/1499
1520 J. NAGY LÁSZLÓ Algériában, ahol először szavazhattak a nők, 76%-os volt a résztvevők aránya a szeptember 28-i referendumon, az igen szavazatoké pedig elérte a 96%-ot. Franciaországban 79%-os volt a részvételi arány, 80% támogatta az új alkotmányt, 20% pedig (a kommunisták szavazótábora) elutasította. De Gaulle úgy képzelte — azt szerette volna —, hogy a Francia Közösség nyújtotta keret és jogi proceszus mintául szolgáljon az algériai probléma megoldásához. Ehhez azonban mindenekelőtt tárgyaló partnert (vagy partnereket) kellet találnia Algériában. Ez nem lehetett kizárólag az FLN, de mint résztvevőt Párizs nem zárta őt ki. De Gaulle nagyszabású szociális programot is meghirdetett, hogy társadalmi bázisuk kiszélesítésével azokat erősítse, akik a békés megoldás hívei. Programját negyedik algériai útja során, október 3-án Constantine-ban jelentette be. A hely kiválasztása nem volt véletlen. Kelet-Algéria legnagyobb városa lakosságának többsége algériai, s de Gaulle elsősorban hozzájuk kívánt szólni. Ezen kívül ebben a városban jelentette be 1943. december 12-én azokat az intézkedéseket, amelyek az algériaiak szociális és politikai helyzetén kívántak javítani. A Constantine-tervnek elkeresztelt program keretében 250 ezer hektár földet osztottak volna szét az algériai fellahok között, erőteljes ipari beruházást valósítottak volna meg a szaharai földgáz és kőolaj kitermelésével, egymillió ember számára építettek volna lakást, javították volna a közoktatást és az egészségügyi rendszert. A közhivatalokban és a szolgáltatásban alkalmazottak közül minden hatodik algériai lett volna. A terv szerint bekövetkező társadalmi átalakulás politikai következményeiről a következőket mondta de Gaulle: „... Algéria jövőjének alappillére saját személyisége és a francia anyaországgal létrejövő szoros szolidaritása lesz.'"70 Újra gondosan megválasztott, kétértelmű szavak: a szoros szolidaritás lehet társulás, de lehet két szuverén állam kapcsolata is. Mindkettőnek a megvalósításához béke szükséges. Ezért október 23-i sajtókonferenciáján már egyenesen a harcolókhoz fordul, „a felkelés embereihez, akik bátran harcoltak. Jöjjön a bátrak békéje, s biztos vagyok, hogy a gyűlölet meg fog szűnni. A bátrak békéjéről beszéltem. Mit jelent ez? Egyszerűen a következőt: azok, akik tüzet nyitottak, szüntessék is azt meg, és minden megaláztatás nélkül térjenek vissza családjukhoz és munkájukhoz...ebben az esetben a harcosoknak minden tiszteletet megadunk."71 Példátlan eset! Első ízben történik meg, hogy egy felelős politikus, sőt maga a miniszterelnök, nagyszerű embereknek, bátor harcosoknak nevezi a felkelőknek, s nem „törvényen kívülieknek", „banditáknak", „fellagának"(útonálló, rabló). A nyilatkozat lélektani falat rombolt le, s ebből a szempontból fordulópontnak tekinthető. A fordulat nyílt politikai megfogalmazására — az algériai nép önrendelkezési jogának elismerésére — majd egy évvel később kerül sor. Nemcsak azért ekkor, hogy ne haragítsa magára, ne ösztönözze cselekvésre az „aktivistákat", hanem mert az állami intézmények még nem alakultak ki és szilárdultak meg, nem legitimáltattak választások révén, hanem azért is, mert katonai téren vitathatatlan fölényt akart biztosítani, olyan csapást mérni az FLN-ALN-re, amely végérvényesen 70 Charles de Gaulle: Discours et messages. 1958-1962. 54. 71 Uo. 60.