Századok – 2011

KÖZLEMÉNYEK - J. Nagy László: Az algériai háború és a IV. köztársaság bukása. De Gaulle visszatérése a hatalomba VI/1499

1508 J. NAGY LÁSZLÓ és megszilárdulásával. Az új francia gyarmatbirodalom kiindulópontja Algéria volt, kiteljesedése pedig a III. Köztársaság kialakulásának az idejére esik, amikor a hódításokat — s ezt akkor sokan őszintén hitték is — a civilizációs küldetés jegyében végezték. Május 13-án a hadsereg, a tisztikar közbülső, lebegő helyzetben volt, nem igazán akart részt venni az eseményekben, de arra sem vállalkozott, hogy fegyverét használja a tüntetőkkel szemben, még akkor sem, ha azok átlépik a törvényesség határát. Úgy vélte, hogy ebben az esetben a nemzet egységének a megbontója lenne. Ugyanezen oknál fogva a törvényes kormánnyal sem akart szembeszállni. Kísértett körükben az 1940-es kapitulációt követő megosztottság, amelyet a főtisztek valamennyien megéltek. De Gaulle 1940. június 18-i felhívása szakítást is jelentett a hadsereg egyik fő alapelvével: a civil hatalomnak, a kormánynak való engedelmességgel és az apolitikussággal. Specifikus problémákkal is szembe kellet nézniük a katonáknak, akik Algériában nem klasszikus háborút vívtak. Ehhez kellett volna adaptálni a fegyverzetet is. A fejlesztéshez szükséges pénzt azonban elvitte a NATO által előírt modernizálás, amely viszont az európai kontinensen lefolyó háború lehetőséhez igazodott. A hadsereg morális állapota tehát 1958 tavaszára igencsak lehangoló volt. Krízise, a rá jellemző specifikus vonásokkal, meghatározó komponense lett az általános politikai válságnak. Letargia, düh és reményvesztettség jellemezte a katonák lelkiállapotát. Erről tájékoztatta Salan a köztársasági elnököt május 9-én. Táviratában arra figyelmeztetett, hogy reményvesztettség állapotában a hadsereg bármilyen cselekedetre képes. Főként ha azt látja, hogy Párizs „el akarja engedni" Algériát, amelyet a hadsereg nem fog elhagyni, hiszen akkor magát Franciaországot, a hazát hagyná el.3

2 Ezek a problémák gyötörték Massut is, amikor megjelent a főkormányzóság épületében, és egyezkedni próbált a tüntetők képviselőivel. Miután ez nem járt eredménnyel, ő maga állt a közjóléti bizottság élére. Lépésével a vérontást akarta elkerülni, s amennyire lehet, békés mederben tartani az eseményeket. Salan, akit Gaillard kormányfő a köztársasági civil hatalom képviseletével is felruházott, némi habozás után egyetértett a beosztottjával, Massuvel. (A szocialista Lacoste főkormányzó, akit már a pártja sem látott szívesen a posztján, 10-én elhagyta Algériát.) Éjfél után Párizsban 273 igen, 129 nem szavazattal — és a kommunisták tartózkodásával — beiktatták az új kormányt, amely megerősítette a pozíciójában Salant. Ekkor Massu, miután a kommunistákkal történt összejátszással vádolta meg a kormányfőt, felhívással fordult de Gaulle-hoz, hogy a haza megmentése érdekében alakítson közjóléti kormányt. Másnap szerte az országban közjóléti bizottságok alakultak, többnyire békésen. Algírban, Massu mellett társelnöke lett Cherif Sid Cara muzulmán képviselő, a Gaillard-kabinet államtitkára. Némely esetben azonban (pl. Oranban) kisebb-nagyobb összetűzésre is sor került. Gyakorlatilag a párizsi törvényes kormánnyal szemben új hatalom szerveződött Algériában, s ezzel példátlan helyzet állt elő a köztársaság törté-32 Raoul Salan: Mémoires. Fin d'un empire. „Algérie française" 1er novembre 1954 - 6 juin 1958. Paris 1972. 285.